Szülők nélkül saját lakás? Ez a helyzet most Magyarországon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megkérdezték a fesztiválozó fiatalokat, mikor tudnának Magyarországon önerőből saját lakást vagy házat vásárolni. A helyzet még rosszabb, mint gondolnánk.

"Most kezdem az egyetemet, és egy lakást még kivenni is brutál nehéz, úgy, hogy dolgozom két és fél éve" - számol be az Economx által a Szigeten készített videóriportban egy fiatal napjaink magyarországi lakhatási helyzetéről. A megkérdezettek kivétel nélkül egyetértenek vele, akár saját ingatlan vásárlásáról, akár bérlésről van szó. 

Megdöbbentő válaszok érkeztek a lakáshelyzetet illetően

Az Economx által a legnagyobb magyar fesztiválon készített riport felméréséből kiderül:

Idézőjel ikon

a megkérdezettek közül senki nem tudna önerőből, fizetésből, de még vállalkozóként sem saját lakást vagy házat vásárolni.

A többség még a bérleti díjakat is elérhetetlenül magasnak érzi. Azok a nyilatkozók, akik már rendelkeznek saját ingatlannal, mind azt mondták, hogy szülői segítséggel és/vagy hatalmas hitellel tudták megoldani a helyzetüket.

Az is szóba került, hogy van, aki inkább hazaköltözik a szüleihez,

annak ellenére, hogy felnőttként a generációs különbségek miatt nem könnyű, és nem is feltétlenül egészséges a szülőkkel egy fedél alatt élni.

Mikor lesz saját lakása valakinek?

Hogy végül várhatóan mikor tudnak önerőből egy kisebb saját lakást vásárolni, arra a megkérdezett fiatalok azt válaszolták a gazdasági portálnak, hogy becslésük szerint a nyugdíjas éveikben.

Az Economx részletes riportja itt megtekinthető:

Az albérletkeresésnek is csúcsszezonja van, következő cikkünkből megtudhatod, milyen szabályoknak kell eleget tenni annak érdekében, hogy se az ingatlantulajdonost, se a bérlőt ne érje semmilyen hátrány.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.