Akin a „zöld szermű szörny” elhatalmasodik, az már nem ura önmagának, pedig a beteges féltékenység gyógyítható – interjú dr. Haraszti László pszichiáterrel. 
Aki nagyon szeret, az erős érzelmi függőségben él. Ha nem kap folyamatos visszacsatolást, gyanakodni kezd, hogy a másikat valaki elszerette tőle. Mindezidáig tudományos alapossággal még a lélekgyógyászat sem kutatta a szerelmi féltékenységet, ezzel az érzelmi problémával dr. Haraszti László, a kistarcsai kórház pszichiátriai osztályának a főorvosa kezdett el foglalkozni.
– Néhány éve részt vehettem egy féltékenység miatt megromlott párkapcsolat pszichoterápiás kezelésében – mondja a főorvos. – Egy-két hónap múlva azt tapasztaltam, hogy ebből a krízisből még a szakemberek segítségével sem tudtak kikecmeregni. Akkor gondoltam arra, hogy fontos lenne a pszichiáterek előtt is feltárni ennek az érzelemnek a sajátosságait, fázisait, s azt is, hogy miért és hogyan szorulnak bele egyesek ebbe az emocionális csapdába. Kutatásokat végeztem.
Valójában a szerelmi féltékenység nagyon gyakori érzés, szinte egyik pillanatról a másikra rátörhet valamelyik félre. Az emberek 90–95 százaléka élte már át ezt az érzést – kortól és társadalmi státusztól függetlenül – az élete valamely szakaszában, vagyis szinte mindenkit megkörnyékezhet ez a kísértet, akit Shakespeare – Othello című tragédiájában – „zöld szemű szörny”-nek nevez. A szerelmi féltékenység bizonyos határig normális érzelmi reakció, hiszen amikor szerelmesek vagyunk, valójában egyfajta nagyon intenzív érzelmi állapotba kerülünk, ami beszűkült tudatállapottal, a realitásérzék elvesztésével is együtt jár. Aki szerelmes, az a párját a világ legcsodálatosabb, legkívánatosabb emberének látja, és azt gondolja, hogy ezzel így vannak a kívülállók is. A szerelemben a két ember szinte eggyé válik, és természetes, hogy nem akarnak osztozni egy harmadik féllel.
A féltékenység gyakran nem is kimondottan a partnerre, hanem csupán a kapcsolat intimitásának féltésére szorítkozik. Akkor azonban negatív érzelmi reakcióvá válik, amikor valamilyek fél – valóságosnak vélt,vagy csak feltételezett jelek alapján – meggyanúsítja a partnerét az érzelmi vagy szexuális hűtlenséggel.
Előfordulhat, hogy ez az érzés meggyőződéssé változik, s olyannyira elhatalmasodik valakin, hogy szinte kifordul önmagából, vagyis olyasmikre vetemedik, amiket józan pillanataiban soha meg nem tenne. Például kutat a párja holmijai között, a zsebeiben, vizsgálgatja a fehérneműjét, ellenőrzi a mobilját, az e-maljeit, leselkedik vagy nyomoztat utána, vagyis a másik tudta és belegegyezése nélkül hatol bele annak intim-szférájába. Ha van bizonyíték, akkor is, ha nincs, akkor is vesztesnek és becsapottnak érzi magát. Ekkor már olyan ördögi körbe kerül a szerelemféltő – és a gyanúsított fél is –, amiből önerőből nehéz kitörni.
– Miből táplálkozik a féltékenység? Birtoklási vágyból, hiúságból, vagy a státuszvesztéstől való félelemből, önbizalomvesztésből?
– Elsősorban az elbizonytalanodásból, az önbizalom elvesztéséből. Sokszor annyi is előhívhatja, ha a szeretett partner figyelme, érdeklődése veszít az addigi intenzitásából, mondjuk azért, mert egzisztenciális gondok nyomasztják. Ez az érzelem szinte egyik percről a másikra ki tud robbanni abból, aki úgy érzékeli, hogy a párkapcsolati pozíciója megrendült. Egyébként a féltékenység intenzitása nagyban függ a partner iránti érzelmek erősségétől. Aki nagyon szeret, az erős érzelmi függőségben él. Ha nem kap folyamatos érzelmi visszacsatolást, könnyen a meggyőződésévé válik, hogy ez csak azért lehet, mert a másikat valaki elszerette tőle. Ráadásul azt árulásként, a személye és a kapcsolat leértékeléseként éli meg. A szerelemféltés – extrém esetekben – akár bűncselekménybe is sodorhatja azt, akit sikerül maga alá gyűrnie. Éppen mostanában olvashattunk ilyen indítékból elkövetett gyilkosságokról (egyébként ez nem új jelenség a kriminológiában, hiszen az életellenes bűncselekményeknek majd’ egynegyede származtatható vissza szerelmi féltékenységre). Érdekes az is, hogy a pusztító indulatok szinte soha nem a lehetséges, vagy feltételezett harmadikat célozzák meg, hanem a féltékeny fél – aki az esetek többségében férfi – a szerelmét akarja elpusztítani (és ezzel végleg magáénak tudni).
A lélekgyógyászat a szerelmi féltékenységgel nem foglalkozott mindezidáig tudományos alapossággal, holott a kóros esetek felismerhetők, kezelhetők, az ebből eredő kapcsolati válságok, sőt a családi drámák is megelőzhetők lennének, mert a beteges féltékenység ma már felkészült – ennek az érzelemnek a természetét ismerő – szakemberek segítségével, pszichoterápiás módszerekkel, párkapcsolati mediációval, sőt akár gyógyszeresen is gyógyíthatók. Manapság azonban a szerelmi féltékenységgel kapcsolatos problémáik megoldása érdekében a párok nem szokták szakemberekhez fordulni, pedig legalább olyan személyiségrombolóvá, ön- és közveszélyessé tud válni, mint például valamilyen szenvedélybetegség, a pánikbetegség vagy akár a depresszió.
– Gyakoriak az olyan párkapcsolatok is, ahol a féltékenység izzítja fel újra a partner érdeklődését, a kihűlőfélben lévő kapcsolatot...
– Valóban, sokszor egy érzelmileg már lanyhuló kapcsolatban újra felértékelődik a partner, ha fizikailag távol van, vagy ha kiderül, hogy más is szemet vetett rá. A féltékenység felkeltésének, a flörtölésnek a praktikájával pedig általában a nők igyekeznek visszaszerezni a párjukat, több-kevesebb sikerrel.
– Léteznek úgynevezett féltékeny típusú emberek? Mi hajlamosít például a kisajátítási vágyra, mitől válik valaki érzelmileg függővé? A neveltetés, az otthonról hozott nemi viselkedésminták, az önzés, az önbizalomhiány, a szeretetéhség?
– A gyerekkori túlzott mértékű testvérféltékenység például – ma már kutatásokkal bizonyítottan – a későbbi, kamasz- és felnőttkori párkapcsolatokban visszaköszönhet szélsőséges féltékenységi reakciók formájában. Ezért is kell a szülőknek odafigyelniük, segíteniük a gyereküknek, hogy érzelmileg pozitívan, ne a kitaszítottság érzésével dolgozza fel a nagyobb a kicsi érkezését, létezését. A gyerekek többsége a testvér megszületését élete első és megrázó, „átformáló” történéseként éli meg, hiszen osztozniuk kell a szüleik szeretetén egy „idegennel”. Persze, a családi modellkövetés is belejátszik abba, hogy az emberben kórossá tud-e növekedni a másik ember birtoklásának a vágya. Abban a családban, ahol a szülők valamelyike féltékeny a társára, és a viták is e körül forognak, a gyerek valójában a bizalmatlanságot, az állandó gyanakvást és gyanúsítgatást veszi természetesnek
– Van-e különbség a nők és a férfiak között abban a tekintetben, hogy miképpen élik meg a gyanúsítgatást, hogyan reagálnak az állandó vádaskodásokra, esetleg a fizikai vagy verbális agresszióra?
– Nincs. Akit hűtlenséggel vádolnak, az legtöbbször megbántódik és visszahúzódik, vagy éppen ellenkezőleg, folyamatos magyarázkodásra kényszerül. Mindkét viselkedés csak olaj a tűzre, mert még magasabbra lobbantja a féltékeny ember indulatait. Kialakul egy véget nem érő játszma, amely a felek elhidegüléséhez, nem ritkán szakításhoz vezet.
– Az első gyerek megszületése után gyakran megfigyelhető, hogy az apák féltékenyek a csecsemőre, aki az anya teljes figyelmét, érzelmeit kisajátítja. Ez természetes reakció?
– A fiatal férfiak, még a kívánt és várt utód születését is a rivális színpadra lépéseként, érzelmi veszteségéként élik meg. Ha azt látják, érzik, hogy a társuk érzelmileg is és szexuálisan is visszahúzódik a női szerepből, csak a gyerekére fókuszál, az anyai szerepet helyezi előtérbe, tartósulhat náluk a mellőzöttség érzése, s ez elevezethet az első, ám nehezen kezelhető kapcsolati krízishez, amely akár a családi együttélést is aláaknázhatja.
– Ugyan a szerelemféltést – legalábbis a lángoló szakaszban – ön természetesnek nevezte, de tehetünk-e valamit azért, hogy ne szabaduljon ki a palackból az a bizonyos „zöld szemű szörny”?
– Sokszor már az első apró és féltékenységgyanús jeleknél be kell vetnie a meggyanúsított partnernek a megnyugtató, önbizalmat adó gesztusokat, a szeretetnek minden olyan „fegyverét”, amely érzelmi biztonságba helyezi a féltékenykedő partnert. A bizalmas érintések, a simogatások üzenet értékűek lehetnek, arra utalhatnak, hogy nem változott az iránta érzett szeretet hőfoka, hogy társa igényli és elfogadja a párját testileg, lelkileg. Nagyon fontos tehát az elbizonytalanodott partner biztonságérzetének, önbizalmának erősítése, s hogy ne csak az érzelmeket, hanem az egymás iránti bizalmat is építsük, ápoljuk. Azt a kapcsolatot, amely a másik ember megbecsülésére és a biztonságra épül, ritkán tudja szétrombolni a féltékenység.
A szerelemféltésre hajlamos partnernek viszonzásképp kötelessége kontroll alatt tartani saját viselkedését, megnyilvánulásait. Meg kell tanulnia a figyelmét valami másra átirányítani. Ha ez egyedül nem megy, akkor segíthetnek megszabadulni az önkínzó gondolatoktól az őszinte baráti beszélgetések, ám a kórosan féltékeny embernek akár pszichológusi segítségre, pszichoterápiára, sőt gyógyszeres kezelésre is szüksége lehet.
A megcsalás módjai – A rendelő padlója
Sokat beszélgettünk a fiú-lány barátságról, és egyetértettünk abban, hogy van ilyen – a fiú-lány barátság velejárója például, hogy az ember kirakott fenékkel hasra fekszik a rendelő padlójára terített takarón, ha már úgyis véget ért a műszak.
Megcsalásom története – Megvan, mi lesz a házasságommal!
Ahogy felfelé sétáltunk a hegyen, hosszú hetek óta először éreztem magam jól. Nem gyötörtem magam, nem nyomott semmi. Furcsán könnyű lettem, tán el is szálltam volna, mint egy luftballon, ha nincs kibe kapaszkodni. De volt.
