Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nagyon utálja már magát? Akkor pont ideje kezdeni valamit ezzel az áldatlan, méltatlan, és baromi destruktív helyzettel. Life coach 1.
Régebben szentül állítottam, hogy az év valójában nem négy évszakból, hanem három egymást ismétlő periódusból áll. Az első a vidám, napfényes, időszak, ami nagyjából áprlistól szeptember végéig tart. Ilyenkor szép az élet, mindenki hepi, kirándulunk, fagyit eszünk, csajozunk-pasizunk, és testileg-lelkileg csúcsformában vagyunk.
Aztán érkeznek az ünnepek, amikor kissé ugyan ellustulunk, de ez beletartozik az időszak varázsába. Jön a rós hásáná, a halloween, a Mikulás, a karácsony, a hanuka, majd mindezt megfejeli a szilveszter. Az élet hónapokon át az ünneplésről (értsd: evésről és ivásról) szól, és mindent megengedünk magunknak, hiszen „elvégre karácsony van”. Ezután pedig beköszönt a harmadik időszak: a mélységes depresszió és önsajnálat periódusa. Ahogy leszedjük a karácsonyfát, és az ünnepi fényeket, sötét sivárság telepszik ránk, és három fő gondolat jár az eszünkben.
- Kövér vagyok.
- Az életem romokban hever.
- Valami lappang bennem, fázom, és kimondhatatlanul fáradt vagyok.
Így megy ez évről évre, mintha az ünnepi periódus alatt az utolsó cseppig elfogyasztottuk volna a boldogság-üzemanyagunkat. És mintha ilyenkor – január, február, márciusban – esélyünk se lenne feltöltődni. Úgy várjuk a jóidőt, mint a messiást, mintha csak napelemekkel működne a boldogság-háztartásunk, közben pedig sikertelen diétákba, nagy változtatásokba kezdünk, amiknek a vége rendszerint az, hogy még nyomorultabbul érezzük magunkat. Mi több, nemrég olvastam egy vonatkozó kutatásról, amiben azt írták: a szakítások többsége is ilyenkor történik. Úgy fest, globális jelenségről van szó, amire még csak az sem igaz, hogy váratlanul ér bennünket, hiszen minden évben visszatér. És mi mégis minden évben elmerülünk benne, nyakig. Szóval ideje kezdeni valamit ezzel az áldatlan, méltatlan helyzettel, ami nemcsak ránk, hanem baráti, munkatársi, családi kapcsolatainkra is baromi káros. Jó, ez meg is van. De hogyan kezdjünk hozzá?
Önnek mi fáj? Írja meg a Dívány Life Coach csapatának!
Új sorozatunkban igyekszünk segíteni önnek, hogy kicsit rendbe rázza az életét.
Legyen szó párkapcsolati parákról, általános céltalanságról, karrier tanács(talanság)okról, írhat nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre.
A cikk szerzője, Steiner Kristóf a fenti témákon kívül örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők,étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk,származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire.
Öröm kontra boldogság
Most jöhetnék azzal, hogy ha nem zabálnánk végig az egész decembert, legalább annyival beljebb lennénk, hogy ránk jönne a kedvenc farmerünk. Meg azzal, hogy ha a testmozgás nem annyiban merülne ki, hogy a kanapé és a hűtőszekrény között császkálunk ide-oda, most nem éreznénk magunkat amőbának. És bár tény és való, hogy a megelőzés a leghatékonyabb orvosság a depresszióra is, ez ezen a ponton már nem sokat segít. Annyit viszont kiderül belőle: bármennyire szenvedünk is, a pizzarendelés, na meg Girls- vagy Homeland-maraton nem orvosolja a problémát, ahogy egy gallon Chardonnay sem. Ellenkezőleg. Minél többször fordulunk ezekhez az instant boldogságforrásokhoz, annál nehezebb lesz ténylegesen kimozdulni a mentális és érzelmi katatóniából.
A Kabbala azt tanítja, hogy alapvető tévedésben élünk, amikor összekeverjük az örömöt a boldogsággal. Az öröm nem több mint az öt érzékszerv stimulálása, amely a környezetünkből, materiális dolgokból ered. A boldogság eléréséhez viszont egyetlen illúziót kell legyőznünk: azt, hogy külső forrásból ered. Senki sem lesz egyszeriben boldogabb attól, hogy lead öt kilót vagy új frizurát csináltat magának. Persze, ezzel sincs semmi gond, de apróság ahhoz képest, amikor felismerjük, hogy min is múlik a valódi boldogság. És hogy min? Azon, hogy értelmes, célkitűzésekkel teli életet teremtünk magunknak, aminek legfontosabb alapelve, hogy szeretettel gondoskodunk másokról és önmagunkról.
100% hepinesz – szerencsére nincs ilyen
Ahhoz, hogy eljussunk erre a pontra, először is tudatosítanunk kell magunkban néhány alapigazságot. Az első, hogy soha az életben nem lesz olyan, amikor minden klappolni fog. Mindig lesz valami, ami elválaszt minket a várva várt boldogságtól. Az ember rendkívül tehetséges abban, hogy folyton találjon olyasvalamit, amin aggódhat. A második az, hogy ez nem feltétlenül rossz dolog: ha nem vágyakoznánk folyton többre, szebbre, teljesebbre, akkor semmi sem motiválna minket. A világ egyik legnagyobb paradoxona, de éppen a maximális megelégedettség és kiteljesedés hiánya inspirál minket a jobbá válásra. A harmadik, hogy amikor úgy érezzünk, fényévekre vagyunk a kitűzött céloktól, érdemes megállni egy pillanatra, és megfigyelni, mennyi érték, mennyi csoda, mennyi szeretet, milyen elképesztő szerencse vesz körül minket. A Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy nem is a nagy célok elérése az egyik legnagyobb kihívás az ember életében, hanem hogy az arrafelé vezető úton megtanulja értékelni a sok áldást ahelyett, hogy a hiányosságokra összpontosítaná a figyelmét.
Ha pedig mindez megvan, adjunk engedélyt magunknak a boldogságra – most. Nem majd akkor, ha jön a jóidő, vagy ha előléptetik, vagy amikor leadott még öt kilót. Hanem most azonnal. Ugye jó érzés? Ha pedig bármi zavarni kezdi a köreit, egyszerűen zárja ki az érzelmi világából azzal, hogy azt mondja magának: „Nem borulok ki semmi és senki miatt. A valóságban nem a rajtam kívülálló dolgok határozzák meg a kedvemet, hanem az, hogy hirtelen, meggondolatlanul reagálok rájuk.” Ez persze nem jelenti azt, hogy mostanról kezdve Buddha-állapotban lebeg majd egy lótuszvirág felett, akármilyen kihívással szembesül is. Továbbra is lesznek nehéz pillanatok, de ezekért inkább adjon hálát, hiszen nélkülük megállnánk a változásban.
Elbukás fél egészség
Az ünnepek és a nyár közötti depressziós időszak tehát mostantól kezdve új értelmet nyer: arra való, hogy „kigyomláljuk” az időtlen idők óta bennünket pusztító önsajnálatot, a körülmények hibáztatását, és általában véve az olyan viselkedésmintáinkat, amik nem ahhoz segítenek hozzá, hogy jobban szeressük magunkat, másokat és az életünket. Helyettük pedig olyan szokásokat veszünk fel, amik hozzásegítenek, hogy önmagunk jobb változatává érjünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy már három napja salátát eszünk vacsorára spagetti helyett, egyszeriben csak rádöbbenünk az élet értelmére, másnap reggelre pedig hirtelenjében tökéletesek leszünk. Továbbra is bukdácsolunk majd, de amikor elesünk, soha nem ugyanoda zuhanunk vissza, ahonnan elindultunk. Az elbukás csupán egy újabb ajándék – egy kihívás, ami próbára teszi az önértékelésünket. Ilyenkor a szokásos szorongás helyett legyen kedves önmagához.
Ahogy Yehuda Berg, a Kabbala Központ spirituális igazgatója írja: „Amikor beleharapsz egy almába, ami éretlen, a gond nem az almával vagy a fával volt, hanem azzal, hogy nem adtunk elég időt a fának, hogy eljusson arra a pontra, amikorra az almája beérik. Éppen így nem haragudhatunk magunkra, ha mérgesek vagyunk, szomorúak, depressziósak, vagy nem értük el a célkitűzéseinket. Kivágnál egy fát, mert éretlenek az almái? Nem. Türelmes lennél, és bíznál a változás folyamatában.”
