A víz parancsolata

Olvasási idő kb. 3 perc

Kiszáradok! Nem érted? – visítja a gyerekem a kocsiban, hogy szétreped tőle a dobhártyám.
Nagy levegőt veszek, megnyugszom, és sorolni kezdem, hogy aznap éppen mit és milyen mennyiséget nem ivott meg, pedig lehetett volna. Többek között a reggeli teáját, a délelőtti gyümölcslevet, még jó, hogy délben evett levest, és abban is biztos vagyok, hogy ebéd után vizet sem ivott az oviban, mert utálja a vizet. Szóval sorolom az elszalasztott lehetőségeket, és tudományos magyarázat helyett inkább (már az is épp elég, hogy 7 évesen a kiszáradást emlegeti) megállok egy kisközértnél. Aztán a kasszától visszafordulok, mert közben számot vetek magammal is. És rájövök, hogy aznap a kávén kívül, ami ugyebár vízhajtó, a világon semmit nem ittam. Amikor aztán egyszerre kortyolunk bele a folyadékba, azt érzem, mint amit egyszer egy másfél órásra sikeredett gyökérkezelés után, számban egy nyálszívóval – én tényleg kiszáradtam. Örökre. Ráncos, töppedt, töttyedt öregasszonnyá válok, és csak kortyolom, kortyolom a vizet. És újra megfogadom, eztán minden áldott nap megiszom a magamét. Legalább 1,5 liter folyadékot.

Miért kell, és mire is jó a folyadék?

Inni kell, ha tetszik, ha nem. De általában azért tetszik, már persze, ha eszünkbe jut, hogy a reggeli tea és kávé után legközelebb ne délután négykor emeljünk egy poharat a szánkhoz. A férfiaknak valahogy könnyebben megy ez az ivásdolog. Ne értsd félre, nem az egyéb helyzetekre gondolok, hanem úgy általában. A fiúk magától értetődő természetességgel képesek napi két litert meginni, míg mi általában jó, ha hét decit leküzdünk egy nap. Folyadékot persze nem csak folyadék halmazállapotában lehet elfogyasztani, hiszen a gyümölcs, a zöldség is tartalmazza, bár fölösleges azzal vigasztalódni, hogy bár nem ittál, de legalább egy szép, kövér sárgarépát elrágcsáltál. Ez ugyanis kevés. (Azt a kérdést most talán ne feszegessük, hogy gyümölcsből megesszük-e a szervezetünk számára szükséges mennyiséget!)

A megfelelő mennyiségben elfogyasztott víz biztosítja a megfelelő vérnyomást és vérkeringést, de részt vesz az emésztési és felszívódási folyamatokban, a tápanyagok szállításában, a salakanyagok kiválasztásában. Segít a szervezet egészséges sav-bázis egyensúlyának megtartásában. Szabályozza a testhőmérsékletet és a vizelet hígítását. Amennyiben a napi folyadékfelvételünk arányban áll a leadással – párolgással és kiválasztással napi 2,5 litert veszítünk –, sokat tettünk általánosan jó egészségi állapotunkért.

Mi történik, ha nem iszunk eleget?

Ha a vízháztartás egyensúlya megbillen, a szervezet kiszárad. Kevesen tudják, hogy már 2%-os folyadékvesztéskor is csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség, és megjelennek az első tünetek: fejfájás, a koncentrálóképesség csökkenése, szomjúság. Kutatások kimutatták: ha testtömegünkből 5%-nyi folyadékot veszítünk, munkaképességünk akár 30%-kal csökkenhet. A gyerekek is hajlamosak elfeledkezni a folyadékról. Nyáron naponta többször kínáljuk meg őket – a kisebbeket forralt, hűtött csapvízzel, szénsavmentes ásványvízzel, cukormentes gyümölcslével, zöld teával.
Bár sokszor elhangzik, mégsem az látszik, hogy bárki is komolyan venné: a cukrozott üdítőitalok nem oltják a szomjat, tulajdonképpen több kárt okoznak, mint hasznot hajtanak. Tapasztalatból tudom, milyen nehéz megértetni a gyerekekkel, hogy üdítő helyett inkább vizet igyanak, de ha csak minden második alkalommal teszik is ezt, egy csatán már túl is jutottál.

Sikere lehet még a gyerekeknél a különböző gyümölcsalapú turmixoknak –
barack, alma, körte, szőlő, meggy, dinnye és ezek változatai –, amelyekbe még egy-két csepp mézet is tehetünk. A kicsiknek a már kipróbált gyümölcsökből turmixoljunk, a nagyobbak bátran ihatják az általuk kedvelt ízeket.

Szóval „gondold meg és igyál, igyál!”

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.