InDaHouse Hungary

Olvasási idő kb. 1 perc

Az InDaHouse Hungary célja, hogy az encsi kistérségben élő, kiskorú, hátrányos helyzetű gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító, mobilitásra képes felnőtté váljanak, akik szülőként be tudják építeni az Egyesülettől kapott támogatást a gyerekeik nevelésébe. Ennek érdekében Az Egyesület önkéntesek által megvalósított egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat tart, és mentor programot működtet, valamint szülőklubot indított.

InDaHouse Hungary
InDaHouse Hungary

Az InDaHouse Hungary célja, hogy az encsi kistérségben élő, kiskorú, hátrányos helyzetű gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító, mobilitásra képes felnőtté váljanak, akik szülőként be tudják építeni a tőlünk kapott támogatást a gyerekeik nevelésébe. A fejlesztő foglalkozásokat és a mentor programot is önkéntesekkel valósítják meg, akiknek szakmai hátteret biztosítanak.

Koragyermekkori program: az önkéntesek viszik magukkal a fejlesztő játékokat és a 0-5 éves gyermekek saját otthonaiban tartanak személyre szabott fejlesztő foglalkozásokat, hogy leküzdjék a hátrányos helyzetükből fakadó lemaradásokat.

Tanoda: a nagycsoportosoknak már a tanodában zajlik az iskolára való felkészítésük, mely egy csoportos, mozgásos, kommunikációs részből és egy személyre szabott feladatlap megoldásából áll. Az iskolásoknak a fentihez hasonlóan tartanak csoportos foglalkozást, ahol szívesen használnak kooperatív technikákat, drámapedagógiai módszereket, illetve személyre szabott feladatlapok megoldásával egyéni foglalkozásokon fejlesztik a kulcskompetenciákat.

A szünetekben szabadidős programokat, táborokat szerveznek.

Mentorprogram: az iskolás gyermekeket mentor segíti. Az ő feladata, hogy nyomon kövesse a gyermek előmenetelét, bíztassa, bátorítsa és segítse a problémák megoldásában.

Szülőklub: a 0-6 éves gyermekeket nevelő szülőknek klubfoglalkozásokat tartanak.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek