Stresszes férfival értelmetlen lelkizni

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy kutatás szerint ugyanis a férfiakban csökken az empátia stresszes helyzetekben. Bezzeg a nőkben!

Párkapcsolati gondok, lelki problémák megbeszélésére ritkán adódik jó alkalom. Ennek ugyanis csak akkor van értelme, ha felek az adott pillanatban képesek minden idegszálukkal egymásra figyelni, ha van rá esély, hogy felfogják, megértsék a másik érzéseit, ha éppen képesek az empátiára. Ehhez pedig az kell, hogy legyen idő a beszélgetésre, hogy nyugodtak legyenek a körülmények, hogy ne terelhesse el semmi az ember figyelmét. Ha a gyerek épp velünk egy szobában játszik, ha rohannunk kell, ha határidős feladat van a nyakukon vagy épp egy tömött villamoson utazunk, a lelkizést okosabb elnapolni. De nemcsak a helyszíntől, az időponttól és a társaságtól függ, hogy ideálisak-e a körülmények: az sem mindegy, hogy a felek éppen milyen lelkiállapotban vannak. Egy kemény munkanap után, egy kihívást jelentő feladat előtt vagy éppen egy erőt próbáló időszak közepén lelki gondokat felhozni nem valami jó választás. Különösen, ha az ember partnere egy férfi. 

Mit tesz velünk a stressz? 

A stressz alapvetően a túlélésünket segítő reakció: amikor vészhelyzetbe kerülünk, a szervezetünk erőforrásokat mozgósít, hogy több energiánk legyen a probléma elhárítására. A több energia érkezhet külső forrásból, azaz a környezetünk barátaink, családunk, szeretteink támogatásából, vagy a saját tartalékainkból, de az utóbbinak ára van. Ebben az esetben ugyanis egyéb feladatokra, például mások érzéseinek megfigyelésére vagy az épp tőlünk érzelmileg távolabb álló problémák megoldásaira kevesebb energia jut. Ha pedig a stressz tartósan fennáll, vagyis állandóan plusz erőforrások mozgósítására szorulunk, egy idő után kimerülünk, és ez nemcsak az egészségünkre, de a más emberekkel való kapcsolatainkra is hatással van. Negatív hatással. Legalábbis, ami a férfiakat illeti.

Egy, a Psychoneuroendocrinology nevű szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerint ugyanis a stresszes pasik sokkal én-centrikusabbá válnak és kevésbé képesek különbséget tenni a saját és a másik érzései között. Pedig az, hogy felfogjuk, mások tőlünk eltérően működnek, elengedhetetlen az empátiához. Az egocentrikus pillanatainkban, amikor kizárólag a saját problémáinkra, életünkre, állapotunkra figyelünk, az empátia nem elérhető. Ilyenkor kizárólag magunkból indulunk ki. 

A pszichológusok kísérletükben laboratóriumi körülmények között hétköznapi stresszhelyzeteket szimuláltak (például nyilvánosan kellett beszédet mondani), majd a vizsgálatban résztvevőknek különböző feladatokat adtak. Volt, amikor mozdulatokat kellett utánozni, máskor érzelmeket kellett felismerni vagy problémás helyzeteket értékelni egy másik ember szemszögéből: azaz a másikra összpontosítva, empatikusan viselkedni. Az eredmények szerint a stresszes férfiak minden feladatban rosszabbul teljesítettek, míg a nőkre ennek éppen a fordítottja volt igaz. Ez alapján tehát úgy tűnik, hogy a stresszes férfi kevésbé empatikus, míg a nő sokkal inkább az. 

A kutatók szerint ennek a jelenségnek az az oka, hogy a nők könnyebben megtanulják, hogy több külső támogatásra számíthatnak, ha jobban menedzselik az emberi kapcsolataikat. Tehát minél nagyobb a stressz, minél több külső erőforrásra van szükségük, annál több hangsúlyt fektetnek ezekre a stratégiákra, melyeknek nélkülözhetetlen eleme az empátia. Ezt az elképzelést támogatja az a tény is, hogy a stressznek kitett nőkben magasabb a szociális viselkedésben fontos szerepet játszó oxitocin nevű hormon szintje, mint a férfiakban. 

A vizsgálat tanulsága tehát az, hogy ha éppen lelkizni akarunk egy férfival, érdemes egy ellazultabb, nyugodtabb pillanatot választani hozzá. Már ha képesek vagyunk kivárni. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.