Önfejű a gyereke? Nyugi, később többet fog keresni.

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy negyven éven át tartó kutatás szerint a lázadó gyerekek sikeresebb felnőtté válnak.

Önfejű a gyereke? Akaratos? Makacs? Dacos? Nem fogad szót? Feszegeti a határokat? Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszol: együttérzésünk. Önnek sem lehet könnyű az élet. Bár bizonyára ez nem fogja elűzni a gyerekkel kapcsolatos gondjait, de egy friss kutatásból úgy tűnik, hogy az ön gyereke felnőttként sikeresebb lesz társainál. 

A Developmental Psychology-ban megjelent longitudinális vizsgálatban a kutatók 40 év különbséggel, két hullámban vizsgálták a luxemburgi résztvevőket. A vizsgálat kezdetekor a 12 éves gyerekek személyiségét, viselkedését, életkörülményeit tárták fel, majd negyven évvel később közülük 745 fővel tudták újra felvenni a kapcsolatot. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a gyerekkori jellemzők közül milyen tényezők vannak leginkább hatással a későbbi karrierre és jövedelemre. 

Az eredmények egy részében nem sok meglepő volt: kiderült, hogy a magasabb gyerekkori intelligenciahányadossal és magasabb szocioökonómiai státusszal magasabb későbbi fizetés jár együtt. Aki tehát jó adottságokkal indul, valószínűleg sikeresebb karriert fut be. A nyilvánvalón túl azonban az is kiderült, hogy a leginkább lázadónak címkézett gyerekek felnőttkori jövedelme volt a legmagasabb a csapatból. Aki tehát gyerekként önfejűségével az őrületbe kergette a szüleit, valószínűbben lett sikeres felnőtt a többieknél. 

A kutatók szerint az eredményekre számos különböző magyarázat létezhet. Elképzelhető, hogy a lázadó gyerekek inkább képesek kiállni magukért felnőttként: keményebben tárgyalnak, így magasabb fizetést szereznek maguknak. Egy másik lehetőség, hogy akik lázadó kiskamaszok, inkább mennek a maguk feje és céljai után később is, és ennek pozitív következményei vannak a karrierjükre nézve is. A legkevésbé szimpatikus magyarázat szerint pedig az, aki gyerekként hajlamos a szabályszegésre, az hajlamosabb lehet később az etikátlan viselkedésre is, ami a karrier és a fizetés szempontjából előnyt jelenthet. 

Bárhogy is, ha éppen megbolondulni készül önfejű és makacs gyerekétől gondoljon arra, hogy nyugdíjas éveiben talán egy kényelmesebb világ köszönt önre. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.