Izzadni végkimerülésig: négy óra fittaréna Schobertékkal és másokkal

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy viszonylag edzett és egy viszonylag edzetlen munkatárs végigtornázta a vasárnap délutánt a FittArénában: tornáztunk celebbel, próbáltunk táncolni, homokzsákot emelgettünk és labdával egyensúlyoztunk az egészséges életmód jegyében. Izomlázunk nem nagyon van, de csúnyán kikészültünk mindketten a negyedik óra végére.

Idén novemberben is megrendezték a FittAréna nevű rendezvényt, ahol haladó fotelszökevények letesztelhetik, hogy mégis melyik edzésforma áll hozzájuk a legközelebb, edzők, trénerek és prezeneterek terjeszhetik a mozgás igéjét egymás és a közönség között, illetve ahol több száz lelkes sportrajongó izzadhat egy légtérben. A Dívány kétfős csapata is ellátogatott a budapesti helyszínre, hogy letesztelje, a rendszeresen testmozgást végző és a korábban már említett fotelszökvények táborát erősítő kolléga közül ki hogyan bírja, kinek melyik óra jön be a legjobban. Az év legfittebb napján persze csak ízelítőt lehet kapni a kínálatból, ugyanis az órák csupán negyvenpercesek, a nyújtás, levezetés ránk van bízva.

1. Rubint Réka és Schobert Norbert – Aerobic Mix

A fotelszökevény: A nagytermes edzésekben mindig van valami borzasztóan szürreális, de aki eljön a FittArénára, annak mindenképpen ki kell próbálni egy órát, amit egy ismert, sőt, celebnek számító tréner tart. Idén belehúztunk, és a Schobert házaspárra esett a választásunk. Kezdés előtt megtudhattuk, hogy Rubint Réka lett idén is az év prezentere, valamint azt is, hogy a feltűnően csillogó fejhallgatót viselő Bárány Attila szolgáltatja majd a zenét. Az előjáték után kezdődhetett is az érdemi munka, és igen, az első tíz perc után a lábamban lévő izmok egyenként kezdtek el tiltakozni, hogy nincsenek hozzászokva ehhez, hagyjam már őket békén. Igen, rossz voltam, többször is kiálltam, de többségében azért, mert nem mindegyik koreográfiai elemet tudtam elsajátítani, és az első szakaszban sokan voltak hasonló helyzetben. Bár a nagyterem óriási, a lépések miatt nagy mozgástérre volt szükség, és még így is voltak megtaposott táskák, lábak, az egyik szemünket kénytelenek voltunk a szomszédjainkon tartani, ami nem könnyítette meg a koncentrációt. Ennek ellenére kellemes csalódás volt az óra, jól éreztem magam, tényleg.

Galéria ikon

34

A Schobert házaspár órájára is sokan voltak kíváncsiak.
Galéria: Tesco FittAréna 2011
Fotó: Szécsi István / Dívány

Az edzettebb fél: Nyolc éve mozgok rendszeresen, sokáig step aerobikra, fit-boxra jártam, pár éve rákaptam a spinningre. Heti egyszer-kétszer biztos megyek tekerni, plusz heti egyszer lovagolni, utóbbit 15 éve. Tehát az összes edzés a lábamat terheli, és egyik sem táncos, nőies mozgás. Így arra számítottam, hogy a Fittarénán ki fogok dőlni az első koreografált edzésen, de legalábbis kiadós karizomlázam lesz. Update Norbert azzal kezdte az órát, hogy bejelentette, kezdőknek is sima ügy lesz a sok különféle lépéskombináció, de eleinte komoly kétségeim voltak. Míg Rubint Réka erőgyakorlatokat mutatott, Schobert aerobikkal támadott: a kezdeti bizonytalanság ellenére a harmadik próbálkozásra hellyel-közzel megjegyeztem a koreográfiát (nem estem el a saját lábamban, nem mentem neki senkinek és ütemesen ugráltam a zenére, ez már siker) és az erőgyakorlatoktól nem fáradtam el a 40 perc végére, mivel a legtöbb a lábat és feneket terhelte. Kicsit kipirultam, bemelegedtek az izmaim, de nem merültem ki.

A hivatalos leírás

Tölts velünk egy vidám hangulatú órát, ahol ötvözzük a kardio és a karcsúsító Alakreform edzés elemeit! A zenét Magyarország legnagyobb lemezlovasa, Bárány Attila élőben biztosítja! Forrás:fittarena.hu

2.  ZumbaCentrum – Zumba

A fotelszökevény: Mivel korábban már jártam funky órákra, és minden kipróbált mozgásforma közül ez tetszett a legjobban, úgy gondoltam, hogy az éppen nagy népszerűségnek örvendő zumbának is adok esélyt.  Úgy tűnik tényleg komoly rajongótábora van ennek az „öszvér” műfajnak, szinte szégyelltük magunkat, hogy nem I Love Zumba pólóban érkeztünk. Sajnos az óriási tömeg miatt a koreográfiát nem lehetett rendesen végrehajtani, mert vagy a falba, vagy a mellettem és előttem állóval akadtam össze. A táncos műfajok előnye, hogy amikor valaki egy kicsit meg akar pihenni vagy nem tudja teljesen követni a koreográfiát, akkor sem kell bénán egy helyben toporognia, hanem vidáman ellötyöghet, szabadon használhatja a tánclépéseket. Míg az előző óra, az Aerobic Mix hatását bizonyos izomcsoportokban éreztem, itt erről szó sem volt, viszont sokkal jobban kifáradtam, a fejem egy vészjelző lámpát megszégyenítve vöröslött, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy ne dőljek el, mint egy krumpliszsák.

Galéria ikon

34

Ha tudsz röhögni magadon, szuper mozgásforma.
Galéria: Tesco FittAréna 2011
Fotó: Szécsi István / Dívány

Az edzettebb fél: A Zumbától nagyon tartottam, annál is inkább, mert még Schobert követése is komoly kihívás volt. Plusz a latin zenéért sem rajongok, meg az aligruhában ugráló prezenterekért sem, de kábé a tízedik percre minden előítéletemet megcáfolta az óra. A mozgás könnyen követhető volt, az óra meg a zene és a táncosok miatt nagyon jó hangulatú. Persze kell egy adag önirónia ahhoz, hogy jót röhögjünk saját magunkon: nagyon örültem, hogy nem voltak tükrök, így legalább nem kellett néznem, milyen béna vagyok. Végigugráltam, táncoltam és röhögtem az órát, sokkal jobban leizzadtam, mint az Aerobicmix alatt és nagyon jól elfáradtam: alig bírtam kivonszolni magam a teremből, de még vagy 5 percig röhögtem.

A hivatalos leírás

A Zumba Fitness latin-amerikai ritmusokra épül, a tánc és az aerobik ötvözete. A Zumba egy csodálatos, szórakoztató, örömteli tánc, az élet tánca. Lüktető, magával ragadó. Ez a program neked lett kitalálva. A Zumba Fitness program a könnyen lekövethető és egyszerű mozdulatokat összekapcsolja a vérpezsdítő latin táncritmusokkal. Nem kell koreográfiákat előre betanulnod, izgulnod, hogy sikerült-e megjegyezned. Az oktató mozdulatait kell követned és az sem probléma, ha elvéted a lépést. A lényeg, élvezd a mozgást!
Mindegy, hogy jól vagy rosszul lépsz, magával ragad a zene ritmusa. Kikapcsolódsz, és úgy érzed minden órán egy buliban vagy! Az eddigi monoton, nehézkes, unalmas edzésformát most felváltja ez a vidám és fanatikusokat szülő Zumba Fitness. A Zumba óra után nem csak a boldogság hormonokat kapja a szervezeted megérdemelten, hanem megtanulod a bachata , a merengue, a cumbia, a cha-cha-cha, a flamenco, a hastánc,  a tango, a samba alaplépéseit. A tánc, a mozgás szerelmesévé válsz! Forrás: fittarena.hu

3. Kutasi Kelly – Body-Balls Move

A fotelszökevény: Mint minden évben, idén is ki kellett próbálni egy nyugodtabb mozgásformát, amitől kicsit jobban érezhetik magukat az ülőmunkára kárhoztatott nők, és jó a levezetés a sok ugrálás, hangos, gyors zene után. Katarzis helyett ismét csak szimpla zen-élmény volt, de a rohanó hétköznapok után ez is kész áldás. A megérkezéskor magunkhoz kellett ragadni egy jógamatracot és egy narancssárga labdát, bocsánat, Body Ballt. A gyakorlatok követhetőek voltak, az oktató néha oldalra fordult, hogy pontosabban is bemutassa, mit is kell művelni a testünkkel és labdákkal. Jó, hátul nem mindig láttuk, hogy mi a feladat, de egyszerűségük miatt el lehetett lesni a többiektől. Most ugyan nem akadtak egymásba a lábak, az egyensúlyozás közben billegő emberek sem zavarták egymást, csak néhány elszabadult Body Ball okozott territoriális problémákat.

Galéria ikon

34

Itt végre nem ordít az edző. És nem technó szól, főnyeremény.
Galéria: Tesco FittAréna 2011
Fotó: Szécsi István / Dívány

A hivatalos leírás:

A Body-Balls MOVE a Cseresnyés Beáta nemzetközi Body-Balls Koncepció egyik fő programja. A program lényege a sajátos Body-Balls koncepciós háttértechnika, az óra szerkezete és a tanítástechnika, az, ahogy elérjük, hogy a vendégek alkalomról alkalomra stabilan fejlődjenek. Gyönyörű izomzat, gyönyörű testtartás, hajlékonyság és mozgékony ízületek, mindezt a saját testsúly elbírásával, folyamatos gyakorlatépítéssel. A lassabb habitus miatt van idő a feladatok korrekt végrehajtására, a gyönyörű zene pedig katarzis élményt nyújt.
A Body-Ballok a koncepció elengedhetetlen részei: maximális összhang teremtődik a résztvevő és az eszköz között. Mindezt Kutasi Kelly Body-Balls Official Master Trainer, Body-Balls MOVE Prominent Trainer képviseletében, profi előadásban és profi didaktikával. Forrás: fittarena.hu

4. Barta Péter: Sparrowbic

Az edzettebb fél: Mivel nem dőltem ki teljesen, nem labdás foglalkozásra, hanem Sparrowbicra mentem: ez talán a legújabb mozgásforma, ami a FittArénában volt, egyelőre 3 teremben tartanak Sparrowbag órákat, mi eddig csak VV Béci nyári táborában találkoztunk vele. Az edzés olyan, amilyennek ígéri magát. monoton, erős, az izomépítésre megy rá. Innentől szerintünk mindegy is, mi az eszköz, rúd, súlyzó vagy épp Sparrowbag névre keresztelt homokzsák, a lényeg, hogy valamit emelgetni kell, az edző kiabál, a technó dübörög. Ennek az órának végén nagyon-nagyon fájt mindenem, főleg a karom, nem csak azért, mert kemény volt az óra, hanem azért is, mert zsinórban 3 órája mozogtam és nem ebédeltem.

Galéria ikon

34

Közben a Sparrowbicon meg vért izzad mindenki.
Galéria: Tesco FittAréna 2011
Fotó: Szécsi István / Dívány

A hivatalos leírás:

A Sparrowbag egy új, funkcionális edzésmódszer és az ehhez társuló sporteszköz. A segédeszköz egy homokzsák, mely kialakításának elsődleges szempontja volt, hogy azokat az izmokat mozgassa meg, amelyekre egy átlagos edzőtermi tréning során nem kerül sor. A testhez ergonomikusan illeszkedő Sparrowbag-en nem került kialakításra fogást könnyítő elem, és a benne lévő homoktöltet folyamatos alakváltoztatása munkára készteti a körülményesen edzhető izmokat is. A Sparrowbic program a végtagok izomzatának izomerőállóképesség-növelésére, a dinamikus erő és koordináció fejlesztésére összpontosít úgy, hogy ezen izomcsoportok természetes működését támogató törzsizomzat funkcionalitását és mozgatóizmok maximális erejét is növeli, különös figyelmet fordítva a has, derék, hát izmainak és a koordináció fejlesztésére. Egy 20 perc alap gyakorlatsor (12 gyakorlattal) intenzitása megfelel egy 1 órás hagyományos köredzésnek.

Forrás: sparrowbag.hu, fittarena.hu

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.