Idén dr. Hevesi Krisztina, Tari Annamária és Kozma-Vízkeleti Dániel érdekelte önöket leginkább.
Az újságírásban az az egyik legjobb dolog, hogy egy csomó érdekes emberrel lehet találkozni, beszélgetni, és persze tanulni is lehet tőlük. Jó sokat. 2016 különösen klassz volt ebből a szempontból, hiszen számos izgalmas interjú jelent meg pszichológia rovatunkban, amit az olvasottsági adatok alapján önök is eléggé kedveltek. Így év végével alaposan átnéztük ugyanis, hogy önök mit olvastak, mit osztottak meg leginkább az év során, és a statisztikákra támaszkodva összeszedtük a három legnépszerűbb interjúnkat. Jöjjön mindegyikből egy-egy maghatározó részlet, ha pedig korábban lemaradt a teljes cikkről, most a linkekre kattintva pótolhatja.
A baj az, hogy nem tanulunk meg jól szexelni
2016 legkedveltebb pszichológus interjúja dr. Hevesi Krisztina egészség-, sport- és szexuálpszichológussal készült, aki arról mesélt, milyen tipikus szexuális problémákkal küzdenek kliensei, mit tehetnénk azért, hogy kevesebb bajunk legyen a szexszel, na meg arról is, hogyan alakul a fiatalok szexuális kultúrája.
"Az a baj, hogy annyira prűdek vagyunk, hogy pont ezzel kergetjük bele a fiatalokat a legvadabb, legkeményebb dolgokba. Mivel egyáltalán nem tudunk beszélni a szexualitásról, ezért ma a fiataloknak az egyetlen szexedukációs forrás a pornófilm. Mert mi érdekli a fiatalt? Az, hogy hogyan válhat jó szeretővé. Ez a kulcsmomentum. Ehelyett csak azt kapja meg, hogy miért ne éljen szexuális életet, milyen veszélyek fenyegetik. Ezek a veszélyek persze valóban fenyegetik, de azzal, hogy nincs megfogalmazva, hogy a szex a világ egyik legszebb dolga, az egész kommunikáció hiteltelenné válik. A fiatal ugyanis tisztában van azzal, hogy a szexualitás jó dolog, különben nem csinálnák annyian, ám ha ezt nem mondjuk ki, hiteltelenné válunk."
Ha érdekli a teljes interjú,itt elolvashatja.
Túl gyorsan akarunk túl sokat. Ezért nem találunk párt.
Hogyan zajlik ma az ismerkedés, és milyen hatása van ennek a párkapcsolataink alakulására? Hogyan kavar be az online lét az érzelmi életünkbe? Ezekről a kérdésekről beszélgettem Tari Annamária pszichoanalitikussal. A teljes cikket itt olvashatja, ez pedig az egyik legtanulságosabb beszélgetésfoszlány:
"Az online térben az érzelmek többszörös hatványon pörögnek. Amikor a nő megtalál valakit mondjuk egy internetes társkeresőn, és vált vele egy levelet, akkor a második levélnél már azt gondolja, hogy a másik megvan, aztán jön a harmadik levél, és ha az illető fotója is elég jó, akkor már majdnem szerelmes lesz. De kibe? Az online térben az érzelmek mindig gyorsabban, iszonyú sebességgel formálódnak, és ettől tűnnek úgy, mintha érési folyamaton mennek át. A megkapott információ ugyanis úgy találkozik össze a meglévő vágyfantáziákkal, hogy keletkezik egy hozzáadott jelentéstartalom. Kitöltöd a hiányos információk közötti hézagokat, és már ott is egy kerek történet, ott a pasi, bele lehet szeretni, és bumm, már bele is szerettél. Ennek pedig majdnem biztos, hogy csalódás a vége, hiszen az idealizált képhez képest mindig egy jóval prózaibb valaki fog szembejönni. Már ha egyáltalán tényleg szembejön."
A családunktól kapott minták láthatatlanul irányítják a sorsunkat
Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus interjújában arról mesélt, hogy melyek azok a nem látható, nem tudatos, életünket alakító minták, amelyeket a szüleinktől, nagyszüleinktől kapunk. Ha nem is olvassa el az egész anyagot, ezt a részt feltétlenül érdemes:
“Az alapból kapott mintákkal való munka többet igényel, mint egyféle tudatos elhatározást. Pontosabban részben mást igényel. Az, hogy valamire nemet mondok, kevés, azt is meg kell tudnom mondani, hogy hogyan legyen máshogy. Minden generáció lehetősége ugyanis a szülői minta ismétlése, de lehetőségünk az is, hogy kitaláljunk új mintákat, olyanokat, amik a szüleinktől készen kapott mintáknál jobban segítik az életünket. A legkönnyebben hozzáférhető mintáink egy jó része ugyanis több generációról korábbról származhat: akkor és ott jelentősége volt ezeknek, a túlélést jelenthették, vagy az alkalmazkodás tették lehetővé, ma viszont nem biztos, hogy ezek segítenek minket a legjobban. Érdemes tehát utánamenni a családtörténeteben (többek között ezt csináljuk családterápián a családfa-feldolgozásnál) a szokás, hiedelem, elképzelés, minta eredetének. Mi a történet háttere? Honnan származik? Ki találta ezt ki? Ha tudjuk, honnan származik egy minta, és annak a generációnak, aki ezt kitalálta miért volt rá szüksége, könnyebb lesz lemondani róla, könnyebb lesz meghatározni, hogy nekünk miért nincs rá szükségünk. A dacos elutasításnál ugyanis egy megalapozott elutasítás sokkal nagyobb erejű tud lenni. A következő lépés – és ezt a legnehezebb meglépni – megtalálni azt, hogy mi van helyette, milyen mintát dolgozhatok ki a magam számára. Ezen túl ahhoz, hogy tényleg változást éljek meg, meg kell győződnöm arról, hogy az új, általam kitalált minta tényleg működik, vagyis ki is kell próbálnom.”
