Szobafitnesz: 23 kiló fogyás négy hét alatt

Olvasási idő kb. 2 perc

Kálmán és Kati annak ellenére adtak le több mint öt kilót, hogy a program végére lesérültek. Orsi és Dalma pedig a fogyás mellett nagyon szépen izmosodott. Itt vannak a végeredmények!

Befejeződött a Szobafitnesz Életmódváltó Program második szériája, a négy életmódváltó megtudta, hogy hány kilótól sikerült megszabadulnia, mennyi izmot szedett fel, és mennyi zsírt égetett el.

Hogy mi a Szobafitnesz Életmódváltó Program?

Egy olyan 28 napos, intenzív, edzésekkel és szigorú diétával szabályozott időszak, amikor Bánkuti Gabi személyi edző segítségével próbál meg néhány általunk kiválasztott személy lefogyni, formásodni, áttérni az aktív életmódra.

A címből már kitalálhatta, hogy a fogyások elég jól sikerültek, de nézze meg, hogyan reagáltak az életmódváltók, amikor megtudták, hogy pontosan mennyi az annyi! Lent pedig táblázatba szedve mutatjuk a lényeget.

Következzenek akkor a könnyen áttekinthető eredmények!

Először nézzük az állapotfelmérés eredményét! Megismételtük ugyanazt a felmérést, mint a program elején. Az életmódváltóknak a planktartás kivételével minden gyakorlattípusra egy percük volt, ezalatt az idő alatt kellett minél nagyobb ismétlésszámot produkálniuk. 

Galéria ikon

8

Galéria: Ennyit változtak a Szobafitnesz második szériájának szereplői
Fotó: Dívány

Kati a Fitbalance-on elég nagyot esett az egyik gyakorlat közben, ezért az orvosa tanácsára a program utolsó hetében már csak óvatosan kardiózótt, hogy ne legyen komolyabb baja. Kálmánnál pedig az intenzív testmozgás előhozta a régi térdproblémáit, ezért ő is kímélőüzemmódban volt, ő a pillangóugrást nem hajtotta végre a végén.

Állapotfelmérés
   Orsi (29) Kati (58) Dalma (23) Kálmán (38)
   Kezdeti Végeredmény Kezdeti Végeredmény Kezdeti Végeredmény Kezdeti Végeredmény
Pillangóugrás 70 83 68 N/A 75 93   59 N/A
Fekvőtámasz 34 40 30 N/A 20 39 44 57
Hasprés 44 60 60 N/A 36 49 50 63
Guggolás 52 67 61 N/A 45 44 57 64
Gumiabroncs 45 56 32 N/A 39 39 49 61
Planking 1:46 2:39 0:31 N/A 1:19 3:00 0:53 1:36
Súly 85 kg 80 kg 104 kg 96 kg 78 kg 74 kg 136 kg 129 kg

Most pedig jöjjön akkor a zsírszázalék-mérés eredménye. A két mérés között technikai okokból 21 nap telt el, az életmódváltók túl voltak 2-3 edzésen, amikor megvolt az első mérés, úgyhogy a kezdeti eredményeik néhány tizedszázalékkal rosszabbak voltak valójában, mint a mért eredmények, de a változás így is látványos mindenkinél. Az egyes testtájakon mért zsírvastagságok milliméterben szerepelnek.

Zsírszázalék-mérés
    Orsi Kati Dalma Kálmán
   Kezdeti Végeredmény Kezdeti Végeredmény Kezdeti Végeredmény Kezdeti Végeredmény
Teljes test 45.60% 42.02 % 48.60% 44.3 % 39.10% 32.9 % 37.00% 32.5 %
Mellizom (mm) 21 17 26 19 16 12 31 19
Bicepsz (mm) 22 21 18 17 11 10 14 14
Tricepsz (mm) 26 25 25 20 24 17 17 16
Has (mm) 38 24 41 30 31 24 51 34
Csípő (mm) 35 29 45 31 20 17 40 26
Hát (mm) 17 15 18 17 12 10 14 12
Vádli (mm) 9 8 10 8 10 5 7 7

Végül az utolsó táblázatban azt tekintheti át, ki mennyi izmot növesztett az elmúlt hetekben. Az egyest testtájakra vonatkozó izomvastagodást milliméterben mutatjuk.

Izomvastagság-mérés (mm)
    Orsi Kati Dalma Kálmán
   Kezdeti Végeredmény Kezdeti Végeredmény Kezdeti Végeredmény Kezdeti Végeredmény
Mellizom 31 33 20 24 17 30 34 44
Bicepsz 33 34 28 32 36 37 40 45
Tricepsz 26 27 20 23 19 20 30 35
Has (felső) 16 21 12 17 12 15 20 27
Has (alsó) 14 16 16 19 10 12.5 15 17
Has (oldal) 28 29 25 32 23 24 30 40
Vádli 36 50 46 51 46 54 80 83
Váll 29 30 26 27 21 31 40 43
Lapocka 22 24 17 20 11 16 16 18
Comb       42 49 53 56      
Széles hátizom                   34 39

És természetesen most sem maradhat el az edzésvideó!

Ha a videó után megjött a kedve a mozgáshoz, akkor látogasson el a Dívány Indavideo profiljára, ott megtalálja a korábbi edzéseket is.

A korábbi epizódok és a négy résztvevő

01. Casting és bemutatkozás: Keményen medolgoztam ezért a testért - Kardio és comb edzés
02. Állapotfelmérés: Utálom a fekvőtámaszt - Hát és váll edzés
03. Közös edzés: Úgy fájt a seggem, a lépcsőn alig tudtam felmenni - Kar- és mellizom edzés
04. Kalóriák és reformételek: Fúj, ilyet itattatok velem? - Has edzés
05. Szabadtéri edzés: Így lesz remek teste teljesen ingyen, a szabadban - Far- és combizom edzés
06. Közös ebéd: A diéta és a desszert nem zárják ki egymást - Váll edzés
07. Fitbalance: Ha kicsivel többet izzadok, úszóedzés is lehetett volna - Mellizom és tricepsz edzés

Szilágyi Dalma (23 éves, kezdősúly: 78 kg): Nővérként dolgozik Budapesten, a célja, hogy diplomás ápoló legyen, ezért a munka mellett egyetemre jár. Már túl van egy nagy, több mint 20 kilós fogyáson, de szeretne egyrészt még leadni jó néhány kilót, de ami még fontosabb, szeretne formásodni, vagyis izmokat növeszteni.

Ozsvárt Orsolya (29 éves, kezdősúly: 85 kg): Az egészséges életmód és a fitnesz megszállottja, de úgy érzi, szakértő kezekben tudná igazán beindítani a fogyását. Nagyon jó kondiban van, kívülről fújja az összes létező gyakorlatot, plankingben nagyon erős, és jogászként dolgozik, vagyis bármiről lyukat tud beszélni a hasába.

Polgár Katalin (58 éves, kezdősúly: 104 kg): A nyugdíjas éveire készül, mégpedig azzal, hogy az aktív pihenés éveire szeretne lefogyva, egészségesebben ráfordulni, hogy ne csak otthon pihegjen, hanem tényleg aktív, sokat utazó, sok mindent kipróbáló nyugdíjas lehessen belőle. Korábban sokat sportolt, de két lábtörés után rengeteg súly szaladt fel rá, ettől szeretne megszabadulni.

Illés Kálmán (38 éves, kezdősúly: 136 kg): Erdésztechnikusból lett informatikus, aki ennek megfelelően szabadidejében saját kis kertjében nevelgeti a növényeit, valamint saját fejlesztésű stratégiai játékot ír. Ő is néhány baleset után szedett magára nagyjából 60 kilót, pedig korábban motorozott, kajakozott, aktív életet él. A célja, hogy újra elbírja a kajak, és vízre tudjon vele szállni.

Köszönjük támogatóinknak: Nestlé Fitness, Trec Nutrition, Sportfood, Fitness Factory, Alakinfo

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.