Svéd kutatók húszezer fős vizsgálatukban arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen mintázatok figyelhetők meg az örökbefogadott gyerekek házasodási és válási szokásaiban - összevetve azokat a biológiai, és az örökbefogadó szülőkével.
Kiderült, hogy az örökbefogadott alanyok esetében a házasság felbontásának valószínűsége a biológiai szülőkéhez hasonlítható - még akkor is, ha az adoptált gyerekeket korán elválasztották biológiai szüleiktől. Ezzel szemben az örökbefogadó szülőknek és a körülményeknek, amelyben felnőttek a gyerekek, nincs meghatározó szerepe a házasság alakulására.
Egy másik vizsgálatban egyszülős gyerekek, illetve újraházasodott szülők és gyerekeik válási szokását vetették össze, és azt találták, hogy a gyerekek párkapcsolatának alakulását az anyjuk (akivel együtt éltek) és az apjuk (akivel nem éltek együtt) válási státusza is befolyásolta. Ez is azt bizonyítja, hogy a válásnak van genetikai alapja, és bár egyetlen specifikus gén sem köthető a házasság felbontásához, bizonyos személyiségjegyek - magas pozitív vagy negatív érzelmi szint, az önkontroll alacsony szintje - összefüggnek a párkapcsolati zűrökkel és a házasság instabilitásával.
Összességében a gének 13 százalékban felelnek a válásért, de ezenkívül számos más tényezőnek van beleszólása egy párkapcsolat alakulásába, kezdve a személyiségjegyektől és a felek viselkedésétől az anyagi nehézségeken át egy harmadik fél képbe kerüléséig. Vagyis: a genetika a házasság alakulásának esetében is számít, de nem feltétlenül jósolja meg a jövőnket.
