Krétát, homokot, földet eszem. Beteg vagyok?

Addiktológus szakértőnk ír arról az evészavarról, amiben táplálékká válik, ami nem az. Ismerje meg a picát.

Kétségtelenül olyan korban élünk, ahol általános pszichológiai műveltségünk jócskán meghaladja szüleink és nagyszüleink lélektani ismereteit. De hallott Ön már a pica betegségről? Az evészavar azon fajtájáról, amely során táplálékká válik az, ami rendeltetésszerűen más célt szolgálna? Nos, ha nem hallott még róla, meg fog lepődni. Ha nem is vagyunk a betegség érintettjei, jó eséllyel bizonyos tüneteket sokan produkáltunk gyermekkorunkban. Az ehetetlen nem lehetetlen.

Mi a pica betegség?

A pica betegség a táplálkozási magatartás zavarainak tágabb halmazában található eltérés. A zavar arra utal, hogy az egyén nem táplálkozási célú anyagokat rendszeresen és kényszeres módon juttat a szervezetébe. A szokatlan módon újragondolt, táplálkozásra szánt anyagok közt szerepelhet például a homok, papír, föld, táblakréta, festék. A betegség az elnevezését egy madár, egész pontosan a gébics latin megfelelőjéből kapta. Mint tudjuk, a gébics, más nevén a szarka a néphiedelem szerint tárgyakat gyűjt, hogy kielégítse olthatatlan kíváncsiságát. A pica előfordulási gyakoriságát tekintve nehezen találunk olyan adatot, ami a teljes populációra nézvést adna információt, de más szomatikus vagy pszichiátriai zavarokkal való járulékos előfordulásban, gyermekkorú csoportokban, várandós nők körében számos vizsgálat jegyez előfordulási adatokat.

 Mi történik velünk gyermekként?

Gyermekkorban a világ megismerése egyrészt a szájkörnyéki területek segítségével történik, ez az úgynevezett orális szakasz és 0-18 hónapos korra tehető. A csecsemő mindent a szájába vesz, a taktilis ingerfelvétel, vagyis a tapintás ezen módján keresztül ismerkedik környezetével és saját testével. Ez fejlődéslélektani szempontból rendjén is van. Az idegen anyagok bevitele gyermekkorban nagyobb eséllyel fordul elő, mint felnőttkorban. Előfordulási gyakoriságát nehéz meghatározni a definíciós különbségek és a tünetfelismerés hiánya végett. Becslések szerint 10-32%- közé tehető azoknak az 1-6 éves gyermekeknek aránya, akik picára utaló tüneteket produkálnak, így előfordulhat homok, agyag, haj, zsírkréta vagy festék nem rendeltetésszerű fogyasztása. 12 év feletti gyermekeknél 10%-ra becsülték az előfordulást, és az életkor előrehaladtával csökken az arány. A tünetek spontán elmúlhat, tartós fennállásnál feltételezhető a pica. Ez esetben érdemes rátekinteni a mögöttes érzelmi tartalmakra, mert érzelmi és ingerdepriváció, szorongás, érzelmi stressz nagyot fordíthat az addig egészséges rendszert követő táplálkozási szokásokon. Serdülőkorban a pica kéz a kézben járhat a bulimia nervosával.

 Hol betegít meg a pica?

A pica betegség felnőtteknél gyakran a napi rutin felbomlásával jár, például rendszeres éjszakai alvásmegszakításhoz kötött táplálékbevitel során. A szokatlan anyagok elfogyasztása többnyire nem jár az addig fogyasztott ételek elutasításával, mint ahogy más táplálkozási zavarok esetében ez fennállhat. A pica esetében árulkodó tünet lehet a visszatérő öklendezés, fokozott étvágy vagy éppen étvágytalanság, emésztési panaszok, hastáji fájdalom és diszkomfortérzés, fáradékonyság, szédülés, kellemetlen lehelet, habár ezek egyike sem specifikus, a szimptómák nem kizárólagosan a picára jellemzőek.

Egyes elképzelések fiziológiai oldalról közelítik meg a betegséget egyfajta hiányállapottal magyarázva a jelenséget. Ennek értelmében például vas vagy cink hiánya hívhat életre olyan étkezési magatartást, ami szokatlan anyagokat avanzsál táplálékká. Emellett valószínűsíthető, hogy szociális, kulturális és pszichológiai tényezők egyaránt indukálják a zavar kialakulását. Nem ritka, hogy terhesség alatt jelentkezik, más esetben demenciával, kényszeres személyiségzavarral, pszichotikus állapotokkal, autizmussal társul. Ebben a vonatkozásban nem megkerülhető az elsődleges pszichiátriai zavar vagy a pszichológiai alapprobléma feltárása, amellett, hogy belgyógyászati jelentősége is lehet a pica betegségnek. Szövődményként mérgezéses panaszok, fertőző és parazitás megbetegedések léphetnek fel.

 Hiánybetegség, kényszer vagy függőség?

A pica betegség valódi természetét nehéz meghatározni. Vitatott, hogy valóban csak biológiai érvekkel magyarázható hiánybetegségről van-e szó, vagy pszichológiai vonatkozásban is szót érdemel a szokatlan étkezési magatartás. A viselkedés egészét tekintve a kényszeresség jegyei mutatkoznak, így az obszesszív-kompulzív zavaroktól sem áll távol a pica. De ahogy az evészavarok egyaránt megférnek a kényszeres zavarok és a függőségek halmazában, úgy ez a pica betegségről is elmondható. Függőségre utal az étkezésre nem alkalmas anyagok bevitelére irányuló sóvárgás, más néven craving.

És valóban mutatkozik több párhuzam is pica betegség és addikciók között. Gondoljunk csak egy letűnni látszó kor népszerű és olcsó drogjára, a szerves oldószerekre, higítókra és ragasztókra. Esetükben szintén megállja a helyét, hogy a rendeltetéstől eltérő használat és az ehhez kötött kényszeres fogyasztás vezet az ártalmakhoz. Valójában az addiktológia egy másik kifejezése, az abúzus fogalma is létjogosultságot nyer a pica kapcsán, ami pontosan a visszaélésszerű használatra utal. Ismeretes, hogy abúzus olyan anyagok használatánál is fennállhat, melyek fizikai függőséget nem alakítanak ki. Érdemes a függőségek oldaláról, az addiktológia szemüvegén keresztül is vizsgálni a picát.

Mit jelent a gyógyulás?

Nem meglepő, hogy kevés érintett kerül ellátásba. Ennek nagyrészt az lehet az oka, hogy nehezen felvállalható betegségről van szó. Amíg egy szomatikus zavar esetén, például diabetes kapcsán meg sem kérdőjelezhető a betegség fennállása, addig az addikciók, úgy mint az alkoholfüggőség kapcsán még mindig támogatásra szorul a betegség-megközelítés a moralizálással szemben. A pica esetében talán még bonyolultabb a helyzet, mert egyszerűen bizarrériának tűnhet az egyébként súlyos fizikai és pszichés tünetekkel járó ritka betegség.

Az ellátásba kerülést az sem könnyíti meg, hogy több terület érintett a betegség orvoslásában, hol kell hát elindulni a gyógyulás útján? Akárhogyan is tekintünk a picára –hiánybetegségként, kényszerzavarként vagy függőségként – a fizikai panaszok felszámolása érdekében mindenekelőtt ki kell iktatni a tévesen táplálkozásra szánt anyagokat. A lélektani vonatkozásokat tekintve viselkedésterápiás módszerek felé érdemes fordulni. Mint oly sok egymástól lényegesen eltérő zavar esetében egyaránt, úgy itt is a betegségbelátás kialakításánál kell a gyógyulás alapjait lerakni. Cél, hogy az étel legyen az, ami az érzékek és az egész test számára saját funkciójához kötötten tud hasznosulni.