Schell Judit férfias sportban mutatja meg, mit tud

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Messziről olyan, mint egy furcsa testű madár, ami sebes és kecses táncot lejt a hullámokon a széllel. A vízi jelenség pár évvel ezelőtt jelent meg először a magyar vizeken, gyorsasága és sebessége azonban sokakat elcsábított. A Balatonon mára már jól ismert tünemény a katamarán, amiből nemsokára több száz lepi el a tengerünket, idén ugyanis hazánkban rendezik az Formula18 Katamarán világbajnokságot. Abszolút nem hozzáértő szemekkel, de közelebbről is megnéztük ezt a kecses vízisiklót.

Galéria ikon

21

Schell Judit szárazedz
Galéria: Shell Judit egy erőigényes, férfias sport nagykövete lett
Fotó: Kováts Dániel

Egy esőszagú, fülledt nyári délelőttön a legjobb, ami az emberrel történhet, hogy autóba ül, maga mögött hagyja a fővárost, és a Balaton felé veszi az irányt. Ilyen napokon már a zöld felületekkel meg repcékkel keretezett autópálya is üdítő, de az érzés fokozható, például azzal, hogy az embert egész egyszerűen csak hajózni hívják, hétköznap, munkaidőben, felettesi beleegyezéssel. Kell ennél jobb?

A széllel játszó vízi jármű

A meghívó a Balatonfüredi Yacht Clubtól érkezett, ahová a Katamarán Világbajnokság apropóján érkeztük, hogy közelebbről is megismerkedjünk a kéttalpas szerkezettel.

Itthon rendezik az F18 Katamarán Világbajnokságot

Az egyik leglátványosabb vitorlásverseny, a világ legjobb katamaránosainak részvételével július 1-8. között zajlik. Az esemény sporttörténelemnek számít, ami azért jelentős, mert a hazai katamarán versenyzés még gyerekcipőben jár. A Nemzetközi Katamarán Szövetség párizsi döntéshozói, a szakág lelkes építőinek köszönhetően, mégis Magyarországnak ítélték az idei vb rendezésének jogát. Ez annyit jelent, hogy július 1-je és 8-dika között, közel kétszáz hajó szállja meg a Balatont.

A katamaránt korán felfedezte magának az ember, hamar rájött, hogy két fatörzsön közlekedni sokkal biztonságosabb és stabilabb, mint egy keskeny hajón, meséli a Balatonfürdei Yacht Club (BYC) elnöke, Nagy Attila, akivel egy száguldó motorcsónakon beszélgettünk, amit történetesen ő vezetett, onnan instruálta azt a három katamaránt, melyekre többek között Schell Judit színésznőt és Szujó Zoltán sportriportert is felcsatolták.

Néhány balkanyar és megannyi derékba kapott hullám között megtudtuk, hogy bár a katamaránok története hosszú múltra tekint vissza, a kéttestű sebességi vitorlázás Magyarországon mégis csak az utóbbi pár évben vált ismerté. Ennek oka, hogy a katamaránok nagyon szélesek, nehéz tárolni őket, kétszer akkora helyet foglalnak el a parton, mint egy hagyományos hajó – például a Formula 18-as versenyhajó, melynek világbajnokságát a Balatonon rendezik idén, 18 láb. A méretettől eltekintve nagyon jó érzés közlekedni vele, gyors, látványos és nem utolsó sorban izgalmas.

Galéria ikon

21

Átló
Galéria: Shell Judit egy erőigényes, férfias sport nagykövete lett
Fotó: Kováts Dániel

A katamarán testén feszül egy nagyvitorla, ami nem változtatható, ha egyszer felhúzták, akkor ezzel kell a távot teljesíteni; szükség esetén azonban eldobható. A nagyvitorlához hasonlóan a fokvitorla szintén nem variálható, ellenben a blisztert, a bőszeles vitorlát már ügyesen lehet kezelni. „Ha fent van mindhárom vitorla, és ki tudják állítani egy tappancsra, akkor nagyon nehéz utolérni” – magyarázza Nagy Attila.

Verseny során a hajó legénysége két főből áll. A kormányos és a társa is egy-egy trapézon áll, a fedélzeti feladatokat úgy hajtják végre, hogy egy biztonsági kampó rögzíti őket a hajótesthez, a lábaik állandóan nyújtott állapotban vannak, - a rutinos katamaránosok egyáltalán nem kapaszkodnak -,  a versenyzők saját súlyukkal tartják egyensúlyban a hajót. A testsúly, a versenyzés szempontjából fontos kritériumnak számít, a hajóosztály versenyfeltételei szigorúan szabályozottak, ha valaki, testsúlyával eltért a megengedett paraméterektől, büntetőpontot kap. Természetesen nemcsak a plusz kilókért jár a szankció, ha a valaki túl könnyű, azt is fekete pontokkal sújtják. A versenyre, kizárólag a megszabott toleranciahatárokon belüli testsúllyal rendelkező versenyzők nevezhetnek.

Galéria ikon

21

Egyre magabiztosabb
Galéria: Shell Judit egy erőigényes, férfias sport nagykövete lett
Fotó: Kováts Dániel

Amikor a katamarán vízen van, a kormányos kezeli a nagyvitorlát és a kormányt, elől ülő társa pedig az orrvitorlát és a bőszeles vitorlát, a blisztert kezeli; menet közben a kis vitorlákat állítják, a változó szelekben, változó vitorlaállással mennek. A katamarán testén egy kormány, illetve uszonyok is a találhatók, ezek le-fel mozgatásával egyensúlyozható ki a hajó, hogy oldalra ne dőljön.

Nők a vízen

Bár a Katamarán Világbajnokság egyik nagykövete nő, egészen pontosan Schell Judit színésznő, ennek ellenére, ahogy a vitorlázásában, úgy a katamaránozásban is erősebb a férfiversenyzők dominanciája, hiszen a sport maga meglehetősen masszív, erőigényes és férfias. A tendencia azonban ebben a sportágban is változik, a nőket is szeretnék mind inkább bevonni a vitorlázásba; a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egy döntése alapján például 2016-os a Riói Olimpián a katamarán vegyes páros sportág lesz. De a változás itthon is megfigyelhető; minden hajóosztálynak van női ága, sokan kislány koruk óta folyamatosan vitorláznak, tudtuk meg a klub elnökétől.

Közös program a családnak

A Balatonfürdei Yacht Club vitorlázási alapokat tanít, megtanít kishajózni, megtanít nagyhajózni, ide gyerekek, felnőttek vagy akár egy egész család is beiratkozhat, aki azonban katamaránozni szeretne a Katamarán Szövetséget kell felkeresnie. Ehhez nem kell jogosítvány. Közel két hét alatt elsajátítható a katamarán irányításának technikája, használata csak akkor kockázatos, ha valaki nincsen tisztában a vízi közlekedés szabályaival. A katamaránhoz vezetői engedély nem szükséges, a szabályok elsajátítása viszont elengedhetetlen.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

c.j.
c.j.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.