Szobafitnesz: Keményen megdolgoztam ezért a testért

Olvasási idő kb. 2 perc

Indul a következő Szobafitnesz életmódváltó program. Ismerje meg a négy kiválasztott jelentkezőt, akiknek bőven lesz miből fogyniuk az elkövetkezendő 4 hétben!

Több tucatnyi jelentkezőből néhány embert elhívtunk egy személyes castingra, hogy belőlük válogassuk ki, hogy kik vesznek majd részt a következő Szobafitnesz Életmódváltó Programban Bánkuti Gabival.

Hogy mi a Szobafitnesz Életmódváltó Program? Egy olyan 28 napos, intenzív, edzésekkel és szigorú diétával szabályozott időszak, amikor Bánkuti Gabi személyi edző segítségével próbál meg néhány általunk kiválasztott személy lefogyni, formásodni, áttérni az aktív életmódra.

Nézzék meg ezt a videót, ebből minden kiderül! Az is, hogy kik lesznek a programban, és az is, hogy miért jelentkeztek, mit fontos tudni róluk.

Természetesen, ha nem tudja most megnézni a videót, akkor is elárulunk pár apróságot a jelentkezőkről.

Szilágyi Dalma: Nővérként dolgozik Budapesten, a célja, hogy diplomás ápoló legyen, ezért a munka mellett egyetemre jár. Már túl van egy nagy, több mint 20 kilós fogyáson, de szeretne egyrészt még leadni jó néhány kilót, de ami még fontosabb, szeretne formásodni, vagyis izmokat növeszteni.

Ozsvárt Orsolya: Az egészséges életmód és a fitnesz megszállottja, de úgy érzi, szakértő kezekben tudná igazán beindítani a fogyását. Nagyon jó kondiban van, kívülről fújja az összes létező gyakorlatot, plankingben nagyon erős, és jogászként dolgozik, vagyis bármiről lyukat tud beszélni a hasába.

Polgár Katalin: A nyugdíjas éveire készül, mégpedig azzal, hogy az aktív pihenés éveire szeretne lefogyva, egészségesebben ráfordulni, hogy ne csak otthon pihegjen, hanem tényleg aktív, sokat utazó, sokmindent kipróbáló nyugdíjas lehessen belőle. Korábban sokat sportolt, de két lábtörés után rengeteg súly szaladt fel rá, ettől szeretne megszabadulni.

Illés Kálmán: Erdésztechnikusból lett informatikus, aki ennek megfelelően szabadidejében saját kis kertjében nevelgeti a növényeit, valamint saját fejlesztésű stratégiai játékot ír. Ő is néhány baleset után szedett magára nagyjából 60 kilót, pedig korábban motorozott, kajakozott, aktív életet él. A célja, hogy újra elbírja a kajak, és vízre tudjon vele szállni.

Természetesen most is aktív nézője lehet a sorozatnak, ami azt jelenti, hogy most is készülnek otthon elvégezhető, ötperces, nagyon intenzív edzésvideók Bánkuti Gabival. Ezekre a videókra a fogyni vágyóink is tornáznak otthon, és ön is nyugodtan tegye ezt, ha mozogna egy kicsit, de nincs ideje elmenni otthonról. 

Ha még nem próbálta, akkor javasoljuk, hogy a Dívány Indavideo profilján nézze meg az első széria videóit, ott egyszerűbb gyakorlatokat talál. Ez a lenti videó már kicsit összetettebb, van benne kardiózás, meg kis kézisúlyzós gyakorlatok is.

Tehát a lényeg röviden: mostantól négy héten át ismét Szobafitnesz, heti kétszer jövünk edzésvideókkal és az életmódváltó program részleteivel is!

Köszönjük támogatóinknak: Nestlé Fitness, Trec Nutrition, Sportfood, Fitness Factory, Alakinfo

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.