Nemcsak a szívednek árt, ha túl sok sót eszel

Egy friss kutatás szerint az agyra is rossz hatással van a túl sok só. Ez ráadásul még abban az esetben is igaz, ha nem alakul ki magas vérnyomás.

A magas vérnyomással és szívproblémákkal is összefüggésbe hozott túlzott sófogyasztás az agyműködésre is negatív hatással van – állítja egy nemrég publikált kutatás. A tényleg drasztikus mértékben megemelt sóadagok hatását egereken letesztelő kutatók szerint a rágcsálók néhány hónapon belül elhülyülnek a rengeteg só hatására, és egy idő után a leghétköznapibb tárgyakat sem lesznek képesek felismerni.

A túl sós étrend és az agyi funkciók leromlása közti összefüggéseket korábbi kutatások is igazolták már, eddig azonban többnyire azt gondolták a kutatók, hogy ezekért alapvetően a magas vérnyomás a felelős. Az átlagos sófogyasztásuk 8-16-szorosát kapó egerek esetében azonban akkor is bekövetkezett a szellemi hanyatlás, ha a vérnyomásuk normális maradt. A kutatók szerint mindezt az agy vérellátásának lecsökkenése eredményezte az egerek esetében. Az IFLScience szerint három hónap szélsőségesen sós étrendje után már arra sem reagáltak az egerek, ha szó szerint a bajszukat rángatták a kutatók.

shutterstock 602558219

Az emberek körében is ritka, szélsőségesen nagymennyiségű sófogyasztás eredményeképp mind az agykéregben, mind a hippokampuszban megfigyelhető volt vérellátás lecsökkenése a kísérlet során. A tanulással és az emlékezőképességgel kapcsolatba hozható régiók sérülése pedig „három hónap után az egerek szellemi hanyatlásához vezetett” – nyilatkozta a tanulmány egyik szerzője. A kutatók szerint ezért nem a magas vérnyomás, hanem egy gyulladást okozó anyag, az interleukin-17 hatására következett be.

Mivel nagy valószínűséggel az emberek esetében is megfigyelhető ugyanez a jelenség, ajánlott 2,3 gramm alá szorítani a napi sófogyasztás mennyiségét. 

Blogmustra