Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Gondolj arra az ismerősödre, akinek szerinted a legjobb a humora. Milyen nemű ember képe jelent meg előtted? Sokaknak jó eséllyel rögtön egy férfi jut az eszébe, mert napjainkban is tartja magát az a vélekedés, hogy a férfiak inkább képesek megnevettetni másokat, mint a nők. Bár ezt a sztereotípiát nemtől függetlenül szinte mindenki belsővé teszi, ettől még nem feltétlenül igaz.
A humorban megnyilvánuló nemi különbségek kérdése egy greensborói kutatócsoport figyelmét is felkeltette. Az Észak-Karolinai Egyetem munkatársai nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy módszeresen újraelemezzék a témában eddig készült – és az általuk felállított kritériumoknak megfelelő – valamennyi vizsgálatot. A metaanalízis legfontosabb eredményeiről Gil Greengross kutatásvezető összefoglalója alapján számolunk be.
A humor komplexebb, mint gondolnád
Egy olyan összetett jelenségről van szó, ami tartalmaz társas, érzelmi, kognitív, fiziológiai, kulturális és evolúciós aspektusokat is. A humor egyik fontos ismérve az arra való képesség, hogy másokat megnevettessünk, ami viszonylag független attól, hogy ki mennyire értékeli a humort, illetve mennyire tudja élvezni. Greengross és csapata most kifejezetten arra voltak kíváncsiak, hogy a vicces tartalmak kitalálásában milyen teljesítménybeli különbségek mutatkoznak a nemek között.
Hogyan lehet objektíven mérni a humort?
A tudósok igyekeztek csak olyan tanulmányokat bevonni az elemzésekbe, amelyek a lehető legobjektívebben mérték a humort. Rögtön kizárták például az önjellemzésen alapuló vizsgálatokat, hiszen az embereknek több mint a fele hajlamos túlbecsülni a saját képességeit, vagyis azt gondolni, hogy az átlagnál viccesebb. Azokat az adatokat is kiszűrték, amelyek keletkezése során az értékelő ismerte a humorizáló személy nemét, hiszen ez befolyásolhatta az adott pontszámokat. Korábbi kutatások ugyanis kimutatták, hogy, mondjuk, egy tanár esetében a neme szerepet játszik abban, hogy a diákok mennyire észlelik viccesnek.
Ennél jóval megbízhatóbbak tehát azok a teljesítménytesztek, amelyek során a személyek által gyártott poénokat olyanok értékelik, akik semmit sem tudnak az illető kilétéről. Egy ilyen kutatásban tipikusan a következő zajlik: a résztvevőknek mutatnak egy ingert, általában egy képregényrészletet, de feliratok nélkül. Az a feladat, hogy ezt kipótolják valamilyen vicces szöveggel. Ezután megint mások egy 1-5-ig terjedő skálán értékelik, hogy mennyire tartják viccesnek az adott választ.
A teljesítménytesztek különbségeket mutatnak
A metaanalízisbe végül 28 olyan tanulmányt vontak be a kutatók, amelyek a fentihez hasonló teljesítményteszteken alapultak, tehát a humor objektív mérését tették lehetővé. Ezek a tanulmányok összesen 5057 fő adatait tartalmazták például az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Németországból, Izraelből vagy Magyarországról. A pontszámok 60 százaléka ráadásul olyan vizsgálatokból származott, amelyeket még nem is publikáltak tudományos szaklapban. Így igyekeztek minimalizálni azt a torzítást, miszerint többnyire csak a látványos eredményt produkáló munkák kapnak megjelenési lehetőséget, míg a hipotézist nem igazoló vizsgálatok sokszor az asztalfiókban végzik. Az elemzésekkor azt találták, hogy a férfiak valamivel viccesebbek voltak, mint a nők. Ez a különbség az enyhe és a közepes övezet között helyezkedett el.
Mit jelent mindez?
Mivel a hatásméret 0,32 volt, ez durván azt jelenti, hogy a férfiak mintegy 63 százaléka kapott magasabb pontszámot a női átlag pontszámnál. Ez persze korántsem úgy értendő, hogy minden egyes férfi viccesebb lenne minden egyes nőnél, vagy hogy ne létezne olyan női humorista, aki ne volna viccesebb a férfiak kb. 99 százalékánál. Ugyanakkor a férfiak javára billenő különbség akkor is fennmaradt, amikor számításba vették az adott kutatás helyszínéül szolgáló országot, a tanulmányok szerzőinek a nemét, a résztvevők életkorát és a pontozók nemét. Mi lehet ennek az oka?
Evolúció, párkeresés, intelligencia
A jelenség hátterének megértéséhez az egyik magyarázatot az evolúciós elméletek szolgáltatják. Mivel a nők számára nagyobb (idői) befektetés a reprodukció (lásd várandósság, szülés, szoptatás), ezért válogatósabbak a partnerválasztásban, mint a férfiak. Olyan jelzéseket keresnek ilyenkor, ami megmutatja a férfi minőségét. Greengross érvelése szerint a humor pont egy ilyen sajátosság: szoros összefüggést mutat az intelligenciával, ezáltal pedig a tanulási és alkalmazkodási képességgel. Tehát a nő számára azért éri meg humoros férfit választani, mert egy túlélésre alkalmasabb példánnyal vállalhat közös utódot. Idővel a humor a férfiak közötti versengés részévé is vált, így tovább pallérozták ezt a képességüket, hogy imponáljanak a nőknek.
Társadalom, nevelés, önbeteljesítő jóslat
Az evolúciós eszmefuttatások izgalmas gondolatkísérletek ugyan, de a gyakori kritika szerint egy adott állítást és annak az ellenkezőjét is le lehet vezetni általuk. Greengross ugyanakkor rávilágít, hogy a kapott eredmények hátterében társadalmi hatások is állhatnak, azaz előfordulhat, hogy mivel a lányok egészen kicsit koruktól fogva azt tanulják meg, hogy a humor a férfiak asztala, így nem kapnak elég bátorítást ahhoz, hogy fejlesszék, illetve kifejezzék ezt a képességüket. A fiúk esetén azonban a humor magasabbra értékelt képesség, így a felnőttek sokkal jobban megerősítik ennek korai megnyilvánulásait. E logika szerint a különbségek tehát inkább egyfajta önbeteljesítő jóslat eredményei: a gyerekeket végül olyan férfiakká és nőkké neveljük, hogy a lehető legjobban igazodjanak a társadalom által kijelölt nemi szerepekhez. Miért lepődünk meg mégis, amikor ez sikerült?
