A magány megöl. Szó szerint. Család, barátok, partner és társas támogatás nélkül csökken az immunrendszerünk ellenállóképessége, hajlamosabbak leszünk a szívbetegségre, a rákra, az Alzheimer-kórra, könnyebben keletkezik gyulladás a testünkben, és 50 százalékkal valószínűbben halunk korai halált. Ráadásul mindeközben még átkozottul fáj is, tompán, de folyamatosan csavar belülről, rátelepszik a hétköznapokra és agyonnyomja azokat. Kivéve, ha az ember füvet szív. Akkor egy kicsit jobb. De vajon miért?
Fájdalom=fájdalom
Az elmúlt évek kutatásaiból kiderült, hogy a testi és lelki fájdalom nagyon hasonlóan működik, azonos neurobiológiai és idegi alapon nyugszik, tehát szinte ugyanaz zajlik a testünkben amikor eltörjük a karunkat és amikor szakítanak velünk. Nem véletlenül működik a paracetamol akkor is, ha éppen a lelkünk készül szétszakadni. De hogyan hat egyáltalán?
A paracetamol a nagyon hasonlít a testünk természetes fájdalomcsillapító anyagaihoz, az endokannabionidokhoz. Az ezeket érzékelő kannabionid receptorok, olyan testi folyamatokban vesznek részt, mint az éhség, a fájdalomérzet, a hangulat szabályozása vagy a memóriaműködés. Ezekhez a receptorokhoz többféle anyag is képes csatlakozni, ilyenek a testünk által termelt endokannabinoidok vagy olyan különböző szintetikus cuccok, mint a paracetamol. De képes csatlakozni hozzá a fű hatóanyaga is. Ami pedig aktivizálja a kannabionid receptorokat, az képes a fájdalomcsillapításra is, nem véletlen, hogy egyre több helyen lehet marihuánát legálisan, gyógyászati célra vásárolni.
Mivel a testi és a lelki fájdalom érzetét az agyban azonos rendszer kelti, így ami a testi, az a lelki fájdalmat is csillapítja. Ezért hat a paracetamol, ha a partnerünk vérig sértett, és ezért hat a füvezés is, ha éppen magányosak vagyunk. Logikusnak logikus, és még a kutatási eredmények is megerősítik.
Fűvel könnyebb a magány...
Guy Winch pszichológus a Psychology Today-ben írt egy klassz cikket a témáról, amiben összeszedi az elmúlt évek spanglizás vs. magányosság témájú kutatásait. Ezekből kiderült például, hogy azok a magányos ember, akik rendszeresen fogyasztottak marihuánát, értékesebbnek találták önmagukat és jobbnak tartották saját mentális egészségüket is, ráadásul ritkábban voltak depressziós epizódok az életükben, mint a füvet nem szívókéban. Ahogy egy három évig tartó követéses vizsgálatban is megállapították a kutatók, hogy azok a magányos gimisek, akik szívtak, kevésbé voltak depressziósak, mint azok a társaik, akik nem támaszkodtak a fűre. Hasonlóan, a kísérleti körülmények között generált magányosság (a résztvevőket kirekesztették egy tevékenységből) esetében is az derült ki, hogy aki szív, azt kevésbé viseli meg az elutasítás, a kiközösítés.
…de megoldásnak nem jó.
Persze az, hogy beszívva kevésbé fáj a magány, még nem jelenti azt, hogy a magányosság ellenszere a fű. Pont úgy, ahogy a szörnyű fogfájásra sem lesz tartós megoldás a fájdalomcsillapító. A kannabionidok a tüneteket enyhítik, segítik elviselni az aktuális helyzetet, de nem nyújtanak valódi megoldást a problémákra. A magányosság esetében a valódi orvosság az új kapcsolatok létrehozása, a meglévők elmélyítése, amihez nyitottság kell, motiváció, bizalom és egy kis lelkesedés. Aki pedig folyton be van szívva, annak ezekből ritkán jut sok.
