Ezt edd, ha egészséges szívet szeretnél

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egyre több embert diagnosztizálnak szív- és érrendszeri megbetegedéssel, pedig rengeteget tehetünk a betegség megelőzéséért, egészségünk megőrzéséért. Például ehetnénk egészségesebben. De vajon hogyan?

Bár a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők száma folyamatosan nő, az ezzel összefüggő halálesetek száma szerencsére csökkenni látszik, persze megnyugodni azért nem szabad. 2015-ben csak Európában több mint 85 millió ember szenvedett ilyen jellegű betegségektől, úgyhogy érdemes mindent megtenni egészségünk megőrzése érdekében. A Science Alert mérte fel a lehetőségeinket.

Közös cél a megelőzés 

Szerencsére az egészségügyi ellátás fejlődésének köszönhetően egyre kevesebben halnak meg kardiovaszkuláris betegségek miatt, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy egyre többen élnek együtt a problémákkal, amelyek nemcsak hirtelen halálhoz vezethetnek, de jelentősen rontják az életminőséget is.

Az Európai Unióban a szív- és keringési megbetegedésekkel kapcsolatos egészségügyi költségeket évi 230 milliárd euróra becsülik, ez alapján pedig kijelenthetjük, hogy a kardiovaszkuláris betegségek kezelése a világ egyik legjelentősebb egészségügyi célja.

De mit tehetünk ellene? A megelőzés érdekében elengedhetetlen a minél egészségesebb táplálkozás, a rendszeres fizikai aktivitás, valamint a dohányzás kerülése. Mindhárom tényező több előnnyel jár, hiszen nemcsak a betegségek kialakulásának kockázatát csökkentik, de hozzájárulnak az életminőség javulásához is.

Nyami!
Fotó: Shutterstock

Diéta a szív egészségéért

Ha valamilyen kardiovaszkuláris betegséggel diagnosztizálnak, valószínűleg az első dolog, amin változtatni fogsz, az étrended. Vannak diéták, amik egyfajta iránymutatást adnak az egészséges ételek világában. Ilyen például a mediterrán étrend, ami amellett, hogy a kiegyensúlyozottságra törekszik, elősegíti a zöldségek és gyümölcsök, valamint az alacsony zsírtartalmú ételek fogyasztását. Jótékony hatását az 1950-es évek óta számos tanulmány igazolja.

Emellett az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő vegán étrend is segíthet a betegségek kialakulásának csökkentésében. Annak eredményeképpen, hogy a vegán étrendet követők semmilyen állati eredetű ételt nem fogyasztanak – nem, tejet és tojást sem –, hosszú távon jobban járnak, hiszen alacsonyabb a koleszterinszintjük, mint azoknak, akik fogyasztanak húst.

De melyik a tuti módszer?

Egy tanulmány nemrég összehasonlította a mediterrán és a növényi alapú étrend rövid távú hatásait. Az eredmények szerint mindkét választással jól járunk, bár más-más okok miatt. A mediterrán diéta jelentősen javítja a vénák és artériák nitrogén-oxid-ellátását, ami elengedhetetlen az érrendszerünk egészségének megőrzéséhez. A szervezetünk nitrogén-oxid-ellátása az idő múlásával csökken, ami hozzájárul a kardiovaszkuláris megbetegedések kialakulásához, ezért tényleg nagyon jó hír, hogy a mediterrán diéta kedvezően hat a folyamatra. Tanulmányok szerint a vegán étrend pedig nagyban hozzájárul a koleszterinszint csökkenéséhez, emellett azonban érdemes odafigyelni számos fontos mikrotápanyag – például a B12-vitamin és a jód – mennyiségére is, hiszen ezek olyan vitaminok és ásványi anyagok, amelyekre a szervezetünknek csak kis mennyiségben van szüksége, azonban hiányuk komoly egészségügyi kockázatot jelenthet.

Összességében a tanulmányból úgy tűnik, hogy a szívbetegségek megelőzésének szempontjából valamivel jobban járunk, ha a mediterrán diéta mellett tesszük le a voksunkat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyrészt érdemes minél több növényi eredetű ennivalót fogyasztanunk, így zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonát és magvakat, másrészt érdemes vaj helyett olívaolajat és só helyett több zöld fűszert fogyasztanunk. A vörös hús, így a sertés és a marha jobb, ha csak havonta néhány alkalommal kerül az asztalra, míg a hal és a szárnyas simán jöhet hetente kétszer. Ja, és persze az alkoholfogyasztást is jó, ha mérsékeljük, hetente maximum néhány pohár vörös bort engedjünk meg magunknak. 

A kutatások eredményei szerint egyébként a legfontosabb szempont ismét a kiegyensúlyozottság, és az tűnik a legjobb megoldásnak, ha az éppen népszerű trendek helyett a szervezetünk igényei alapján étkezünk. Fontos, hogy – bármelyik étrend mellett is tesszük le a voksunkat – megfelelően tájékozódjunk az egészségügyi hatásairól, és nézzünk utána, hogy milyen egészségesebb alternatívákra cserélhetjük a hűtőszekrényünk tartalmát.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.