Súlyosan megbetegíthet a hűtőd, ha így használod

egy fiatal nő belenéz a hűtőbe
Olvasási idő kb. 4 perc

A Bécsi Állatorvostományi Egyetem új tanulmánya szerint a hűtő nem megfelelő használata súlyos egészségügyi kockázatokat rejt magában: ha nem fordítasz kellő figyelmet tisztán tartására, elszaporodhatnak benne a betegségeket okozó baktériumok.

A kutatás szerint a hűtőszekrények összetett mikrobiális közösségeknek adnak otthont, amelyek komolyabb fenyegetést jelentenek, mint azt korábban gondoltuk. Kiderült az is, hogy az eddig elterjedt nézettel szemben az egészségügyi kockázatok szempontjából a tisztáságának a hűtő belső hőmérsékleténél is nagyobb jelentősége van.

Ezt vizsgálták a kutatók

A nemzetközi ajánlások szerint a korokozó mikroorganizmusok elszaporodásának megakadályozása érdekében a hűtőszekrény belső hőmérsékletét a 4-5 Celsius-fok közötti tartományban érdemes tartani. Eddig azonban nem volt teljesen világos, hogy a készülékben pontosan milyen mikrobiális közösség él. Ennek meghatározása érdekében

Idézőjel ikon

a kutatók összesen 45 háztartási hűtőszekrény belső felületeiről vettek mintákat.

Elemzésük során nemcsak a különféle baktériumokat és gombákat azonosították faji szinten, hanem számszerűleg is kifejezték a mikrobiális terhelést (a felületeken található mikroorganizmusok összmennyiségét), valamint jellemezték az antimikrobiális rezisztencia (AMR) géneket is, amelyek megmutatják, hogy a kórokozók mennyire ellenállóak a gyógyszerekkel szemben. Eredményeikről az LWT című tudományos folyóiratban számoltak be.

egy fiatal nő tisztítja a hűtőt
Ha elmarad a rendszeres tisztítás, a hűtő használata könnyen betegséget okozhat
Fotó: stock_colors / Getty Images

A hűtő használatánál a tisztaság a hőfoknál is fontosabb

A mérések azt is kimutatták, hogy a legtöbb háztartásban a hűtőgép nem az ajánlásoknak megfelelő hőmérsékleten üzemel. A vizsgálat során csak

Idézőjel ikon

a készülékek 38 százaléka működött az ajánlott 5 fokos küszöbérték alatt.

Sőt, 24 százalékuknál a hőmérséklet meghaladta a 7 fokos határt, amelyet az élmiszeripari szakértők és a kutatók a legrosszabb eshetőségnek tartanak. Érdekes módon azonban a hőmérséklet a gyakorlatban nem hatott számottevő módon a mikrobális sokféleségre. Azok a készülékek, amelyekben alacsonyabb hőmérsékletet mértek, mikrobiológiai szempontból nem voltak sokkal tisztábbak.

A szakemberek a legfontosabb befolyásoló tényezőként a takarítás gyakoriságát, vagyis az utolsó tisztítás óta eltelt időt jelölték meg.”

Magyarán kiderült, hogy a hűtő tisztasága sokkal fontosabb annál, hogy a készülék belső hőmérséklete néhány fokkal eltér-e az ideális értéktől. Ez nemcsak a hétköznapi felhasználók számára fontos tanulság, különös jelentősége lehet az olyan területeken, mint a közétkezetés vagy a kórházi konyhák.

Hemzseghet a betegséget okozó kórokozóktól

A hosszabb ideje nem tisztított hűtőknél a kutatók számottevően magasabb mikrobiális terhelést és alacsonyabb fajdiverzitást tapasztaltak, amellett hogy a leginkább alkalmazkodó mikroorganizmusok nagyobb arányban voltak jelen. Ez jellemző a biofilmekre, vagyis azokra a mikroorganizmusokra, amelyek egy felületen összetapadva egybefüggő bevonatot képeznek.

egy nő áll a nyitott hűtő előtt
A csomagolás nélküli élelmiszerekkel együtt rengeteg baktérium kerülhet a hűtőbe
Fotó: fotostorm / Getty Images

A hűtőszekrényben a hidegtűrő és az élelmiszerekkel összefüggő baktériumok fajok domináltak, mint például az Acinetobacter, a Pseudomonas, a Psychrobacter és a Brochothrix, amelyek az erjesztett élelmiszerekből és az emberi bőrflórából származó mikroorganizmusokkal egészültek ki. A tanulmány legriasztóbb megállapítása az volt, hogy

Idézőjel ikon

a vizsgált hűtőszekrények 60 százaléka patogén, potenciálisan betegséget okozó baktériumoknak adott otthont.

A leggyakoribb a Bacillus cereus volt, amelyet a Staphylococcus aureus követett a sorban. Az akár végzetes lefolyású liszteriózis kórokozóját, a Listeria monocytogenest szintén kimutatták – igaz, csak szórványosan, de a baktérium jelenléte még csekély előfordulási arány mellett is aggodalomra ad okot.

A keresztszennyeződések növelik a kockázatot

Mivel a vizsgálat során a mikroorganizmusok sokfélesége még a domináns nemzetségeken belül is jelentős volt, a kutatók szerint az élelmiszerek és az emberi kontaktus révén folyamatosan új fajok jelennek meg a hűtőszekrényben. Ebben a keresztszennyeződések – például a csomagolatlan élelmiszerek útján – központi szerepet játszhatnak.

A kimutatott AMG gének jelenléte a kutatók szerint ugyancsak aggasztó. A hűtő kora és a rezisztenciagének terhelése között egyértelmű összefüggést találtak. A régebbi készülékek szignifikánsan erősebb rezisztómákat (egy adott környezetben, például az emberi bélflórában található összes AMR gén) mutattak, valószínűleg a stabil biofilmek hosszú távú felhalmozódása miatt.

Kapcsolódó: A hűtő mélytisztítását 3-4 havonta ajánlott elvégezni, ennek módjáról korábbi cikkünkben olvashatsz.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.