Miért rettegnek olyan régóta az emberek a vámpíroktól, és miért buknak rájuk annyira a tinik? Mannhardt András pszichológust kérdeztük a vámpírkultusz lélektanáról.
Tavaly ősszel Bulgária déli részén a régészek a 13. század első feléből származó „vámpírsírt” tártak fel. A csontok között ma is ott van az a jókora ekevas, amelyet nyolcszáz évvel ezelőtt a halott mellkasán vertek keresztül, hogy ne tudjon kikelni a sírból... A 18. században rengetegen hittek a vámpírokban, tudományos könyvek sorát írták róluk, állami szervek vizsgálatokat folytattak és határozatokat hoztak a vámpírok rémtetteinek ügyében, a rettegő emberek pedig számtalan holttestet ástak ki a sírokból, hogy elégessék őket, mert úgy gondolták, éjszakánként kijárnak a temetőből vért szívni. A vámpírkultusz a 20. század vége felé újraéledt: a vámpíros könyvek, filmek és tévésorozatok előkelő helyet foglalnak el a sikerlistákon.
De miért? Erről beszél majd Mannhardt András április 17-én, pénteken a Pszinapszison, és erről kérdeztük most mi is a pszichológust.
Azt írja, hogy az emberi történelemben rendszeresen bukkantak fel vámpírok, félelmetes vérszívó szörnyek. Mit gondol, milyen lélektani szerepe van ezeknek a szörnyeknek az emberek életében? Miért van szükségünk arra, hogy rettegjünk tőlük?
A vérszívó szörny rémalakja az ókor óta, de lehet, hogy már az őskor óta velünk él. Eleinte azonban nem az volt a funkciója, hogy félni lehessen tőle, hanem az, hogy megmagyarázzanak vele bizonyos, akkoriban érthetetlen dolgokat. Számos olyan betegség létezik ugyanis, amelynek során az emberek minden külső, látható ok nélkül elkezd fogyni, sápadni, gyengülni. Az évszázadokkal, évezredekkel ezelőtti, nagyon hiányos orvosi ismeretekkel ezek megmagyarázhatatlan jelenségek voltak. Csakhogy az emberben szorongást kelt, ha valami fontos dolgot nem ért. Megszületett hát a magyarázat, amely szerint biztosan van valamilyen titokzatos, gonosz lény, aki éjszaka rájár ezekre a szegény beteg emberekre, és kiszívja a vérüket. A vért ugyanis minden korban az élet hordozójának tartották, és azt is látták, hogy a szúnyogtól a piócáig sokféle állat szívja az ember vérét. Akkor miért ne létezhetnének vérszívó démonok is? Ők lettek a vámpírok ősei.
A vámpírok végül a horrortörténetek népszerű szereplői lettek, akik főfoglalkozásban riogatják az embereket. Itt már nem az érthetetlen jelenségek magyarázatáról van szó.
Teljesen igaza van, de ez már a vámpírok történetének egy másik, jóval későbbi fejezete. A horrorral kapcsolatban egyébként sokan úgy teszik fel a kérdést, hogy miért szeretünk félni, rettegni? Miért találnak ki az emberek mindenféle szörnyeket, akiktől aztán halálra rémülnek? Hát nem nyugodtabb lenne az életünk nélkülük? A lélektani valóság azonban egészen más, a helyzet pont fordított. Nem arról van szó, hogy békésen éldegélünk, azután kitalálunk magunknak szörnyeket, akik ránk hozzák a frászt. Igazából az emberben élő, alaktalan szorongás az egésznek a kiindulópontja. Olyan félelmek ezek, amelyek mindenkiben ott bujkálnak, de nem tudjuk konkrét tárgyhoz kötni őket, és ezért gyakorlatilag nem tudunk mit kezdeni velük. A horrortörténetek egy rítust mutatnak be újra és újra, amelynek lényege, hogy a megfoghatatlan eredetű szorongás kiváltója alakot, testet ölt valamiféle szörny, például egy vámpír formájában. Így már szembe lehet szállni vele, és akár le is lehet győzni. Vagyis a horrorban nem a rettegés a lényeg, hanem annak átélése, hogy a rettegés forrása azonosíthatóvá, megfoghatóvá, kezelhetővé válik. A horrorban nem a félelmet, hanem a kontroll visszanyerésének élményét szeretjük.
Mit gondol, miért éledt újjá a vámpírkultusz az elmúlt évtizedekben? Mi lehet az oka a vámpíros könyvek, filmek népszerűségének?
Szerintem a vámpír koncepciója kicsit olyan, mint egy svájci bicska: mindig kiderül, hogy van még benne egy olyan funkció is, amire eddig nem gondoltunk. A vámpír mint komoly horrrorfigura már rég elavult, talán a múlt század harmincas éveiben volt utoljára divatban. Az utóbbi évtizedekben teljesen más funkcióban tért vissza a népszerű irodalom és a filmek világába. Ahhoz, hogy megértsük, miért, tudnunk kell, hogy a középiskolás korú diákok és a fiatal felnőttek komoly vásárlóerőt képviselnek világszerte. Rengeteg mindent el lehet adni nekik, de csak olyasmit, ami tényleg érdekli őket, ami azokra a kérdésekre válaszol, amelyek őket foglalkoztatják. Ez a korosztály az identitáskeresés időszakában van, próbálnak rájönni, kik is ők, hol a helyük az életben, a társadalomban. Gyakori, hogy önmagukat valami ellenében, például szüleik generációjával vagy a kisszerű, unalmas, szürke felnőtt társadalommal való szembenállás révén határozzák meg. Ezért ennek a tágabban értelmezett serdülő korosztálynak remekül el lehet adni olyan könyveket és filmeket, amelyek valamiképpen ezt a konfliktust, ezt a dilemmát jelenítik meg. Kiderült, hogy a vámpír figurája remekül működtethető az ilyen típusú történetekben. A mai vámpírkultuszban a vámpír már nem is hasonlít elődeire, napjainkban ő tulajdonképpen pozitív hős, titokzatos, izgalmas személyiség, aki kilóg az átlagból, aki gazdag lelki életet él, és akit nehéz kiismerni. A fiatalok imádják, mert úgy érzik, magukra ismernek benne. Nyilván ez a kultusz is lecseng majd egyszer, és nem tudom, a vámpírok legközelebb milyen szerepben térnek majd vissza. De nem féltem őket, elég szívósan tartják magukat.
