Figyeljen oda, mennyit iszik betegen!

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy nő csak az orvosa tanácsát követte, majdnem belehalt.

A The Conversation számolt be egy 59 éves nő esetéről, aki fájdalmas vizelés és hasi fájdalom miatt ment el orvoshoz. A panaszai alapján az orvosok húgyúti fertőzéssel kezelték, amikre antibiotikumot és fájdalomcsillapítót kapott. A kórházban hányt, remegett, zavaros volt és alig tudott beszélni. Ekkor derült ki, hogy túl sok vizet ivott, hiszen emlékezett, amikor korábban is húgyúti panaszai voltak, azt a tanácsot kapta, hogy bőségesen fogyasszon folyadékot.

Ritka, de előfordul

A súlyos hiponatrémia akkor alakul ki, mikor az ember túlságosan sok vizet iszik. Ez rohamokhoz, kómához vezethet, sőt a beteg meg is halhat. Ilyenkor a vér nátrium koncentrációja csökken, az agy pedig megduzzad.

De akkor most mi a helyzet azzal a jó tanáccsal, hogyha beteg vagyunk, akkor igyunk minél többet? A Conversation cikke szerint ellentmondásosak az eredmények azzal kapcsolatban, hogy húgyúti fertőzésnél érdemes-e sokkal többet inni. Igaz, logikusnak tűnne, hogy kimossuk a szervezetből a kórokozókat, van, aki pedig azzal érvel, hogy így tartható fent a vizelet optimális pH-ja, és ha sokat megyünk mosdóba, akkor a húgyhólyag felülete nem nő meg, így kisebb felületen tudnak tenyészni a baktériumok. 

Az olyan betegségeknél, amik hányással, hasmenéssel vagy lázzal járnak, kiszáradáshoz vezetnek, viszont mindenképpen muszáj gondoskodni a folyadékpótlásról amennyire lehetséges, még akkoris, ha nem feltétlenül érezzük azt, hogy szerveztünk bármit is be tudna fogadni. Szakértők szerint ha vizeletünk sötét, fáj a fejünk, szédülünk, nem termelődik elég nyálunk, akkor érdemes többet inni, és ne féljen, a szakemberek szerint normális vesefunkciók mellett nagyon ritkán jelentkezik vízmérgezés, de a sprotolóknak azért fokozottan oda kell figyelni, hogy mennyit isznak.

Fotó: Shutterstock

De mennyi az annyi?

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) ajánlása szerint a napi folyadékbevitel 2,5 liter a férfiaknak és 2 liter a nőknek - ebben pedig minden bevitt élelmiszer és folyadék víztartalma benne van. Aki hajlamos napközben elfeledkezni az ivásról, használhat erre megfelelő applikációkat, de a Conversation cikke emlékeztet egy nagy találmányra, ami szintén segít abban, hogy eleget igyon és ráadásul ingyen is van, ez pedig a szomjúságérzet.  

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Edicsek
Edicsek
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.