Ezt a 4 dolgot szeretik a legjobban Budapestben a külföldiek

Olvasási idő kb. 2 perc

A világ legjobb városainak 25-ös listájára a régióból egyedül hazánk került fel, mutatjuk, mik alapján döntöttek így a külföldiek.

Amint azt a Lelépő megírta, a Tripadvisor minden évben több kategóriában rangsorolja a legnépszerűbb úti célokat, s most hazánk fővárosa, Budapest is a toplistába került. 

A Tripadvisor indoklása szerint a világ legjobb városai közé választott települések nem véletlenül számítanak az utazók kedvenceinek, programkínálatukkal és látnivalóikkal abszolút kiemelkedőek.  A nemrég közzétett Travelers’ Choice Awards Best of the Best Destinations listán Budapest bekerült a legjobb 25 város közé. 

A budapesti látnivalókat értékelik a külföldiek
Fotó: Eye Ubiquitous / Getty Images Hungary

A külföldiek szerint ezek a legérdekesebb látnivalók Budapesten

A lap összegezte mindazt, amit Budapestet tekintve valóságos turistamágnesként tartanak számon. Eszerint az ide látogatók leginkább

  • a fővárosi gyógyfürdőzés élménye műemlék fürdőinkben, például a 
  • török kori Rudast, 
  • a neobarokk Széchenyi fürdőt, 
  • az aquincumi római romokat, és
  • a Szent István Bazilika 90 méter magas kupoláját

élvezik látogatásuk során. A Best of the Best minősítést azok a helyszínek kapják meg, amik a turisztikai szektor legmagasabb szintjén állnak, és egy éven át kiemelkedően sok pozitív értékelést gyűjtenek az applikáció felhasználóitól. Hazánk fővárosa a régióból egyedüliként került fel a listára,

a 23. helyre. 

Több listán is az élen Budapest

A magyar fővárost egy brit kutatás nyáron Európa legolcsóbb úti céljának választotta, a tanulmány a közlekedés, a szállás, illetve az étkezési lehetőségek árának alapján helyezte az első helyre Budapestet. Mint kiderült, nemcsak ezek, de a kulturális lehetőségek is kiemelt szerepet játszanak abban, hogy a külföldiek szívesen töltenek vendégéjszakákat hazánkban. 

Idézőjel ikon

Kevésbé hízelgő, de idén egy másik listában is helyet kapott

szeretett fővárosunk, mégpedig a leginkább csalódást keltő látványosságokat tekintve. Itt ugyancsak egy gyógyfürdő, a Széchenyi miatt panaszkodtak a külföldiek, az ugyanis turistákkal van tele szerintük, és nem hozza a tőle elvárt hangulatot emiatt.

Hasonlóképp vélekedtek a Központi Vásárcsarnokról is, ami helyett egy utazó a Fény utcai piacot ajánlotta. Hasonlóképp okozott az Andrássy út is csalódást ebben az összeállításban, ám reményt keltő, hogy budai rokonát, a Bartók Béla út kiállítóhelyekkel, kézműves gasztro pubokkal szegélyezett utcáját viszont felfedezték a turisták. 

Ha érdekel, mi mindent tartanak még csalódást keltőnek Budapesten az ide látogatók, ezt a cikkünket olvasd el. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.