6 meglepő dolog a futásról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tudta, hogy egy 60 éves úgy fut, mint egy 18 éves, vagy hogy Amerikában mivel dobják fel az unalmas maratonokat?

A futás jótékony hatásairól ódákat lehetne zengeni, hiszen nem csak fogyaszt és szép izomzatot csinál, de a legolcsóbb sportok egyike is, így elég csupán egy jó futócipőt beszerezni, ha el akarja kezdeni. Bár itt a Díványon rendszeresen olvashat a témáról, még így is biztosan vannak olyan dolgok, amiket nem tudott róla.

Nem is olyan unalmas

Azt hiszi, futni unalmas, és csak könnyebb terepen érdemes? Ha igen, akkor nagyot téved, hiszen a Running USA szerint egyre elterjedtebbek az alternatív futások. Sőt, olyannyira, hogy Amerikában ma már többen vesznek részt akadályversenyeken és sárban futáson, mint maratonon vagy félmaratonon. Bár hazánkban ez annyaira még nem terjedt el, de ami késik...

A mellei sokkal jobban rázkódnak, mint azt hinné

Az angliai Portsmouth Egyetem kutatóinak volt idejük arra, hogy tanulmányozzák a mellek mozgását futás közben. Bár sokan úgy gondolják, a mellek ilyenkor egyszerűen fel-le ugrálnak, ám valójában oldalirányban is mozognak, nagyjából egy végtelen jelet leírva. Ezzel valószínűleg a nagymellűek azért már szintén tisztában vannak, ám sokszor még ők sem gondolnak arra, hogy megfelelő sportmelltartó hiányában a mellben lévő szalagok károsodhatnak és megnyúlhatnak, ami miatt a mellek egy idő után könnyen megereszkedhetek. Mindenesetre ha ez önnek újdonság volt, most már reméljük, nem sajnálja a pénzt jó minőségű melltartóra, amiben kényelmesen edzhet!

Maratoni futásban a hatvanasok simán behozzák a tizenéveseket

A New York-i Maraton résztvevőit vizsgálva a tudósok arra a nem igazán meglepő következtetésre jutottak, hogy a huszas éveikben járók a leggyorsabbak (pontosabban a férfiak 27, míg a nők 29 évesen). Viszont ez nem jelenti azt, hogy a fiatalabbak jobbak, hiszen azt is megállapították, hogy az ennél a korosztálynál fiatalabbak esetén minden év mínusz 4%-ot számít, míg az ennél idősebbeknél évente 2%-kal csökken a teljesítmény. (A példa kedvéért ez azt jelenti, hogy egy 60 éves maratoni futó olyan gyors, mint egy 18 éves sportoló).

A hosszútávfutók pedig még a 90-es éveikben is jól teljesítenek

Hogy ne vegyük el az idősebbek kedvét a futástól, eláruljuk, hogy az eddigi legidősebb maratonista Fauja Singh 101 éves volt, aki 2012-ben 7:49:21 alatt futotta le a londoni maratont. A legidősebb nő pedig a 92 éves Gladys Burrill volt, aki 9:53:16 alatt teljesítette a távot. Tehát jusson ez eszébe, mikor a korára hivatkozva nem megy el sportolni! (Ja, bocs, erre már rég nem is hivatkozhat.)

Sok kalóriát éget

Egy régebbi elmélet szerint futással kb. másfél km alatt 100 kcal-t lehet elégetni. Ez azonban nem teljesen igaz, mivel a helyzet ennél sokkal árnyaltabb: függ többek között az illető korától, edzettségi szintjétől, súlyától. Hogy megtudja, nagyjából mennyi kalóriát éget el, érdemes a fontban mért testsúlyát 0,63-mal, majd a távval megszorozni. A health.com példája szerint ha például egy 150 fontos (68 kilós) nő 6 mérföldet (9,6 km) fut, akkor ő kb. 567 kcl-t éget. Viszont ne feledje, szervezete egy idő után hozzászokik a terheléshez, így ekkor már kevesebb kalóriából "hozza ki" a teljesítményt. Ennél a pontnál érdemes nehezíteni az edzésen!

A nők jobbak

Uraim, sajnáljuk, de a Running USA szerint a nők jobb futók – a maratont kivéve. 2012-ben pl. 56%-ban a női versenyzők győzedelmeskedtek, és még félmaraton esetén is 61/39 az állás a gyengébbik nem javára. Egyedül a maraton az, ahol a férfiak tudnak egyértelműen jobbak lenni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.