A mellrák súlyos krízis, ami nemcsak a beteg lelkét, de a stabilitását, érzelmeit, szexuális életét és a magáról kialakított képét is felborítja.
Évente közel 600 ezer új emlőrákost diagnosztizálnak a világban, ez az összes női daganatos megbetegedés 18 százalékát teszi ki. Magyarországon ez a leggyakoribb rákos megbetegedés, és a halálozás tekintetében is az első helyen áll. Nem véletlen, hogy az orvostudomány akkora hangsúlyt fektet a megelőzésére, korai diagnózisára és kezelésre, de – ahogy minden súlyos és krónikus betegség esetében – itt is kiemelten fontos foglalkozni a betegség lelki hátterével. Mert van neki.
Az érzelmeket nem jó elnyomni
Azt, hogy pontosan mitől is leszünk rákosak, nem tudjuk. Az biztos, hogy a betegség kialakulásában szerepet játszik a genetika, az öregedés, hatnak rá az életmódbeli tényezők (a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód és a rossz táplálkozás mind kockázati tényező), ahogy hat rá az is, milyen emberek vagyunk és hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. A kutatásokból úgy tűnik, hogy azok az emberek, akik hajlamosak elnyomni a negatív érzelmeiket, jobban ki vannak téve az immunrendszer nem megfelelő működésével összefüggő betegségeknek, így a ráknak is.
Az érzelmeink ugyanis megkerülhetetlenek: ha nem vagyunk képesek megélni, kifejezni azokat, akkor kerülőutakat keresnek. Ezek a kerülőutak sokfélék lehetnek: rávetíthetjük például az érzéseinket másokra (amikor a gyerekkel kiabálunk), a felgyülemlett érzelmeiket kiönthetjük egyszerre (amikor egy apróságon durran el az agyunk), kínozhatjuk önmagunkat (amikor evészavarral küzdünk), de megjelenhetnek ezek akár testi tünetek formájában is. Az érzelmek elnyomása azonban nem a fő, de nem is az egyetlen oka a rák kialakulásának, csak egy eleme az okok szövevényes hálózatának. Ahogy a stressz is – vághatná rá gyorsan a közhiedelem alapján, de tévedne.
Úgy tűnik ugyanis, hogy bár a stressz számos olyan viselkedéses tényezőre (például dohányzás, alvásminőség romlása) hatással van, amik kockázatot jelentenek a rák kialakulásában, a hosszan tartó, krónikus stressz önmagában még nem befolyásolja közvetlenül a daganat kialakulását. Abban azonban, hogy hogyan küzdünk meg a betegséggel, hogy milyenek a túlélési esélyeink, nagy szerepe van annak, hogyan kezeljük a stresszt. A mellrák ugyanis egy nő életében óriási trauma, egy akut és sokszor krónikus stresszforrás, amivel bizony kezdeni kell valamit.
A félelem lebénít
Amikor valakit súlyos betegséggel diagnosztizálnak, a kezdeti kételkedés, hitetlenkedés, a velem ez nem történhet meg érzés után elkerülhetetlenül jön a félelem, a bizonytalanság. Ilyenkor tartunk a jövőtől, a fájdalomtól, a haláltól, féltjük a szeretteinket, a céljainkat, az életünket, és a betegségtől és annak tudatától gyengébbnek, kiszolgáltatottabbnak érezzük magunkat. (Ez utóbbira sajnos az egészségügy autokrata betegkezelése még rádob egy lapáttal. Ki ne érezné magát bizonytalannak, ha egy mogorva, udvariatlan, empátiamentes fehér köpenyes alak számára érthetetlen dolgokat motyog a kollégáinak, és alapos magyarázat nélkül végez kezelést?). Amikor betegek leszünk, egész életünk megkérdőjeleződik: megváltoznak az értékeink, a prioritásaink, a céljaink, és megváltozik az önmagunkról kialakított kép is.
Ez utóbbi különösen igaz a mellrákos nő esetében. A mell a nőiesség szimbóluma, az anyaságé, a szexualitásé. A mell betegsége, eldeformálódása, elvesztése gyakran a női identitás és a szexuális élet sérülésével jár. Az adatok szerint az emlőrákos nők 50-90 százalékának van valamilyen szexuális problémája. Egy részük a betegség és a kezelés sajátosságaiból ered (például a szexuális izgalom csökkenése), de ezek a nők gyakran a szexuális vonzerejüket is a korábbinál mérsékeltebbnek élik meg, vagyis a betegség hatására negatívabb énképet alakítanak ki.
Az önértékelés csökkenése, az önmagunk megkérdőjelezése, a negatív érzelmek, a szorongás, a depresszió együtt járhat olyan életmódbeli változásokkal, amik csökkentik a túlélési esélyeket. Ha a negatív érzelmekre a koplalás, a mozgás hanyagolása, a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás a válasz, esetleg ha úgyis mindegy alapon az ember nem tartja be az orvosi utasításokat vagy hanyagolja a kezelést, az mind hátráltatja a gyógyulást. Egy kutatás szerint a mellráktól szenvedő betegeknél a depressziós tünetek megjelenése 29 százalékkal növelte a halálozási arányt, míg a depresszióval diagnosztizált betegek esetében ez a szám 39 százalékra növekedett.
A betegség nemcsak a betegről szól
A rák tehát súlyos személyes trauma, de ez nemcsak a beteget, hanem a szeretteit, a családját, a közvetlen környezetét is érinti. Egy kutatás szerint a mellrákos nők partnereinek körében 40 százalékkal nő a depressziós tünetek és egyéb hangulati zavarok megjelenése. Nem véletlen: félni, tehetetlennek lenni és támogatni egyszerre átkozottul nehéz. Pedig a támogató szociális környezet, az, hogy betegen támaszkodhatunk szeretteinkre, fontos eleme a betegség átvészelésének, a felépülésnek, az új élet kialakításának. Szoros szociális kapcsolatok és támogató háttér nélkül a mellrákos betegek még intenzívebben élik meg a magányukat, ami már önmagában jelentős kockázati tényező minden krónikus betegségek szempontjából.
A mellrák diagnózisa, a betegség megélése tehát a legtöbb esetben a beteg pszichés működésére is negatívan hat, mélyítve ezzel a betegség okozta kockázatot és ártalmakat. De nem kell ennek feltétlenül így lennie. Pontosabban, ha tudatosan figyelmet fordítunk ilyenkor a lelkünkre, ha keresünk hozzáértő szakmai segítséget, szociális támogatást, ha lehetőségeink szerint igyekszünk egészséges életmódot élni, szembenézni a stresszel, akkor könnyebben elfogadhatjuk, átvészelhetjük helyzetünket. A trauma tehát megúszhatatlan. De nem mindegy, hogy mászunk ki belőle.
