A halláskárosodás leggyakoribb kiváltó oka valamilyen külső zajforrás, a városok fülsüketítő zaja pedig akár 64%-kal is megemelheti a halláskárosodás esélyét. A nagyvárosi élet jelentette veszélyekre a The Conversation cikke hívja fel a figyelmet.
A zaj mértékét decibelben mérjük (dB). A nulla decibel gyakorlatilag teljes csendet jelent, egy egészséges hallással rendelkező személy számára többnyire ez a megtapasztalható legcsendesebb állapot, az abszolút csendhez (-9dB) már speciális körülmények, külön erre a célra kialakított hangszigetelt kamrák szükségesek. Egy átlagos beszélgetés körülbelül 60dB-en zajlik le, ha pedig arra van szükség, hogy túlharsogjunk egy külső zajforrást, könnyen lehet, hogy 87 dB-lel kell üvöltenünk. Márpedig a 85dB-nél hangosabb zajok tartós jelentése megfelelő védelem hiányában már halláskárosodást eredményezhet.
Egy építkezési területen ugyanakkor nem ritka az akár 96 dB-es hanghatás sem, egy koncerten pedig még nagyobb, akár 110 dB-es zajnak is kitehetjük magunkat. Ugyanakkor útmunkálatok mellett elhaladva, vagy egy hangosabb kocsmában is találkozhatunk hasonló hangerővel.
Kamikaze
A legtöbb ország biztonsági előírásai éppen ezért kötelezővé teszik az ilyen munkahelyeken valamilyen védőeszköz viselését. Ennek ellenére a legtöbb mobiltelefonon és mp3 lejátszón könnyedén átléphetjük a 85 dB—es határt, a gyártóknak mindössze egy könnyen átugorható figyelmeztetést szükséges megjeleníteniük a készülék kijelzőjén. Ez körülbelül 100 dB-t jelent, de egy-egy speciális fejhallgató képességei ezt a határt is túlléphetik. Márpedig ez a fajta hangerő 15 perc után komoly halláskárosodást is okozhat.
Rejtett hallásvesztés
Sokáig úgy tűnt, hogy a zaj-eredetű hallásvesztés a belső fül vibrációkat elektromos impulzussá alakító hangérzékelő sejtjeit érő sérülések következménye, de állati kísérletek azóta bebizonyították, hogy viszonylag alacsony hanghatások is károsíthatják a belső fület az aggyal összekötő hallóideget, ami szintén halláskárosodást okozhat.
Ha valakinél felmerül a halláskárosodás gyanúja, azt hallásvizsgálatra küldik. A legalapvetőbb vizsgálat során egy hangszigetelt helyiségben vizsgálják meg, mi az a leghalkabb hang, amit egy adott személy még érzékelni képes. Ez egy nagyon egyszerű teszt, nincs szükség különösebb kooperációra az agy részéről. A fent említett hallásvesztést okozó körülmények ugyanakkor nem csak azt a képességünket csökkentik, hogy képesek vagyunk-e egy csendes környezetben halk hangokat érzékelni, arra is hatással vannak, hogy tudjuk-e érzékelni a nagyobb hanghatások során a hangerő változásait. Ez az a képesség, ami lehetővé teszi, hogy megértsünk valakit egy zajos helyen, vagy egy másik hangforrás, például egy üvöltő tv jelenlétében. Ezt a fajta hallásvesztést egy olyan teszttel mérik fel, aminek keretében arra kérik az érintett személyt, hogy próbáljon meg egy valamilyen háttérzajjal eltorzított beszédrészletet a lehető leghűbben elismételni. Ez a folyamat azonban azt is megköveteli a betegtől, hogy megértse a tesztet és együtt is működjön azzal, ami bizonyos helyzetekben korántsem olyan magától értetődő feladat, mint amilyennek első hallásra tűnik.
Egy MRI vizsgálat lehet a megoldás
A Nottingham Egyetem kutatói, a tesztet akadályozó nyelvi képességek hiányát ellensúlyozandó, egy olyan MRI-vizsgálat kidolgozásán munkálkodnak, ami a hallásrendszer a fület és az agyat összekapcsoló részét vizsgálva képes a rejtett hallásvesztés kimutatására. A vizsgálat segítségével sokkal korábban felmérhetővé válna, ki az, aki leginkább veszélyeztetett, megakadályozva így a hallás további romlását, illetve az olyan jelenségeket és szövődményeket, mint a fülzúgás, vagy a mindennapos zajokat is elviselhetetlenné tevő hiperérzékenység. De addig is, amíg ezzel elkészülnek, mindenkinek érdemes odafigyelnie a hallására. Már amennyire városi környezetben ez lehetséges.
