6+1 lépés: hogyan tanulj meg nemet mondani

Olvasási idő kb. 3 perc

Nemet mondani, nem is mindig egyszerű. A legtöbbször azért nem utasítjuk vissza ismerőseink kérését, mert tartunk attól, hogy később már nem fognak minket kedvelni. Pedig hosszú távon egészségtelen lehet az örökös behódolás. Az alábbi 7 lépéssel segítünk, hogy neked is könnyebben menjen.

Olcsó közhely, miszerint gyakorlás teszi a mestert. Pedig annak, aki egyszerűen képtelen ismerősei kérésére nemet mondani, és ezért gyakran érzi magát kihasználva, tanulnia kell az elutasítás módszerét. A gyermekként kapott többségében tiltó -de kifejezetten a gyermekre vontakozó- magatartási szabályokat sokaknak nem sikerül levetkőzniük felnőtt korukra sem, így az esetek többségében ebből fakad az önös érdekérvényesítés képességének hiánya.

A pszichológusok szerint akkor értünk lelkileg felnőtté, ha az otthonról hozott szabályokat, értékeket mérlegre tettük, és elhagytuk azokat, amelyek nekünk nem váltak be, nem vittek minket előre, de megtartottuk vagy kiépítettük azokat, amelyek érdekeink érvényesítése, magabiztosságunk megléte miatt fontosak.

Ha valaki rendszeresen fél nemet mondani, könnyen előfordulhat, hogy hosszú távon lelki problémákkal kell majd számolnia. Christa Roth-Sackenheim, a Német Pszichiáterek Szakszövetségének vezetője szerint tudni kell nemet mondani, különben hosszabb távon saját érdekeink, önbecsülésünk és végső soron belső elégedettségünk láthatja kárát. Hét egyszerű tanács, hogyan kezdj neki:

1. Kérj időt!

A szakértő tapasztalatai szerint az emberek többsége hajlamos arra, hogy egyből igent mondjon a kérésekre, mivel azok túlságosan hirtelen érik őket. Ilyen esetekben ajánlatosabb rövid gondolkodási időt kérni, és végiggondolni, hogy meg akarjuk-e tenni a kért dolgokat. „A gondolkodási idő alatt mérlegelni kell, mennyi erőnk és kedvünk van a kérés teljesítéséhez, és azt is érdemes megfejteni, hogy az illető miért minket kér szívességre, és miért nem saját maga intézi azt el.”

2. Gondold át: fontos, hogy ő is kedveljen?

A legtöbb esetben azért nem utasítjuk vissza a kérést, mert attól tartunk, hogy azután már nem fognak minket kedvelni. „Ilyenkor azonban azt a kérdést is fel kell tennünk magunknak, hogy ’engem mindenkinek kedvelnie kell?’, és mernünk kell erre a kérdésre is nemmel válaszolni” – tanácsolja a pszichiáter. A legtöbbször tehát az elutasítással járó következményektől tartunk.

3. Számolj! Ugyanannyi időd jut magadra, mint az ismerőseid kéréseire?

Nyilván a főnök által kért, az adott munkakörhöz kapcsolódó dolgok nem feltétlenül tartoznak a visszautasítható kategóriába. Azonban, ha azt vesszük magunkon észre, hogy szinte soha sem utasítjuk el ismerőseink kéréseit, ajánlatos végiggondolni, mennyi időt és energiát tudunk saját érdeklődéseinkre fordítani, és ehhez képest mennyit emészt fel a mások számára fontos szívességek elintézése.

4. Hidd el, nem önzőség!

„Attól senki sem lesz rossz ember, ha egy-egy kérést elutasít. Az, hogy saját igényeinket is figyelembe vesszük, nem azt jelenti, hogy egoistává válnánk, sokkal inkább személyiségünknek ad megfelelő tartást. Csak akkor ajánlatos mások igényeinek teljesítése, ha mi magunk elég energiával rendelkezünk hozzá, túlvállalásként semmiképpen sem” – mondja Roth-Sackenheim.

5. Maradj higgadt!

Ne stresszeld magad előre! Az elutasítás akkor működik a legjobban, ha nyugodtan és világosan fejezzük ki magunkat.

6. Indokold meg, miért nem!

Megkönnyítheti a nem kimondását, ha megindokoljuk azt. Vagyis fontos, hogy a szívességet kérő is legyen tisztában döntésünk hátterével. Így azt is közvetíthetjük a másik felé, hogy az okok részletezésével olyan dolgokba is beavatjuk, amelyekbe csak bizalmasainkat vonjuk be.

+1 Éreztesd, hogy nem lerázni akarod!

Sokszor az is megoldás, ha a kérés csak egy részét teljesítjük, esetleg egy későbbi időpontban teszünk neki eleget, vagy olyan ötletünk támad, amely az ismerősnek is megoldás lehet a problémájára. A lényeg, hogy a szívességet kérő érezze, nem lerázni akarjuk, egyszerűen csak tényleg nem tudunk segíteni.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.