Így üt vissza, ha túl nagy az arcod

Mindenkivel előfordul, hogy olykor túlbecsüli saját képességeit, és úgy gondolja, igazán jó valamiben, valójában azonban tévesen méri fel a helyzetet. A túlzott önbizalomnak vannak előnyei, hosszútávon azonban visszaüthet.

A Psychology Today összegyűjtötte azokat a kutatásokat, melyek a túlzott önbizalom jelenségével foglalkoznak. Ezek azt bizonyítják, hogy olykor ténylegesen hasznos lehet – például a karriered vagy a társkeresés terén –, ha a kelleténél intelligensebbnek, rátermettebbnek hiszed magad, viszont számos buktatóval is járhat, ha nem vagy képben a tényleges képességeiddel.

Hamar profinak érzed magad

Mikor új dolgot tanulsz, kezdetben bénának érzed magad benne – ez azonban nem tart sokáig. Egy nemrég megjelent kutatás azt bizonyította, hogy a kezdők hamar túllépnek képességeik lebecsülésén, és átlendülnek az ellenkező végletbe. A New York állambeli Cornell Egyetem munkatársai különböző kísérletekben tesztelték az alanyok rátermettségét és önképét – a résztvevőknek többek közt egy fiktív „zombi vírust” kellett diagnosztizálniuk, illetve saját pénzügyeiket menedzselniük.

Ezért nem jó a túlzott önbizalom
Ezért nem jó a túlzott önbizalomMike Watson Images / Getty Images Hungary

Az alanyok a kezdeti nehézségeket követően hamar profinak érezték magukat a feladatokban, és jócskán túlbecsülték saját hozzáértésüket az adott dologban. Dr. Carmen Sanchez pszichológus, a kutatás vezetője úgy véli, a túlzott önbizalom veszélyes, ugyanis felesleges kockázatvállalásra ösztönöz. Azt hiszed, ügyesen tudod kezelni a befektetéseidet, a végén azonban kiderül, hogy mégsem értesz hozzá kellően, és elbukod a pénzed.

Hosszútávon visszaüt a dolog

A Utah-i Egyetem kutatói azt vizsgálták, mennyire segít a társasági életben a túlzott önbizalom. Kísérleteik azt bizonyították, hogy kezdetben tényleg könnyebben nyerik el mások bizalmát és elismerését azok, akik majd kicsattannak saját egójuktól. Később azonban, mikor kiderül, hogy korántsem olyan rátermettek, mint amilyennek előadják magukat, a dolog megfordul. Mások szemében hirtelen arrogánsnak tűnnek fel, és unszimpátiát keltenek.

Peter Belmi, a Virginiai Egyetem pszichológiai karának docense azt kutatta, vajon a társadalmi státusz befolyásolja-e, mennyire bízza el magát valaki saját képességeit illetően. A kísérletek – melyek során a különböző vagyoni helyzettel rendelkező résztvevőknek kognitív és társas feladatokat kellett végrehajtaniuk – megerősítették a tudósok előfeltevését, miszerint a társadalmi ranglétra magasabb fokán álló személyek könnyebben és gyakrabban értékelik túl saját magukat.

A túlzott önbizalom egy esetben megalapozottnak bizonyult – egy állásinterjú-szituáció során tényleg alkalmasabbnak tűntek a képzeletbeli munkára azok, akik magukat jobbnak gondolták. Belmi szerint a társadalmi egyenlőtlenségek reprodukálják magukat pszichés téren. Azok, akiket státuszuk miatt a társadalom nagyobbra értékel másoknál, saját magukat is hajlamosabbak jobb fényben látni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek