Amikor nem az edzés, hanem a részvétel a fontos

Olvasási idő kb. 3 perc

A táncos edzésformák itthon is egyre népszerűbbek. Vieira Lívia zumbaoktatóval annak jártunk utána, hogy mi ennek az oka.

Miután a Nivea Fitness Tour budapesti állomásán végre kipróbálhattuk a piloxingot, az edzővel, Vieira Líviával kicsit körbejártuk, hogy pontosan miről és kinek is szól Viveca Jensen amerikai profi táncos módszere. És azt is igyekeztünk megfejteni, hogy miért ilyen népszerűek a táncos órák.

Kinek ajánlanád a piloxingot?

Ez tulajdonképpen egy intervall edzés, egymásután váltogatjuk a boksz, a pilates és a tánc elemeit. A pilates az alacsonyabb intenzitású erősítő elem, a boksz a kardió, a tánc pedig tulajdonképpen a móka az edzésben. A piloxingot egyrészt olyanoknak ajánlom, akik szeretik a teljes testet átmozgató edzéseket, akik szeretnék megmozgatni a testközpontjukat, vagyis a hátat és hasat is, másrészt olyanoknak is, akik nem szeretnek szökdécselni. A boksz a felső testből indul, és úgy fel tudja vinni a pulzust, mint a futás, az ízületekkel azonban kíméletesebb. Alapvetően ez egy nőies mozgás, bár néha férfiak is ellátogatnak az órákra.

Hátrányt jelent, ha valaki nem járt korábban pilatesre, tánc- vagy bokszórákra?

Elviekben nem kell előképzettség. Persze a boksz és a pilates is nagyon erős technikát igényel, de az oktató mindent elmond és megmutat. Eddig még soha nem volt probléma abból, hogy valaki teljesen kezdőként jelent meg az órán.

Milyen mozgásformákat ajánlasz a piloxing mellé?

Én zumbázom és bokwázom mellette. Ez utóbbi is egy táncos mozgásforma, de nem latinos, hanem elektronikus zenére mozgunk. A piloxingot azért kezdtem el, mert a másik kettőnek nincs meg az alakformáló jellege. Igazából bármivel lehet kombinálni, be lehet iktatni például egy kardióedzést, mondjuk úszást, futást vagy biciklizést, utána pedig nyújtásképpen el lehet végezni pár jógagyakorlatot.

Milyen kérdésekkel szoktak megkeresni óra után?

Sokan nem értik, hogy miért nem fogynak annak ellenére, hogy nem esznek semmit. Fontos tudni, ahhoz, hogy lemenjenek a plusz kilók, megfelelően kell táplálkozni. Sokan kíváncsiak arra is, hogy mit csináljanak, ha a fáj a hátuk. Ilyenkor elmondom, hogy mi lehet az oka a fájdalomnak és milyen gyakorlatokat hogyan érdemes elvégezni.

Fotó: Dívány / Dívány
Fotó: Dívány / Dívány

Szerinted miért lettek ilyen népszerűek a táncos edzésformák? A zumba köré például komoly közösségek épülnek.

A pontos válaszhoz meg kellene kérdezni azokat az embereket, akik korábban nem sportoltak, nem jártak edzőterembe. Szerintem a siker a közösségi élménynek köszönhető, annak, hogy szól a zene és jó a hangulat. Ezeknek az óráknak ugyanis az a lénye, hogy jól érezzük magunkat, a gyakorlatokat nem kell pontosan lekövetni. Ahogy mondani szokták, a megjelenés a fontos.

Hogyan lesz valakiből prezenter, oktató?

Tinédzserként verseny-aerobikoztam. Miután felvettek az egyetemre, már nem tudtam versenyezni, de semmiképpen nem akartam felhagyni a sporttal, és beiratkoztam egy edzői tanfolyamra, ennek már 15 éve. Először el kell végezni egy alapképzést, csak azután lehet továbblépni. Minden mozgásformának megvan a saját oktatóképző intézménye, és ahogy fejlődik a fitneszipar, úgy az ember egyre több mozgásformába szeret bele, egyre több képzést csinál meg.

Milyen átfutási idővel jelennek megint itthon a külföldön népszerű módszerek?

Szerintem több éves csúszásokkal, habár ez sok mindentől függ. Például attól, hogy a hazai irányzatok, prezenterek mennyire kerülnek be saját óratípusukkal esetleg márkájukkal a köztudatba, arra hogyan reagálnak maguk az oktatók, illetve az órákon résztvevők. Úgy gondolom, hogy most már szinte túlkínálat van óratípusokból, sőt, felütötte a fejét az a jelenség hogy az ugyanarra a koncepcióra épülő, ugyanolyan gyakorlatokat tartalmazó óratípusokat az oktatók 100 féle különböző néven hirdetik. A lassú átfutási időre pedig példaként itt a piloxing és a bokwa is. Nem kell messzire menni, csak pár száz kilométerre nyugatabbra, hogy teljesen más kép táruljon elénk. Nyugat-Európában már nagyon nagy közönsége van mindkét mozgásformának, miközben itthon meg se közelítjük a hódolók magas számát. A magyar mentalitás nem túl kezdeményező.

Mennyire lehet vagy kell átalakítani a gyakorlatokat, a koreográfiát?

Nem kell a gyakorlatokat átalakítani. A piloxing és a bokwa lényege is az, hogy az oktatói kurzuson tanult elemeket, gyakorlatokat alkalmazzuk.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.