Hagyja a nyáron unatkozni a gyereket, szüksége van rá

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem azzal tesszük neki a legjobbat, ha teletoljuk programokkal a szünetet.

Ma reggel éppen aggodalmaskodva nézegettem a naptárat, hogy mit kezdek a fiam nyári szünetének a még szabad két hetével. A többi megvan, lesz tábor, nyaralás, unokatesózás: nem fog unatkozni. Kivéve persze abban a két hétben. De vajon jót teszek a gyerekkel, ha nem hagyom unatkozni egy percig sem? Vajon tényleg érdemes őt programokkal lekötni egy egész nyáron át? A pszichológusok szerint a válasz egyértelmű nem. Köszi az útmutatást Quartz!

“Szülőként az a feladatunk, hogy felkészítsük a gyereket arra, hogy megtalálja a helyét a társadalomban. A felnőtt lét pedig azt is jelenti, hogy az ember el tudja foglalni magát, képes magának olyan szabadidős programokat szervezni, melyek igazán boldoggá teszik.” - mondja Lyn Fry londoni gyerekpszichológus. Ha tehát szülőként a gyerek minden szabadidejét beosztjuk, akkor soha nem tanulja meg lekötni magát, ahogy arra sem jön rá, hogy mi az, ami igazán örömöt okoz neki. Ráadásul a szabad semmittevés, a szabad játék az önismeret és a kreativitás fejlődésének is fontos forrása, ami lehetőset ad arra, hogy odabent, az elméjében találjon a gyerek érdekes, izgalmas és szórakoztató ingereket. 

Fry azt tanácsolja, hogy minden szülőnek érdemes a nyár elején egy listát készíteni a gyerekkel közösen, amiben összeszedik, hogy mit szeret a szabadidejében csinálni a gyerek, legyen az a társasozás, sütikészítés, rajzolás vagy a játék a kutyával. Amikor aztán a nyáron a gyerek azzal jön, hogy unatkozik, érdemes elővenni ezt a listát, és együtt átnézni, hogy mivel is tölthetné el az idejét.  Persze ezzel a módszerrel nem iktathatjuk ki teljesen az unatkozást a gyerek életéből, de ez nem is kell, hogy cél legyen. Az ugyanis, ha valaki unatkozik motiváló lehet arra, hogy új tevékenységekbe fogjon, új dolgokat fedezzen fel, és megtanulja nemcsak eltűrni, de megszeretni is a monoton, egyszerű dolgokat. Ez pedig felnőttként is a hasznára válhat. 

Bár ezek a tanácsok leveszik az ember válláról a kifulladásig szórakoztatás feladatát, de azt persze nem oldják meg, hogy mi lesz majd a gyerekkel, amíg nekünk dolgoznunk kell. Ehhez a projekthez innen a szerkesztőségből mindenkinek sok szerencsét és kitartást kívánunk. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.