Akinek rövidek az éjszakai, az észrevétlen napközbeni mikroalvásokkal pótolja azt. De vajon igaz az, hogy egyeseknek az átlagnál jóval alacsonyabb az alvásigényük?
Míg a legtöbbünk arra panaszkodik, hogy keveset alszik, akadnak emberek, akik lelkesen hangoztatják, hogy ők bizony az átlagnál rövidebb alvásidővel is remekül működnek a mindennapokban. Ez mondjuk elsőre furán hangzik, hiszen a kutatásokból tudjuk, hogy ha rendszeresen keveset alszunk az nyomott hangulathoz, az érzelmi intelligencia csökkenéséhez, hosszabb távon pedig rosszabb egészségi állapothoz, elhízáshoz, memóriaproblémákhoz és (egerek esetében legalábbis) rövidebb élettartamhoz vezet. Persze ezeknek a káros hatásoknak csak egy része érhető tetten azonnal, de az van olyan feltűnő, hogy egyértelműen tudjuk: többet kellene aludnunk. De mi a helyzet azokkal, akik állítják, hogy elvannak kevés alvással? Miben működnek ők máshogy?
A Brain and Behaviorban nemrég megjelent kutatásban az Utah Egyetem pszichológusai, neurológusai és radiológusai 900 ember MRI felvételeit hasonlították össze annak mentén, hogy ki mennyit alszik és mennyiben számol be alváshiány okozta problémákról. Kiderült, hogy azok, akik 6 óránál kevesebbet aludtak egy nap, az MRI felvétel közben olyan agyhullám-mintázatokat produkáltak, amik inkább az alvásra, mint az ébrenlétre jellemzőek. Aki tehát keveset aludt éjjel, az könnyebben szenderült el mikropillanatokra napközben.
Jeff Anderson kutató szerint egyébként általában nagyon nehezen vesszük észre, ha néhány percre elalszunk, és a kevés alvással élők túlterhelt agya az unalmas tevékenységek közben - amilyen mondjuk egy MRI vizsgálat - könnyebben kapcsol át éjjeli üzemmódba. Persze ez egy MRI felvételnél nem okoz különösebb gondot, de mondjuk egy jó éjszakai autóvezetés közben már korántsem szerencsés.
A napközbeni mikroalvásoknak azonban megvan az előnye is. A pillanatnyi elbóbiskolásokat követően az emberek egyrészt jobban érezték magukat a bőrükben, másrészt az agyszkennerek adatai szerint ilyenkor erősödtek a kapcsolatok a külső szenzoros információkat feldolgozó és a memóriáért felelős agyterületek között. Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy az emléknyomok konszolidációjához - vagyis ahhoz, hogy az emlékeink a rövid távú memóriából a hosszúba jussanak - alvásra van szükségünk. A kutatók feltételezik, hogy a rövidebb éjszakákkal élők ezt a konszolidációs folyamatot a nappali alvások alatt intézik el, ami megmagyarázza, hogy miért nincs szükségünk olyan hosszú éjszakákra.
Persze ez csak feltételezés, melynek bizonyítására további vizsgálatokra van szükség. Ahogy az is a jövőbeni kutatásokra vár, hogy feltárják mekkora is a valódi különbség az emberek tényleges és vélt működése között, vagyis mennyiben igaz az, hogy egyeseknek tényleg kevesebb alvásra van szükségük.
