Tartasz az öregkortól? Eloszlatjuk a félelmeid!

Olvasási idő kb. 3 perc

Öregedni nyilván senki nem szeret, pedig minden életkornak megvan a maga szépsége, és ez nem csak egy jól hangzó klisé.

Kutatások bizonyítják, hogy nemcsak fiatalon vihetünk csúcsra bizonyos szellemi vagy fizikai képességeket. A Business Insideren bukkantunk rá arra az érdekes infografikára, ami szemlélteti, hogy mikor és miben remekelünk életünk során. Ezen felbuzdulva pedig utánajártunk, hogy milyen előnyökkel jár a korosodás, és hogy miért is nem ártana példát vennünk az idősektől. Feltéve, ha boldogok akarunk lenni.

Kognitív képességek és testi adottságok

Az említett infografikán többek között az is látszik, hogy a kisiskolás (7-8 éves) kor a legideálisabb időszak az idegen nyelvek elsajátítására. A nyelvészek és a pszichológusok ugyan még mindig nem tértek közös nevezőre abban, hogy pontosan mikor a leghatékonyabb a nyelvtanulás, abban egyetértenek, hogy a legtöbb ember számára a pubertás kor előtt sokkal könnyebb egy második nyelv elsajátítása. Az is kiderül, hogy átlagosan 22 éves korunkban a legjobb a névmemóriánk, 30-as éveinkben pedig az arcfelismerésben remekelünk.

Ami pedig a fizikai tulajdonságokat illeti: izmaink 25 éves korunkban a legerősebbek és ez a további 10-15 évben alig változik. Jó hír az is, hogy ez az egyik olyan adottságunk, amit a legkönnyebb fenntartani vagy fejleszteni - köszönhetően az állóképességet felturbózó edzéseknek. Sokunknak talán az sem újdonság, hogy csontozatunk 30 éves korunkig erősödik és körülbelül ekkor érik el a legnagyobb sűrűséget. Megfelelő kalcium- és D-vitaminfogyasztással hosszabb távon fenntarthatjuk ugyan a csontok egészségét, egy idő után azonban már ez sem segít, a kor előrehaladtával veszítenek sűrűségükből.

De mi lesz jobb ezután?

Például a szellemi teljesítményünk. Talán nem véletlen, hogy a Nobel-díjat nyerő emberek átlagéletkora 40 év, legalábbis a National Bureau of Economic Research tanulmánya szerint. De akkor sincs gond, ha nem pályázol ilyen komoly elismerésekre, a szakértők szerint ugyanis díjak nélkül is megállja a helyét az a koncepció, hogy 40 felett érünk el igazán kiemelkedő sikereket a karrierünkben.

De a vizsgálatok szerint mások érzelmeinek megértésében is sokkal jobbak a 40-es és 50-es éveikben járók a fiatalabbaknál. A tudósok mintegy tízezer embert vontak be abba a kutatásba, amiben az alanyoknak emberi szemeket ábrázoló fotókat mutattak, majd arra kérték őket, hogy próbálják meghatározni az adott személy érzelmeit. Az eredmények alapján a 40-60 éves korosztályba tartozók azonosították a legpontosabban és a leggyorsabban a kérdéses személyek lelkiállapotát pusztán azok tekintetéből.

De ez még nem minden. Egy Gallup-felmérésből kiderült, hogy Amerikában a 65 éves kor felettiek kétharmada meg van elégedve a kinézetével. A férfiaknak a saját külsejükről alkotott képe a 80 éves koruk körül a legpozitívabb, ennek a korosztálynak a 76 százaléka ugyanis egyetértett az alábbi állítással: “Mindig jól érzem magad a bőrömben”. A nőknél ez ez arány valamivel kisebb (70%) és átlagosan 74 éves korukban vélekednek így magukról.

Egy másik vizsgálatban pedig a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy egy képzeletbeli tíz fokos létrán értékeljék, mennyire boldogok. A legidősebb, 82-85 éves korosztály volt az, akik átlagban a legmagasabb szintet, a létra hetedik fokát jelölték meg a saját életükkel való elégedettség meghatározására.

Ezért (is) érdemes példát vennünk az idősebbekről

A szülőktől, nagyszülőktől és idősebb ismerőseinktől nagyon sok mindent tanulhatunk az élet apró örömeiről és a valódi értékekről. Vizsgálatok bizonyítják, hogy az életkor előrehaladtával az emberek egyre inkább a mindennapi tapasztalatokban találják meg örömüket, míg a fiatalok a rendkívüli, extrém élmények alapján határozzák meg magukat. A szakértők több mint kétszáz 19 és 79 év közötti nőt és férfit kérdeztek számukra boldogságot jelentő élethelyzetekről, amelyek között volt hétköznapi és különleges is. Az eredmények kimutatták, hogy a megkérdezettek közül leginkább az idősebbek voltak azok, akik a viszonylag átlagos, hétköznapi eseményeket (pl. egy séta a parkban vagy közös program a családdal) is kimondottan örömteliként élték meg, míg a fiatalok nem érték be ennyivel.

A nagy döntések ideje

Úgy tűnik, tényleg van valami ijesztő egy kerek évszámú születésnap közeledtében, a kutatók szerint a 29, 39, 49 és 59 évesek sokkal hajlamosabbak nagy (jó vagy rossz) döntéseket hozni és változtatni az életükön. Az eredmények szerint különösen nagy számban vannak a 9-es számmal végződő életkorúak olyan közösségekben, ahol társat keresnek, először futnak maratont vagy öngyilkossággal próbálkoznak.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Brownie
Brownie
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.