Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Önsértés, függőségek, kockázatos szex. Az önromboló viselkedésekről általában az extremitások jutnak az eszünkbe, holott időnként mindannyian teszünk önmagunkra nézve káros és veszélyes dolgokat. Van valami közös abban, amikor 150-nel mész az autópályán, befalsz egy tábla csokit, vagy a csuklódat vagdosod?
Az öndestrukció szélsőségesebb, illetve enyhébb formái között inkább csak mennyiségi, mintsem minőségi különbségek vannak. A sokak által pszichés betegségnek tartott viselkedések és a jóval hétköznapibbnak tűnő cselekedetek nem állnak annyira távol egymástól: a mögöttük meghúzódó lelki mechanizmusok rendszerint azonosak.
Ezzel két okból jó tisztában lenni. Egyrészt nagyobb empátiával tudunk viszonyulni a személyes tapasztalataink határain kívül eső jelenségekhez, ha magunkban is felfedezzük a csíráit. Másrészt kevésbé fogunk szemet hunyni a saját ártalmas szokásaink felett, ha ráeszmélünk problémás voltukra. Lux Alptraum cikke alapján mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Menekülünk a negatív érzéseink elől
Az embereknek lehetnek olyan negatív érzéseik, amikkel nagyon nehéz foglalkozni. Előfordulhat, hogy valamilyen oknál fogva nem képesek konstruktívan megküzdeni a gyász, a szégyen vagy éppen a düh tajtékzó érzésével. Az önromboló viselkedés arra egy módszer, hogy el tudjuk kerülni ezeket az érzéseket: átmenetileg átalakítjuk őket valami mássá, ami sokkal inkább kezelhető a számunkra. Például összeveszünk egy szerettünkkel, amikor üresnek érezzük magunkat. Felszívunk egy csík kokaint, hogy a szomorúságunkat mesterséges jókedvvé változtassuk. Megvágjuk a bőrünket, mert a fizikai fájdalom még mindig elviselhetőbb, mint a lelki.
Elringat a lassú önpusztítás
Vannak olyan öndestruktív viselkedéseink, amik szokássá rögzültek az életünkben. Egy ártalmas szokást feladni – legyen szó dohányzásról, italozásról, szerhasználatról vagy egészségtelen táplálkozásról – mindig komoly stresszel jár, míg a visszaesés kudarca fonák módon az ismerősség biztonságos érzetét adhatja.
A pillanatnyi elégedettség ára
Minden emberi viselkedésnek van valamilyen jutalma, különben nem maradna fenn. Az önpusztítás jutalma az átmeneti öröm. Berúgni, cigizni, nagyokat lakmározni eszméletlen jó érzés, de a hedonista élvezetekben való totális alámerülés sajnos nem szünteti meg az elégedetlenséged valós okait. Sőt, hosszú távon csak tetézi a problémáidat, mert idővel teljesen tönkreteszi a fókuszált működésedet, a társas kapcsolataidat, az egészségedet.
Egyik intenzív érzelem kiüti a másikat
Az élvezet nem az egyetlen stimuláció, amit az emberek keresnek, hogy a nehéz érzéseiktől megszabaduljanak. Gyakorlatilag bármilyen érzelem megteszi, ha intenzitásában elég erős ahhoz, hogy az elkerülni kívánt emóció helyébe lépjen. Ennek klasszikus példája, amikor valaki nem képes kapcsolódni senkihez és semmihez, üresnek, levertnek, elszigeteltnek érzi magát. Ezért inkább elmegy egy szórakozóhelyre, látszólag minden előzmény nélkül beleköt a legtagbaszakadtabb férfiba, aki a társaival együtt aztán jól megveri. Az incidens közben megélt adrenalin, félelem, szégyenérzet és fizikai fájdalom mind segít az illetőnek abban, hogy ne érezze úgy, mintha teljesen el lenne vágva a világtól.
Undorító dolgokat teszek, mert értéktelen vagyok
Vannak emberek, akik azt tanulták meg önmagukról, hogy nem méltók más emberek szeretetére: selejtesek, torzak, hasznavehetetlenek. Ha mégis találkoznak valakivel, aki dicsérni kezdi őket, hirtelen nagyon kényelmetlenül érezhetik magukat. Ezért előfordulhat, hogy (tudattalanul) olyan viselkedéseket kezdenek produkálni, hogy megerősítsék a saját magukról alkotott negatív képüket. Például megcsalják a partnerüket egy olyan személlyel, akitől kifejezetten undorodnak. A szégyen érzése, ha fáj is, legalább ismerős.
Néha a fájdalmon keresztül tudunk kapcsolódni
Sokszor tudatosan vagy akár tudattalanul azért generálunk különböző negatív állapotokat, mert azok másodlagos előnyökkel járnak számunkra. Betegek leszünk, hogy felfüggeszthessük a kötelességeinket, és odafordulást váltsunk ki a többiekből. Folyton összeveszünk a partnerünkkel, mert így olyan érzelmeket és izgalmakat tudunk közösen megélni, amelyek máskülönben nem hozzáférhetők a számunkra. Egy pengével belevágunk a lábszárunkba, mert az így keletkező sebeket be tudjuk kenegetni és kötözni, míg a lelki sérüléseinkkel szemben tehetetlennek érezzük magunkat.
Az eredeti érzéssel van dolgod
Mivel az öndestrukciós viselkedés sok esetben a megélhetetlen érzésekre tett elkerülési kísérlet, így az iránta való késztetés is akkor fog jelentősen csökkenni, ha ezekkel az érzésekkel, feldolgozatlan élményekkel, traumákkal fokozatosan képessé válunk kezdeni valamit. Ez persze egy lelkileg megterhelő folyamat, de a jó hír, hogy nem kell egyedül végigcsinálnod. A munka oroszlánrészét ugyan neked kell elvégezni, de egy pszichológus segíteni tud abban, hogy minél több eszközöd legyen hozzá. Egy jó szakember nem fog ítélkezni feletted, hanem abban támogat, hogy minél jobban megértsd a viselkedéseid mögött meghúzódó, sokszor tudattalan motivációkat. A kognitív belátást pedig idővel érzelmi belátás követi, amelynek során megérik benned a változás, és amellyel képes leszel visszavenni az irányítást a cselekvéseid, a szokásaid, az életed felett.
