10 ezer óra gyakorlással bármiben profi lehet? Kamu.

Olvasási idő kb. 2 perc

A népszerű elméletet most bizonyítékokkal is megcáfolták a pszichológusok.

Az, hogy valaki profi lesz-e egy adott dologban, nem a tehetségen, hanem a befektetett munkán múlik.10 ezer órányi gyakorlással bármilyen területen kiemelkedő teljesítményt érhetünk el. Nagyjából ez a lényege annak az elképzelésnek, ami leginkább Malcolm Gladwell Kivételesek című könyve alapján vált népszerűvé az elmúlt években. De vajon igaz is?

Bárcsak az lenne. Mert szimpatikusnak szimpatikus, hiszen arról szól, hogy a rosszabb vagy nem kiemelkedő adottságok kitartással és kemény munkával kompenzálhatóak. Az egész olyan, mint egy népmese: a legkisebb fiú kitartásával elnyeri méltó jutalmát. Hihetetlen kitartásával. A 10 ezer óra ugyanis tényleg kőkemény meló – bárminek a nagyjából tíz évig tartó gyakorlását jelenti. 

Az elméletet persze rengetegen kritizálták, de most elkészült az eddigi legátfogóbb tanulmány a témában. A Princeton Egyetem kutatói 88 olyan kutatást tekintettek át, melyek a gyakorlás és a teljesítmény kapcsolatával foglalkoztak. A kutatásokban közös volt, hogy a résztvevőknek valami új dolgot kellett elsajátítaniuk, miközben a kutatók mérték, hogy mennyi időt töltenek gyakorlással és azt is, hogyan fejlődnek az adott területen. Az eredmény elsőre nem különösebben meglepő: a gyakorlás fontos. Viszont korántsem annyira, mint ahogyan az a 10 ezer órás szabályból következne. 

Az egyéni teljesítményt a különböző játékok esetében 25, a sportban 18, az edukációban 4, míg egy adott szakmában 1 százalékban magyarázta a gyakorlás. Ez pedig messze elmarad attól az elvárástól, hogy 10 ezer óra után az ember profi legyen egy-egy területen. Hiába tehát a kemény munka, nemcsak ezen múlik a sikerünk. Nem mindegy az sem, hogy milyen korban kezdünk el egy adott tevékenységet, hogy milyen intelligenciával, személyiséggel bírunk és milyen a rövid távú memóriánk kapacitása. Ez van, igazságtalan egy világ ez. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.