Megvonási tünetek, tolakodó gondolatok, torzítások nehezítik a szellemi működést.
Pszichológiai szempontból nem csak egy rokonunk vagy szerettünk halála, de akár kedves háziállatunk elvesztése, sőt, egy párkapcsolatunk utániszakítás is nagyon hasonló folyamatokat jelent. Veszteségeink feldolgozása, a gyászmunka életünk embert próbáló feladatai, kihívásai. A megküzdésre vonatkozó közös bölcsesség, a rituálék rengeteget segít ilyenkor a krízis érzelmi terheinek viselésében. A halálesetekre kialakult szertartások például amellett, hogy kereteket adnak a gyásznak, a folyamatos tevékenység révén szorongásoldó erővel is bírnak. Ugyanezt a cél szolgálják a párkapcsolat végére vonatkozó forgatókönyvek is: be kell rúgni, el kell menni valahova, át kell hívni valakit, akivel meg lehet enni egy vödör fagyit (fejenként), együtt sírni, beszélni róla. Mivel mind a válás, mind pedig a szakítás mint olyan jóval szerényebb történetiséggel rendelkezik, így a módszerek is kevésbé kidolgozottak. Jól látható ugyanakkor, hogy az alapvető motívumok, amilyen a társas támogatás keresése vagy a szorongást oldó módszerek (alkohol, „kibeszélés”, evés stb.) itt is azonosak.
Viszonylag sok információt és mintát kapunk tehát arról, mit illik, mit kell, vagy éppen mit érdemes csinálni ezekben az esetekben. Az alapvető érzelmi reakciókon túl azonban nagyon is keveset tudunk arról, milyen változásokra kell számítanunk, ami saját testünket és lelkünket illeti. A gyász-okozta testi reakciókról korábban részletesen is írtunk már, ahogy a veszteségek lélektani hatásairól is, így most azt járjuk körbe, hogyan érinti mindez az agyműködést, vagy ha úgy tetszik: a szellemet.
Függőség
A szerelem, a ragaszkodás egy nagyon is komoly függőség. Akárcsak a drogosnak a szer, az illető személy, kisállat vagy akár egy tárgy agyunk jutalmazó (dopamin-) rendszerét aktiválja. Csinálni márpedig azokat a dolgokat szeretjük, melyeknél minél több dopamin szabadul fel az agyunkban, és hamar rátanulunk arra is, hogy ezt hogyan tudjuk elérni. Ha valaki vagy valami jelenléte az, ami a szükséges dopamint felszabadítja, igyekszünk minél több időt vele tölteni. Mikor pedig távol van, hiányzik. Megvonást élünk át, ez pedig a lelki gyötrelmeken túl a gondolkodásra is komoly hatással lehet. Elterelődő figyelem, koncentrációs nehézségek, feledékenység, az analitikus gondolkodás teljes válsága.
Tolakodó gondolatok
Az emberi elme egyik különös sajátossága a képzelet. Az a képesség, hogy a valóságról nem csupán „másolatokat” tudunk csinálni fejben, de észleleteink végtelen variációját tudjuk gondolatban kombinálni, egyedi képzeteket, fantáziákat alkotva. Amikor hiányzik nekünk valaki vagy valami, sokszor pont ilyen fantáziákat gyártunk. A fagyban vacogva például egy kandallóról, éhesen kedvenc ételeinkről ábrándozunk, ha pedig hiányzik a másik, hát képzeletünkkel hozzuk közelebb. Előfordul azonban, hogy ez a hiány olyan intenzív, annyira kínzó, mintha már nem is mi irányítanánk a folyamatot. A fantáziaképek maguktól jönnek, tolakodón törnek be a tudatba. Elképzelődnek. Pontosabban: elképzeltetik magukat velünk. Ráadásul ott az a rengeteg emlék is (valójában nem is emlék, csak egy jelentéktelen valami, ami rá emlékeztet), azok is csak megnehezítik a dolgot. Amilyen gyakori lehet pedig mindez, egyáltalán nem csoda, hogy ennyire nehéz a talpra állás egy súlyos veszteség után.
Tévhitek, torzítások
Egy viszonylag egyszerű gondolatmenetet sem mindig olyan könnyű tehát rendesen végigfuttatni, ha az ember gyásszal küzd. Nincs ott fejben – szokták mondani. Ott sem sokkal jobb azonban a helyzet, ahol viszont ott van fejben, hiszen a múlt tanulságai sokszor számos torzításon keresztül szűrődnek át a jelenbe. Hiszen míg a kemény és hideg valóság az, hogy elvesztettünk valakit vagy valamit, agyunk a legjobb pillanatokat igyekszik felidézni és ha csak a fantázia szintjén is, de újra közel hozni. Guy Winch amerikai pszichológus szerint a legtipikusabb ilyen torzítások egy szakítás esetén a következők:
- Volt partnerünk - legalábbis számunkra - tökéletes, különleges, ő az Igazi, stb.
- A kapcsolatban - melynek vége szakadt - minden pillanatban boldogok voltunk.
- Ha felhívnánk, vagy akár csak egy üzenetet küldenénk is jobban éreznénk magunkat.
- Pontosan tudnunk kell, mi volt a szakítás oka.
- A szakítás részletes kibeszélése minden ismerősünkkel enyhíteni fogja a fájdalmunkat.
Míg az első három torzítás – racionálisan végiggondolva - viszonylag egyértelműen tévút, utóbbi kettő szorul azért némi magyarázatra. Természetesen nagyon hasznos dolog tudni, hogy mi nem működött. Egyrészt azonban nem mindig kapunk erre a kérdésre őszinte választ, így teljesen félrevezető messzemenő tanulságokat levonni a dologból. Az sem biztos ráadásul, hogy akár a szakító fél pontosan tudja, mi miatt döntött így. Másrészt ez a tudás a friss szakítás feldúlt érzelmi állapotában még inkább a kontroll illúzióját jelenti, érdemi önismereti tanulságokat ritkán tud csak adni.
A részletes kibeszélés ezzel szemben éppen a kezdeti, viharos időszakban a leghasznosabb. A beszélgetés oldja a feszültséget, lehetőséget ad az érzelmi támogatásra, a társas megerősítésre. Ha azonban valaki tartósan fixálódik egy-egy témakörön vagy részleten, ott hosszú távon a megértés általi puszta megkönnyebbülés nem fog érdemi előrelépést hozni. Az ilyen jellegű elakadásokkal érdemes ezért egy szakembert is felkeresni.
