Szemetelés helyett komposztáljon!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyűjtse össze a szerves hulladékokat, hogy később tápanyagban gazdag humusszal gazdagodjon!

Manapság egyre inkább előtérbe kerülnek a környezetbarát tevékenységek, és ennek az egyik legjobb módja a komposztálás. Maga a kifejezés sokszor hangzik el, ennek ellenére vannak, akik nincsenek tisztában azzal, hogy pontosan mi is ez, illetve, hogy miért érdemes szelektálni a hulladékok között.

Mi az a komposztálás?

„Komposztálás egy természetes humuszképezési folyamat, melynek lényege, hogy különböző elhalt növényi maradványok és állati melléktermékek egy biológiai folyamat során hasznos tápanyaggá, úgynevezett humusszá alakulnak. Az ember ezt a folyamatot tudja támogatni és elősegíteni is. „- mondja Gellért Miklós, a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület elnöke.

A komposztálás lényege, hogy bizonyos típusú háztartási hulladékokat felaprít, majd egy nyitott tárolóban összegyűjti. Ezek itt szép lassan felbomlanak, a végeredmény pedig egy tápanyagban rendkívül gazdag anyag, amivel mintegy trágyaként javíthatja a föld termőképességét.

Hogy ez mégis miért éri meg? Manapság az ember egyik fő jellemzője, hogy rengeteg szemetet termel, és mivel a legtöbben nem tudnak különbséget tenni a valódi és a természet számára visszafogatható hulladékok között, ezért egy kalap alá veszik és kidobálják őket. Pedig a háztartásokban keletkező szerves hulladékok 30-50 százaléka visszaforgatható lenne, és több okból is érdemes lenne őket külön kezelnünk, Egyrészt mert ennyivel lehetne csökkenteni a környezeti terhelést (és ha önt nem hatják meg kellőképp az ilyen ökonómiai érvek, gondoljon a szemétszállítási díjra, amit az elszállított hulladék mennyisége alapján fizet!); ráadásul az ezekből keletkezett humuszt a virág- illetve a termőföldhöz is hozzákeverheti, több tápanyagot szolgáltatva így növényeinek, szebb, több, jobb termést, virágot pedig önnek.

Miket lehet komposztálni?

„A komposztba főleg a növényi eredetű maradványok kerülhetnek. A konyhában pl. rengeteg minden keletkezik, amit nem eszünk meg, és ezeket a legtöbben kidobják a szemétbe, pedig a természet maximálisan visszafogadná. Ilyen az almacsutka, tojáshéj, kávézacc, tea, répa héja, virágok, levelek, nyesedékek, növényi maradványok. Természetesen az ürülék (mind az állati, mind az emberi) is komposztálható, azok is átmennek ezeken a folyamatokon, bár az igaz, hogy a városokban a legnagyobb probléma a konyhában keletkező anyagokkal van”- mondja a szakember.

Teremtse meg a szükséges feltételeket

A komposztáláshoz először is szükség van egy olyan komposztáló ládára amely optimális feltételeket biztosít a folyamathoz. Ezt beszerezheti készen is, ám sokkal gazdaságosabb, ha otthon magának összetákolja. Sokan a kertjükben állítják fel, de akár egy erkélyre is elhelyezheti. Azonban fontos, hogy zárt térben – pl. pincében - ne próbálkozzon vele, ugyanis abból csak rothadás lesz, mivel túlnedvesedik az anyag, ráadásul így még kellemetlen szag is fog körülötte terjengeni.

A komposztálásnak három feltétele van: legyen a ládában levegő, elegendő –de nem túl sok-nedvesség, valamint hő.  Ha ezeket a dolgokat megteremti, akkor beindul a folyamat. (persze ezek legtöbbször adottak, ha nyitott, vagy jól szellőző ládát használ) Önnek nincs is semmi dolga, ugyanis az egész tevékenységet a talajon lakó élőlények (baktériumok, gombák, giliszták) végzik, amelyek tápanyagot lelnek ezekben szerves hulladékokban, majd végső soron  előállítják belőlük a humuszt.

Így gyorsíthatja fel a komposztálást

„Azt nehéz megmondani, hogy a komposztálás meddig tart, sok minden befolyásolja, mivel ez egy természetes folyamat.  A három fontos feltétel (levegő, hő, nedvesség) mindig különböző mértékben áll rendelkezésre, a természetben éppen ezért akár évekig is eltarthat. Azonban ez aprítással, illetve gyakori keveréssel felgyorsítható, így 6-8 hónap alatt is végbemehet és előállhat a humusz. Ezen kívül az is fontos, hogy lehetőleg minél több anyag kerüljön a komposztálóba: legyen benne száraz, nedves, fás anyag, nyesedék, levél, konyhai szerves hulladékok is, mivel minél több mindent összeválogat, annál egészségesebb és gyorsabb lesz a folyamat”- ajánlja Gellért Miklós.

Arra azonban ügyeljen, hogy csakis természetes és nyers dolgok kerüljenek bele a komposztba. Tehát főtt ételt, csontokat, papírt, ne tegyen bele, illetve maradékokat sem, a nem kívánt látogatók miatt!

Tippek a jobb komposztálásért

  • aprítson fel mindent, amit beletesz a ládába
  • keverje meg olykor a komposztot
  • a túlnedvesedés elkerülése miatt érdemes néha faforgácsot is beletenni
  • a zöld nyesedékeket, leveleket lehetőleg mindig keverje faágakkal, gallyakkal
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.