Betiltják a rántott húst

Olvasási idő kb. 3 perc

A közétkeztetés leszámolt a piskótakockával is. Repül a sült krumpli és a kenőmájas is.

A menzakosztról nem igazán lehet mit mondani, még a legelszántabbak szerint is borzalmas. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége egy egész napot szánt arra, hogy a piac szereplőit összehívva, megmutassa, mennyi pénzből és mit kéne a gyerekek elé tenni, nap mint nap. Az új rendelet januártól lép életbe. Elvileg.

A Mintamenza program keretében egyrészt 11 hónapja 35 konyhán tesztelik az új menüsort, mely megfelel a közétkeztetési rendelet új szabályozásának. A Budapesten és Pest megyében zajló tesztben a  Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) is részt vesz, folyamatosan ellenőrzik, hogy a becsült energia- vagy épp sótartalom tényleg annyi-e amennyi, és érzékszervi vizsgálatokat is végeznek.  Az jól látszik, hogy a gyerekek nagy része nem eszi meg a leveseket, 70-80 százalékot kiöntenek, de a "karottás rizs" 56 százaléka is a moslékba kerül, a burgonya 60 százalékáról nem is beszélve.

Mindenesetre az új rendelet alapján januártól vége a jó világnak, jön a hal és a rendes zöldség. A VIMOSZ elég egyszerűen elmagyarázta, mire számíthatunk. Íme a valóság.

Egyetért? Utálja? Mondja el!

Itt, a Dívány facebook-oldalán!

Ha a gyerek napi háromszor kap enni, akkor legalább 3dl tejet vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejterméket kell kapnia, legalább két adag zöldséget vagy gyümölcsöt, de a burgonya nem ér, illetve két adag gabona alapú élelmiszert. Csípős, fűszeres ételt nem kaphat 14 év alatti gyerek, a vegánok pedig nem járnak jól, mert minden főétkezésnél kötelező egy adag állati fehérje feltálalása.

A három év felettiek búcsút inthetnek a teljes tejnek, nekik maximum 1,5% százalékos tejet lehet adni, kivéve ha kistermelőtől érkezik, ilyen esetben rögtön egészségessé válik.

Az előírás

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló miniszteri rendelet szerinti helyi kistermelőtől származó tej esetében a 1,5 %-nál magasabb zsírtartalmú tej felhasználása minden korcsoportban megengedett.

 Ha valaki nem értené, mi a baj az ikonikus piskótakockával, itt a magyarázat. "Édesség önállóan ebédként nem adható; egyéb főétkezésként és kisétkezésként kizárólag legalább 1/3 rész gyümölcsöt vagy 1/3 rész tejet vagy tejterméket tartalmazó édesség adható."

Schobert úr viszont örülhet, mostantól a hat éven felüliek vidáman nyelhetik az édesítőszereket, így állítólag kisebb eséllyel híznak el.  A teljes rendeletet itt olvashatja el.

Érdekes megállapításai vannak a NEBIH-nek, akik számos helyen vizsgálták a menzát. A véletlenszerűen kiragadott III. kerületi Andor Ilona Ének-Zene Általános és Alapfokú Művészeti Iskola ebédje így néz ki. A menü nem megfelelő minősítést kapott.

Zöldbableves csipetkével, paprikás burgonya krinolinnal, reszelt cékla (Főzőkonyha:  Familiar Foods Kft.)

Megenné?
Fotó: NEBIH

És itt az értékelés: "Pirospaprikától színezett világos barnás lében különböző méretű vágott zöldbab, kis kocka tészta, néhány aprított zöldfűszer. Tetején apró zsírcseppek. Sok hüvelydarab.

Állomány: A zöldbab és a tészta puha, a lé opálos.

Illat: Zsíros rántásszagú, nem kellemes, nem harmonikus, enyhe mellékszag érezhető

Íz: Nem jellegének megfelelő, nem harmonikus, zsíros érzetet ad a szájüregben. A zöldbab kellemetlen, idegen mellékízű."

Kíváncsi mit eszik a gyereke? Kattintson!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.