A hála megélése hozzátartozik a boldogsághoz. De vajon hogyan lehet megtanulni hálásnak lenni?
A hála csodás dolog. Az, hogy képesek vagyunk örülni és értékelni azt, amink van a kutatások szerint a boldogságunk egyik nélkülözhetetlen eleme. A kutatásokból tudjuk azt is, hogy a hála érzése megnyugtat, jót tesz a szívnek, erősíti az immunrendszert és növeli a mentális ellenállóképességünket, ráadásul olyan agypályákat aktivál, amiktől élvezetesebbnek éljük meg a társas érintkezést, és a figyelmi fókuszunkat az életünk pozitív részére tereli. A hála az egyik elsődleges fegyverünk a lelki elsősegélynyújtásban, az eszköz, amit alkalmazhatunk, ha éppen a padlón vagyunk, és segít abban is, hogy jobban értékeljük a párkapcsolatunkat, könnyebben megoldjuk kapcsolati problémáinkat. Főleg, ha ezt az érzést képesek is vagyunk kifejezni a másiknak.
Ennek ellenére a mindennapokban ritkán gondolkozunk el azon, miért is lehetünk hálásak az életben. De talán most, az ünnepi nyugalomban akad néhány perce arra, hogy befelé forduljon, foglalkozzon egy kicsit a saját lelkével. A Greater Good összeszedte, hogyan is érdemes ebbe belekezdeni.
A hála ugyanis tanulható, fejleszthető érzés. Ha rendszeresen időt szánunk rá, ha tudatosan foglalkozunk vele, szokássá válhat, és otthonos érzésként bukkanhat elő a mindennapjainkban. Shawn Achor, a Harvard pszichológia tanára szerint, ha naponta összeszedjük, miért lehetünk hálásak, ha tudatosan visszaidézzük a nap pozitív történéseit az akár egy hónapon belül is érezhetően javítja életminőségünket. Különösen, ha emellett rendesen edzünk, meditálunk és rendszeresen segítünk bárkinek, aki éppen rászorul, vagy egyszerűen vagyunk annyira jó fejek, hogy pozitív visszajelzést adunk bármilyen helyzetben, ahol lehet.
A tanulásba azonban nem olyan könnyű belekezdeni. Az alábbi gyakorlatok is furának, kényelmetlennek tűnhetnek elsőre. Nem szokásunk hálát mutatni, megköszönni, érzelmeket nyíltan kifejezni. Ahogy sokszor kultúraidegen az is, hogy magunkba mélyedjünk, hogy a belső világunkban tudatosan kószáljunk, hogy a jelenre fókuszáljunk vagy meditáljunk. De a kényelmetlenség érzése csak rövid ideig tart. Különösen, ha megérezzük mennyit adnak ezek a feladatok.
Képzelje el az életét a másik nélkül!
Gyakran úgy értékeljük a szeretteinket igazán, ha megérezzük a hiányukat. Érdemes tehát kiválasztani egy számunkra fontos embert, felidézni, hogyan találkoztunk először, mi történt volna máshogy az életünkben, ha soha nem találkozunk vele, és gondoljuk végig, miket éltünk át közösen, mit kaptunk ettől a kapcsolattól, hogyan járult hozzá ez ahhoz, hogy jobb legyen az életünk. Bár az a gondolat, hogy a másik nincs jelen az életünkben fájdalmas lehet, de éles kontrasztot mutat a jelennel. Éles, pozitív kontrasztot. Talán az összes feladat közül ez a legkevésbé zavarba ejtő, ez az, amit a gondolatainkba bújva is elvégezhetünk. Ha pedig jól esik, ha megérezzük a hatását tovább léphetünk egy következő gyakorlatra.
Írja le, miért lehet hálás aznap!
Érdemes esténként tíz percet rászánni az életünkből, hogy átgondoljuk a nap történéseit, megkeressük a jó dolgokat, és átgondoljuk azt is, hogy azok miért történhettek meg. Fontos, hogy ezeket le is írjuk, hogy megörökítsük magunknak. Hogy mindez mire jó? Leginkább arra, hogy megtanít minket a jóra figyelni, nemcsak utólag, de egy idő után akkor is, amikor éppen történik velünk, és ha felfedezzük a jó történésekben a saját szerepünket, képessé válunk arra is, hogy ezeket tudatosan hozzuk létre.
Mondjon köszönetet!
Van olyan ember az életében, aki tett valamit önért, akinek hálás bármiért, de ezt sohasem fejezte ki? Mindegy, hogy egy rokonról, barátról, kollégáról vagy tanárról van szó, mindegy, hogy ritkán jut eszébe vagy folyton bekúszik az illető az elméjébe: ha létezik ilyen ember, érdemes megfogalmaznia és leírni neki mindazt, amit érez. A legjobb, ha ezek után személyesen keresi fel az illetőt, és felolvassa, amit írt. Persze ez elég bizarrnak hangozhat. Nem szoktunk egymással találkozni csak azért, hogy köszönetet mondjuk bármiért. Pedig érdemes. Segít abban, hogy érezzük a kapcsolódást másokhoz, érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, hogy mennyire fontos mások támogatása. Ráadásul egy ilyen találkozás segíthet abban is, hogy megerősítsük a kapcsolatunkat a másikkal, hogy közelebb kerüljünk hozzá. Egy ilyen helyzetben persze fontos, hogy a másik nyitott legyen ránk. De az őszinte érzelemkifejezés - bár néha zavarba ejtő - általában a másikban is pozitív érzelmeket kelt.
