Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A szovjetek a csernobili atomerőmű közelében építették meg a Duga radarrendszert, amelyet az interkontinentális ballisztikus rakéták észlelésére fejlesztettek ki a hidegháború idején. Bár a projektet szupertitkosnak szánták, a rendszer hamar lelepleződött.
Működése közben ugyanis a radar ritmusos, kopogó hangot bocsátott ki, amelyet a rádióamatőrök világszerte észleltek. Ezt találó módon „Orosz fakopács” néven kezdték emlegetni.
Nagy reményeket fűztek a radarrendszerhez
A Duga-rendszer Nyikolaj Alekszandrovics Kabanov szovjet tudós ötletén alapult, aki 1947-ben fedezte fel, hogy az ionszféra hullámterjedésének vizsgálata megnyithatja az utat az úgynevezett látóhatáron túli radarrendszerek kifejlesztése előtt.
A technológiára azután támadt igény, hogy a hidegháború során az interkontinentális bombázókat ballisztikus rakéták váltották fel, amelyek észleléséhez fejlett radarrendszerekre volt szükség. Mint arra az elfeledett légierő nevű oldal felhívta a figyelmet, a korabeli számítások szerint a kilövés azonnali érzékelése
akár 20-25 perccel is megnövelhette az ellencsapás reakcióidejét.
Bár a szovjetek mindent elkövettek, hogy előálljanak egy használható radarrendszerrel, a NATO végül megelőzte őket. A Kanada, Alaszka, Grönland és Izland sarkköri vagy azon túli területein átívelő Dew-Line korai előrejelző rendszert 1962-ban építették ki. Ez lefedte a Szovjetunióterületének közel felét, és képes volt szinte azonnal érzékelni a rakéták indítását.
A szovjet elképzelés különbözött ettől. Az ötlet az volt, hogy ne több, láncba kapcsolt radarból építsenek hálózatot, hanem egy hatalmas, nagyteljesítményű berendezést hozzanak létre. A Duga radarrendszer végül Franz Alekszandrovics Kuzminszkij vezetésével készült el a hetvenes évek elejére.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Központi radarállomását a csernobili atomerőmű közelében létesítették, maga az adó pedig a belarusz-ukrán határ közelében fekvő Ljubecs-1 bázisra került. Az egykori Csernobil-2 katonai bázis területén található antennarendszer igazán impozáns méretű lett:
A nagyobbik antenna 150 méter magas és 700 méter széles, míg a kisebb 90 méter magas.
A rendszer a rádióhullámok ionszféráról való visszaverődését kihasználva több ezer kilométeres távolságból is észlelhette az amerikai interkontinentális rakéták indítását.
Nem sokáig maradt titokban
A projekt horribilis összeget, becslések szerint mintegy 7 milliárd szovjet rubelt emésztett fel, ami azt jelenti, hogy nagyjából kétszer annyit költhettek rá, mint a csernobili atomerőműre. A két létesítmény közelsége nem a véletlen műve: a radar üzemeltetéséhez rengeteg energiára volt szükség.
A rendszert, amelyet létfontosságúnak tartottak a Szovjetunió biztonságának garantálásához, a lehető legnagyobb titoktartás övezte. Volt azonban valami, amivel nem számoltak.
A Duga röviddel beüzemelése után lelepleződött, és ehhez még csak ellenséges kémtevékenységre sem volt szükséges. A problémát az okozta, hogy a 4 és 30 MHz között a legnagyobb használható frekvencia függvényében váltakozó rádiójelek
lényegében minden nyugat-európai és észak-amerikai rövidhullámú rádióvevőn folyamatos interferenciát okoztak egy 10 Hz-es kattogó hang formájában.
Innen ered az „Orosz fakopáncs” elnevezés. A jelenség amellett, hogy rádióamatőrök ezreinek életét keserítette meg, kereskedelmi repülők és hajók kommunikációját zavarta meg, sőt egyes televíziós adásokban is beleszólt, és a hozzáértők számára nyilvánvalóvá tette, hogy a Szovjetunió szívében egy nagyteljesítményű radarrendszer állt üzembe.
Mielőtt azonban kitudódott volna létezése, a hang eredetét illetően vad találgatások láttak napvilágot. Voltak, akik világméretű időjárás-befolyásolási kísérlettel hozták összefüggésbe, míg mások egy titkos szovjet tudatmódosítási program eszközének gondolták.
A rendszer a 80-as évekre elavulttá vált, sorsát végül a hidegháború vége és a csernobili atomerőmű 1986. április 26-i katasztrófája pecsételte meg. Még ebben az évben tartalékállományba helyezték, majd 1989-ben leállították.
Turistalátványosság lett belőle
A Duga rendszer ma az atomerőmű és a körülette fekvő szellemtelepülések mellett a 30 kilométeres lezárt zóna turistalátványosságai közé tartozik. A mintegy 30 ezer tonnányi fémből álló acélszerkezet már magán viseli az idő vasfogának nyomait, de gigantikus méreteivel ma is impozáns, földöntúli látványt nyújt.
Az egykori térképeken úttörőtáborként jelzett bázist napjainkban is katonák őrzik, azonban a terület 2002-es turisztikai megnyitása óta szervezett csoportos utazás keretében szabadon látogatható.
Ha azt gondolod, hogy a katasztrófát követően Csernobil lakatlanná vált, nagyot tévedsz.
