A program arról szól, hogyan élvezd az életet

Olvasási idő kb. 4 perc

A nagyon egészséges kategóriában például vadlazacot és fekete csokoládét is ehetünk.
Szivárvány az egészségért – az amerikai kardiológus programja az egészségesebb szívekért.  2. rész

Ornish doktor, miután klinikai vizsgálatokkal bizonyította, hogy az életmód átfogó és tartós megváltoztatásával visszafordíthatóak vagy megelőzhetőek a szív- és érrendszeri betegségek – különösen a szívkoszorúerek szűkülete, elzáródása, illetve az ebből eredő problémák, nem állt meg a kísérletezéssel.

Eredmények a prosztatarák gyógyításában is

Vizsgálataival azt is sikerült megmutatnia, hogy a férfiak körében oly rettegett prosztatarákkal kapcsolatban is hasonlóan jó eredmények érhetőek el. Saját korábbi rendszerét tovább finomította, és mivel nincs két egyforma ember, mindenkinek más jellegű, fokú problémája lehet, ezért a módszerét még inkább egyénre szabhatóvá változtatta.

A program elemei megmaradtak: a relaxáció, meditáció (pl. jógával), a rendszeres testmozgás (amely akár a sétát is jelentheti), a meghatározott zsírtartalmú és lakto-ovo jellegű étrend, valamint a támogató csoport, ahol mindenki kiöntheti a szívét a többieknek és megértést, szeretetet kaphat cserébe. Amiben az új, Spektrumnak elnevezett programja más, mint a többi, az, hogy akár a szivárvány, itt is különböző fokozatokat találunk. A nagyon szigorútól kezdve (ez megfelel a korábban már bemutatott módszernek), az enyhébb, majd egyre lazább és megengedőbb változatig.

Dean Ornish üzenete „Ez a program arról szól, hogyan élvezd az életet, nem arról, hogyan kerüld el a halált. Hogyan kezeld a stresszes helyzeteket, és nem arról, hogyan kerüld el a stresszt. Hogyan éld meg az életet a maga teljességében, és nem arról, hogy elmenekülj az élettől. Hogyan törődj saját magaddal, és nem arról, hogy ezt másokra bízd. Testi szinten abban segít ez a program, hogy megnyisd a szívedet tápláló artériákat, erősebb és energikusabb legyél, elkerüljön a fájdalom. Érzelmileg abban segít, hogy megnyisd a szívedet mások felé és nagyobb boldogságot, szeretetet, több intimitást éljél át a kapcsolataidban. Spirituális szinten pedig abban segít, hogy megnyisd a szívedet a magasabb erők felé, és egyben meg is tapasztald ezeket, hogy felfedezd, megéld a belső békét." (Dean Ornish programja a szívbetegségek visszafordítására 1990.)

Rajtad múlik, tőled is függ

Ornish úgy vélte, ha valakinek nem olyan súlyos az állapota, például még semmilyen betegséget nem találtak nála, jó egészségnek örvend, de szeretné megelőzni a bajokat, akkor elég lehet, ha a programnak csak egy könnyített változatát folytatja. Ellenben, ha ennél komolyabb a helyzet, és az illető egy közelgő műtétet szeretne elkerülni, vagy szeretné megelőzni állapota romlását, akkor mindenképpen a Spektrum szigorúbb végéhez kell közelednie a program minden elemét tekintve. Az egyénen múlik, mennyit tesz meg, ugyanis minél jobban közelít az ortodox Ornish-módszerhez, minél szigorúbban és következetesebben betartja a szabályokat, annál jobb eredményre számíthat.

A táplálkozási rendszerében 5 kategóriát állított fel ez alapján

A nyersanyagokat elsősorban azok zsír- és cukortartalma alapján kategorizálta. Az 1-es kategóriába a legegészségesebbeket válogatta be, ezekből igen kis zsírtartalmú (10 energiaszázalékos) étrend állítható össze, amely megfelel a korábban kidolgozott Ornish-étrendnek.

Az 5-ös kategória felé lépegetve egyre nagyobb a nyersanyagok zsír-, cukor- és sótartalma is, ezen belül a zsírok fajtája és összetétele sem mindegy persze. Az 5-ös szintben már a nagyon-nagyon ritkán javasolt, de mégsem tiltott, hanem igen megengedő módon legkevésbé egészségesnek jelölt nyersanyagok találhatók.

Az egyes emberek a saját egészségi állapotuknak megfelelően válogathatnak a Spektrum csoportjai között. Ha valakinél már diagnosztizáltak valamilyen eltérést, például szív-, cukorbetegséget, prosztatarákot, akkor jellemzően inkább az 1-2-es, időnként a 3-as kategóriájú nyersanyagok a javasolt a számára. Ez persze nem azt jelenti, hogy soha nem ehet a többiből, inkább azt, hogy csak ritkán, elvétve. Képletesen szólva például az 5-ös kategória felelne meg a nagyobb ünnepeknek (pl. karácsony, húsvét), a 4-es a születés-, névnapoknak, a 3-as a hétvégének.

Rövid összefoglalás az egyes csoportokról:

§ 1. Legegészségesebb: majdnem teljesen vegán, csak 0 %-os tejet és joghurtot, illetve tojásfehérjét tartalmaz az állati eredetű forrásokból, a legtöbb zöldség, gyümölcs, gabonaféle is ide sorolható.

§ 2. Nagyon egészséges: már megjelennek az 1 %-os tejtermékek (nálunk a 1,5 %-os tej), a vadlazac, a fekete csokoládé és a csökkentett sótartalmú termékek is.

§ 3. Közepesen egészséges: még több halat, normál zsírtartalmú (2-2,8 %-os) tejtermékeket, nem sózott olajos magvakat, normál sótartalmú termékeket, kevés mézet, cukrot és kávét is engedélyez.

§ 4. Kevésbé egészséges: ide soroljuk a szárnyashúsokat, a zsírosabb halakat, a teljes zsírtartalmú tejet és termékeket, a normál zsírtartalmú margarint is.

§ 5. Legkevésbé egészséges: itt már minden olyat találunk, ami zsírosabb, cukrosabb, sósabb, és emiatt csak igen ritkán javasolt, például a különböző kekszeket, süteményeket, a vörös húsokat, a zsíros sajtok, vajat stb.

Made in the USA

A történethez hozzátartozik, hogy maga az eredeti Spektrum-besorolás, mivel amerikai a szerzője, az amerikai étrendre, piacra jellemző nyersanyagokat, termékeket tartalmazza, ezeket nem minden esetben találjuk meg hazánkban ilyen nagy választékban (pl. az egzotikusabb zöldségeket, gyümölcsöket vagy a számunkra különlegesebb halféléket), de a program kellő átalakítással itthon is alkalmazható.

Bár mint minden nagy változás, ez is erős akaratot, elszántságot, kitartást igényel, mert addig ismeretlen ízek, összeállítások, elkészítési módok megtanulását igényli. Azonban ez csak a kezdet, mert idővel minden megszokható, és az elért eredmények, a jobb egészségi állapot, közérzet, a szebb alak, a jobb erőnlét mindenképpen kárpótolni fog az esetleges lemondásokért.

Magyarországon az Ornish-program szívbetegek és emlőrákkal kezelt nők számára már elérhető, segítve az állapot rosszabbodásának, a betegség kiújulásának elkerülését, a jobb életminőség elérését.

Folytatjuk.

www.ornish.hu

http://www.pmri.org/spectrum/lifestyle-program.html#nutrition

A rosszindulat is károsítja az ereket

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.