Zsarnok anyának kövérebb a gyereke

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége Tudományos Életmódtanácsok hírlevélsorozatának a legfrissebb kiadása a serdülők testsúlyával, és az azt befolyásoló szociális és lelki tényezőkkel foglalkozik. Ebben magyarországi felmérés nem szerepel, de a nemzetközi eredmények általános tendenciákat jeleznek, ezek hazai tinédzserekre is vonatkozhatnak.

A táplálkozási szakemberek a serdülőkorral azért is foglalkoznak kiemelten, mert a felnőttkor felé közeledve a fiatalok a testi fejlődésen kívül lelki szinten is óriási változásokon esnek át. Ebben a korban kezdenek el foglalkozni az alakjukkal és így az egészséges életmód, egészséges énkép fontossá válik. A kiadványban részletezett négy felmérés közül az első, a minnesotai tartogat némi újdonságot, a másik három inkább csak megerősíti a köztudott tendenciákat. 

Minnesota: hanyag apa mellett kövér a gyerek

A szülői mintákra koncentráltak a Minnesota-i Orvostudományi Egyetem munkatársai, akik kutatásukban arra a kérdésre keresték a választ, hogy a nevelési elvek és minták miképp befolyásolják a gyermekek testtömegét. Az EAT -Eating Among Teens – nevű felmérésben 4800 tinédzser vett részt. A kutatók megfigyelték, hogy a fiúk testtömegindexe azokban a családokban nagyobb, ahol az anya túlságosan erőskezű, zsarnokoskodó, illetve azokban, ahol a zsarnok anya mellett hanyag az apa.

A lányok hízásának a hátterében pedig nagy részben az áll, ha az apától nem kapnak egészségtudatos életre bátorítást, vagy épp példát. A szakemberek megállapították, hogy mind a túlságosan szigorú és korlátozó, mind pedig a következetlen szülői viselkedés rossz irányba befolyásolja a serdülők testtömegét, ezen keresztül pedig a későbbi egészségi állapotukat. 

Japán: Aki gyorsabban eszik, jobban hízik

6000 12-13 éves kiskamasz bevonásával végezték el korábban a túlsúly és életmód összefüggéseit elemző felmérést Japánban. Kiderült, ha a gyerekek a reggelit elhagyják, ha túlságosan gyorsan étkeznek, ha túlzottan nagy adagokat fogyasztanak, akkor hajlamosabbak a hízásra. A fizikai inaktivitás, valamint a hosszú televíziózás mindkét nem esetén összefüggést mutatott a nagyobb testtömeggel. A lányok esetében a naponta két óránál hosszabb számítógépes játék, valamint a hét óránál kevesebb alvás jelentősen növelte testtömegindexüket. A szülői túlsúly a fiúk esetében két és félszeresére, míg a lányoknál két-háromszorosára növelte a túlsúly kialakulásának kockázatát. 

Hongkong: Minden lányra hat a karcsúságfétis

A Hongkongi Egyetem munkatársai a karcsúságfétist előtérbe helyező szociokulturális hatások és a testtömegindex kapcsolatát vizsgálták 294 serdülőlány bevonásával. A kutatók alapvetése volt, hogy a karcsúság divatja legfőképpen a serdülőkorban lévő lányokra van hatással, mivel számos elvárásnak kell megfelelniük, ezen felül jelentősen befolyásolhatók. Kimutatásukban semmi új információ nem szerepelt, lényegében csak megerősítették a közhelyet, hogy testi elégedettségtől függetlenül diétázásra ösztönzi a lányokat az, hogy a karcsú testalkat a divat. Ezután a kutatók arra koncentrálnak, hogy vizsgálati eredményeikkel felhívják a közérdeket képviselők figyelmét, hogy szorítsák vissza az irreálisan vékony ideálok reklámozását. 

Boston: Aki sportol, kevésbé hízik

Bostoni kutatók kis híján 4450 14 és 22 év közötti fiatalt vontak be a Growing Up Today elnevezésű vizsgálatukba, amelyben az étrend és fizikai aktivitás összefüggéseit vizsgálták négy éven keresztül. Ebből a vizsgálatból sem derült ki sok újdonság. A négyéves időszak alatt a követéses vizsgálat során a résztvevők testtömege átlagban 3,3 kg-mal gyarapodott. Azok a lányok, akik heti ötször vagy annál gyakrabban sportoltak, kisebb súlynövekedést mutattak. A súlygyarapodás megelőzésében az adagok csökkentése és a rendszeresen végzett fizikai aktivitás párosa bizonyult a leghatásosabb módszernek.

Mérlegképes magyar konyha
Hogyan őrizheted meg a konyhád finom ízeit anélkül, hogy a mérleg az ellenségeddé válna – erre ad választ dietetikusunk: a teendőid négy pontban összefoglalhatók, ha betartod, jókat eszel és karcsú maradsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?