Nem csak világít, a hangot is elnyelheti: a lámpák ezer funkciója

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Milyen elvárásaink vannak a csillárunkkal szemben? Mely szempontok mentén választunk otthonunkba lámpát? Törekszünk arra, hogy a világítás funkcióján túl otthonossá tegye a teret, valódi esztétikai élményt nyújtva akkor is, amikor nem világít? Gondoltunk már arra, hogy különleges atmoszférát teremtve kedvezően hathat hangulatunkra, kifejezheti egyéniségünket, és akár még hangelnyelő képessége is lehet?

Az általános világítás szerepe átalakult – vallja egy fiatal magyar, tehetséges és kreatív iparművész- formatervező házaspár. Pongrácz Farkas és Pongrácz-Albert Virág tervezők szerint tudatosabban, helyi fényekkel, az adott tevékenységhez irányítottan érdemes megtervezni a világítást: más kell étkezés, olvasás, pultmegvilágítás, tanulás vagy játék céljára.

„Az a koncepció, hogy egyetlen, erős, központi csillárfény adja a tér megvilágítását annak minden zugában, ma már megkérdőjelezhető” – vélekednek.

Változó idők, változó igények

„A központi, erős fény egy szikrázó báli környezethez jól működhet, de az otthonosságot, a pihentető, jóleső érzetet a finoman irányított, meleg tónusú, helyi világítások képesek megadni. 

Ezzel kijelöljük a tereket és saját szférát teremtünk egy-egy tevékenységhez,

ki tudunk hangsúlyozni számunkra fontos részleteket, térelemeket” – mondja Pongrácz Farkas és Pongrácz-Albert Virág, a Blum & Wolf tervezői és kivitelezői.

Ma már nem így tervezik a világítást, a lámpák funkció szerint sorakoznak otthonainkban
Fotó: Vostok / Getty Images Hungary
A Blum & Wolf tervező és kivitelezői: Pongrácz Farkas és Pongrácz-Albert Virág

Egy lámpa több mint fényforrás

A világítással ráadásul a funkción túl kifejezhető egyéniségünk, világnézetünk is a designer házaspár szerint, akik 2013 óta több díjazott termékcsaládot fejlesztettek.

Úgy vélik, egy lámpának is feladata, hogy a funkcionalitáson túl elgondolkodtasson és inspiráljon, életérzést, művészi értéket is hordozzon. Röviden: a tárgy nappal is, amikor világítási funkcióját nem tölti be, vizuális élmény legyen.

Egyedi hangulat, vizuális élmény, funkcionalitás
Fotó: Blum & Wolf

Az igazi formatervezés

„Szerkesztési elvünk a hajtás által létrejövő stabilitás előhívásán alapszik. Azt kutatjuk, hogyan lehet a különböző anyagokban rejlő tulajdonságot felhasználva különlegeset alkotni a minimális anyag, maximális funkció mentén. A hajtás általi stabilitással elérhető, hogy minimális anyag felhasználásával jöjjön létre a meghökkentően izgalmas formaiság. 

Minimális anyag, maximális hatás
Fotó: Blum & Wolf

Hiszünk benne, hogy a természet erőforrásainak kizsigerelése nélkül is alkothat az ember különleges és funkcionális tárgyakat.

A forma csak egy következmény, egy izgalmas megjelenítése a konstrukciónak, a gondolatnak” – tartják a szakemberek.

A titok a szerkesztésben rejlik
Fotó: Blum & Wolf

Szempontok az otthoni fények kiválasztásához

Fontos az anyag: a lámpatest anyaga, legyen az: fa, fém, műanyag, üveg, kristály, textilbevonat vagy akár valamiféle papír, összhangban kell álljon a lakás többi berendezési tárgyának esztétikájával, minőségével, anyagával. A natúr fával operáló skandináv hangulat kiveti magából a túl díszített üvegcsillárt, de egy fémesen csillogó, netán plasztik retró, vagy egy romantikus vintage is sok hozzá.

Tartsuk szem előtt az anyag-, szín-, forma-, stílusjellemzőket az egység kedvéért
Fotó: John Keeble / Getty Images Hungary

A színharmónia is fontos: a lámpa rengeteg lehetőséget kínál. Először is rendelkezik egy saját megjelenéssel, színnel nappal is. A benne lévő izzó segítségével a kibocsátott fény is lehet melegfehér, vagy kékesen rideg. Ez is nagy játékteret ad, és teljesen más hangulat érhető el vele. Ráadásul a lámpatest színétől és anyagától függően, működés közben, újabb színre festheti a környezetet. Erre mind fontos figyelni.

A tér egyik legmeghatározóbb eleme, ezért fontos a jó választás
Fotó: dowell / Getty Images Hungary

Funkció: érdemes egy térbe több lámpában gondolkodni, ahogy a szakemberektől is megtudtuk, funkciókra bontva. Az étkezőasztal fölé belógó, a nappaliban a tér közepét megvilágító, az olvasófotel melletti álló lámpák vagy a falikarok szeparálják a tér kisebb egységeit, de akkor az igazi, ha ezek egymással harmonizálnak.

Egy meglepő szempont: a lámpatest lehet hangelnyelő is

Elsőre meglepő lehet, hogyan kapcsolódhat a fény és a hang? Befolyása lehet egy világítótestnek az akusztikai hatásokra? Pedig, mint megtudtuk, egyre nagyobb igény van a hangelnyelő felületek alkalmazására az irodákon, közösségi tereken túl a privát szférákban, hotelekben, éttermekben is, és a világítótestek megfelelő anyaghasználattal és formavilággal tökéletesen alkalmasak lehetnek ennek a funkciónak a betöltésére is.

Harmonikus, dekoratív és hangelnyelő
Fotó: Blum & Wolf

„Akusztikus termékeink családja, ahogyan az összes Blum & Wolf-produktum – hangsúlyozzák –, valamilyen belsőépítészeti igényre adott válaszból született. Ezeknél a puha anyagok, elsősorban gyapjúfilc használata a hangelnyelés egyik kulcsa. Lágy tapintása kellemes érzetet, színbeli variabilitása nagyszerű belsőépítészeti változatosságot kínál. Fával, illetve rétegelt lemezzel való kombinálása adja azt a megfelelő merevséget, amely az izgalmas formák kialakítását teszi lehetővé. Így az extravagáns megjelenés mellett a tér atmoszférájának és akusztikájának optimalizálása is elérhető világítótestekkel.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.