Gyengébb az önkontrollunk, ha éppen elfoglaltak vagyunk

Ahhoz, hogy képesek legyünk megvalósítani célkitűzéseinket, egy dologra biztosan szükségünk van: önkontrollra. Ahhoz pedig, hogy képesek legyünk kontrollt gyakorolni viselkedésünk felett nem árt tudni, hogy mikor vagyunk sebezhetőbbek a szokásosnál. Egy friss kutatás most ehhez a képhez ad hozzá egy fontos információdarabot, kiderült ugyanis, hogy kevésbé tudunk ellenállni a kísértésnek, ha éppen nagyon benne vagyunk egy tevékenységben. Köszi, Research Digest! 

shutterstock 301319912

Maferima Touré-Tillery és Ayelet Fishbach már korábbi vizsgálataikban is foglalkoztak azzal hogyan hat a viselkedésünkre, ha egy folyamat elején, közepén vagy éppen a végén tartunk. A kutatók azt találták, hogy hajlamosabbak vagyunk társas normák ellenében cselekedni (mondjuk csalni vagy vallási előírásokat megszegni), ha éppen benne vagyunk valamiben, szemben azzal, ha a tevékenység végpontjainál tartunk. 

Touré-Tillery és Fishbach Journal of Personality and Social Psychology nevű lapban frissen megjelent kísérleteiből most úgy tűnik, ugyanez igaz a személyes kísértésekre (például a túlköltekezésre vagy túlevésre) is, vagyis az önkontrollunk akkor a leggyengébb, ha már benne vagyunk egy tevékenységben, de még nem fejeztük be azt. A kutatók több különálló kísérlet nyomán jutottak erre a következtetésre, volt, ahol a nassoláson, volt, ahol a kávéfogyasztás vizsgálatán keresztül. 

A kutatók szerint a jelenség azzal magyarázható, hogy a dolgok kezdő és végpontját egy diagnosztikus helyzetként kezeljük, vagyis az, ahogy ezekben a helyzetekben viselkedünk, árulja el rólunk a legtöbbet. Az önértékelésünket, az önmagunkról kialakított képet kevésbé sérti tehát, ha egy szép kezdés után belelazulunk a dolgainkba, különösen, ha után újra “rendesen” viselkedünk. A magyarázatból következik, hogy ez a jelenség leginkább olyan helyzetekre érvényes, ami az énképünk szempontjából valamiért fontos nekünk. 

Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy érdemes az agyunkba vésni: hajlamosabbak leszünk eltérni egészséges életmód felé vezető céljainktól, ha már csináljuk őket egy ideje, ha éppen tél, tavasz vagy éppen az év közepén járunk. Ha azonban tudjuk, hogy ilyenkor hajlamosabbak vagyunk hibázni, megelőzhetjük ezt: érdemes arra edzenünk az agyunkat, hogy minden nap, amiben dolgozunk a sikerért összeadódik, és érdemes tudatosítani mennyire igaz a mondás: ma van a hátralévő életünk első napja. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra