Édes otthon cikkek
Olyan drága az albérlet, hogy inkább hetente 6500 kilométert utazik ez az egyetemista
Annyira megfizethetetlenek lettek a New York-i albérletek, hogy egy joghallgató inkább hetente 6500 kilométert utazik Mexikóvárosból Manhattanbe – és még így is olcsóbban jön ki, mintha lakhatást fizetne magának a nagyvárosban.
Festmény mögé rejtett freskót találtak egy templomban: egy ismert szent történetét meséli el
Az olaszországi Nápoly egyik templomának restaurálása közben a falon függő festmény alatt rejtett freskóra bukkantak.
Mindenki kidobja, pedig kincset ér: a legfinomabb ételek készíthetők el belőle
Már megint kidobtad a narancs- vagy a banánhéjat? Akkor lehet, hogy épp a legértékesebb résztől szabadultál meg. Nemcsak ehető, hanem ízletes és környezetbarát megoldásokat is rejthetnek ezek az hulladéknak tartott részek.
Így épült a Parlament: ritkán látott fotó 1893-ból
Egészen elképesztő látványt nyújt az éppen csak épülő parlament felállványozott épülete a Batthyány térről. A régi fotón azt is láthatjuk, milyen ütemben nőttek a falak.
Furcsa, invazív állatot találtak a magyar tóban: veszélyes lehet az ökoszisztémára
Sikerült kifogni a tatabányai Csónakázó-tóból egy invazív, kínai lágyhéjú teknőst. Ez azonban nem az első példány, amit itt találnak.
Félelem és reszketés húsvétkor: a szörnyszülött sütiktől rémálmaid lesznek
A húsvét is azon ünnepek közé tartozik, amikor a legtöbb háztartásban ipari mennyiségű süti készül el, de van, akinek inkább nem kellene a keverőlapátot a kezébe vennie...
A vécén keresztül lepik el a lakásokat a patkányok ebben a magyar városban
Szentes lakói patkányoktól rettegnek, az alföldi kisvárosban már a lakásokba is bejutottak a kártevők.
Apokaliptikus látvány: letarolták a magyar kirándulóhely fáit
2,5 kilométernyi növénytársulást irtottak ki a Dunakeszi határában található lápos területen, az Óceán-ároknál, a tanösvény mellett. A pusztításra egy biológus hívta fel a figyelmet.
Eltűnhetnek a csónakok a Balatonból?
Aggódnak a balatoni pecások, hogy a vízparti változások következtében csónakból már nem hódolhatnak kedvenc tevékenységüknek.
Földönkívüli építmény? Rejtélyes torony jelent meg az 51-es körzetben
Az Amerikai Egyesült Államokban van egy 51-es körzetnek nevezett terület, mely számos találgatásra ad időről időre okot. Most sokan földönkívüliek keze nyomát vélik a helyszínen felfedezni, bár mások szerint ez ostobaság, mert az ott lévő rejtélyes torony egész egyszerűen nem más, mint egy közönséges földalatti időkapu bejárata.
Ez a 7 hobbi segít megelőzni a demenciát
Amellett, hogy kikapcsol és örömet okoz, egy hobbi véd a demencia ellen is. Ezek az elfoglaltságok lassítják leginkább a szellemi hanyatlást.
Teljesen átalakult, ahogyan és ahol dolgozunk: ezt várja mindenki ma egy irodától
Másként és más környezetben szeretünk dolgozni, mint akár csak néhány évvel ezelőtt: Az Év Irodája konferencián kiderül, milyen metamorfózison mentek át a terek, amelyekben hétköznapjaink nagy részét töltjük.
Még mindig DDT-vel szennyezett levegőt szívunk be, hiába tiltották be évtizedekkel ezelőtt
Egy tíz európai országban végzett felmérés szerint 197-féle növényvédőszer szennyezi a levegőt otthonainkban – évtizedekkel ezelőtt betiltott szereket is beszívunk saját nappalinkban.
Ezért penészedik a lakás, ha műanyag ablakai vannak
Lakásfelújítás vagy építkezés során egy igazán fontos kérdés az, hogy műanyag vagy inkább fa nyílászárókat válasszunk. Nyilván a pénztárcánk adta lehetőségektől is függ, hogy melyik mellett döntünk, azonban érdemes megvizsgálni a praktikus szempontokat is.
Vidd vissza, ha ilyen konyhai eszközt vettél – rákkeltő lehet
Primer aromás amin kioldódása miatt több konyhai eszközt hívott vissza a TEDi Árukereskedelmi Kft. – akad közöttük serpenyőkanál, hablapát, tálalókanál, merőkanál és chilifüzér is.
Teljesen megújul ez a forgalmas budapesti tér – megnézheted, milyen lesz
Megkezdődtek a felszínrendezési munkálatok az Ecseri úti metrómegállónál. A budapesti tér teljesen megújul: megváltoztatják az utak nyomvonalát, melyek így nem szelik át a teret, több lesz a zöldfelület, és új pavilonokat is kihelyeznek.
Ezekkel moss hipó helyett a hófehér ruhákért
Ha te sem szereted a hipó jellegzetes, szúrós szagát, akkor nyugodtan lemondhatsz a klóros fehérítőről, hiszen vannak olyan vegyszermentes és környezetkímélő megoldások, melyektől természetes módon lesznek fehérek a ruhák.
Így lehet új házad 30 nap alatt pár millióért: egyre népszerűbb ez a megfizethető megoldás
Egy kétszemélyes aprócska, de csúcstechnológiát, intelligens és környezetbarát megoldásokat tartalmazó családi ház mai árfolyamon szűk 14 millió forintból egy hónap alatt beköltözhető állapotban a kertedben áll, s ez még nem is a legolcsóbb megoldás.
Szokatlan időjárási jelenség jön – a rezsiszámlád is magasabb lehet tőle
Nagyobb koncentrációban szaharai eredetű por érkezik Magyarország fölé a jövő hét elején – saras esőre is lehet számítani, az időjárási jelenség a napelemek működésére is hatással van.
A kertedben is megterem a növény, amivel kiválthatod a kávét
A kedvezőtlen időjárás miatt évek óta kevesebb kávébab terem, ezért nem kizárt, hogy idővel nem tudják majd megtermelni a szükséges mennyiségű alapanyagot, vagy ha mégis, megeshet, hogy a kávé ára az egekbe szökik.
Nagy változás az MVM-nél: sok ügyfélnek máshogy kell fizetnie a számlát
Kizárólag e-számlát küld júliustól nem lakossági ügyfeleinek az MVM. A váltásra érdemes felkészülnie ez érintetteknek, hiszen például komolyabb tárhellyel rendelkező e-mail-cím szükséges hozzá.
Ez a 7 élelmiszer sosem romlik meg, bármeddig fogyaszthatod
A Covid-járvány óta megtanultuk, jó, ha vannak otthon olyan élelmiszerek, amelyek vészhelyzetben bármikor bevethetők. Azonban a hosszú szavatosságú konzerveken túl érdemes sokáig elálló alapanyagokat is beszerezni. Ezek közül van, amelyik valójában soha nem romlik meg.
Tönkreteszed a bútorod, ha ezzel takarítasz
Gépi vagy kézi mosáshoz, áztatáshoz, felülettisztításhoz, mosogatáshoz, duguláselhárításhoz ma már egyre több háztartásban öko tisztítószereket használnak. A tisztítószerek alapanyaga azonban a legtöbb esetben a szódabikarbóna, amelyet nem jó tanács mindenre használni.
Ezeken a magyar településeken egyetlen bűncselekmény sem történt tavaly: itt a teljes lista
A magyar települések csaknem 6 százalékában nem regisztráltak bűncselekményt 2024-ben, de a teljes országot nézve hét éve nem voltak ilyen rosszak a bűnözési mutatók.
Az ilyen színű szobában jobban alszol
Életünk egyharmadát alvással töltjük, nem mindegy tehát, miként tesszük. Nemcsak a matrac és az ágynemű minőségével, de a hálószoba színével is bakot lőhetünk.