Nem sokáig dilemmáztam, nálunk nincs Mikulás, nincs Jézuska, se Húsvéti Nyúl. Szeretet, meghittség viszont van, még ha nem is kamuzok mögé sztorit.
Ahogyan minden szülő életében, annak idején nálunk is bekövetkezett az első gyerek esetében az a pillanat, amikor el kellett dönteni, pártoljuk-e a Jézuskában (Mikulásban, nyusziban, gólyában) való hitet, vagy varázslatmentesen neveljük őt. Ha az előbbi mellett tesszük le a voksot, hogyan fogadja majd a gyerek, ha kiderül, hogy éveken keresztül átvágtuk? Ha pedig az utóbbit választjuk, nem fosztjuk-e meg egy csodálatos mesevilágtól?
Részemről nem tartott sokáig a dilemma, és hogy a könyörtelen valóság mellett döntöttünk, annak oka pont az volt, hogy minél kisebb esélyt adjunk a könyörtelenségnek. Elég volt csak a saját történetemből kiindulni: álmodozó kislány voltam, könnyen megvezethető, így még tíz éves koromra sem kérdőjeleztem meg a szüleim meséjének valóságtartalmát.
Némi hiba persze becsúszott a rendszerbe akkor, amikor a Télapóban felismerni véltem az egyik konyhás nénit az óvodából, de nem is mertem feltenni a nagy kérdést anyunak (tudat alatt valahol biztosan féltem a választól), hanem azzal nyugtattam magam, hogy az Igazi Télapó bizonyára nem ért rá, annyi helyre kellett mennie, és ez csak a segédje. (Emlékszem, mennyire elgondolkodtatott mindezek után egy olyan mesefilm, amiből kiderült, hogy a Télapónak nem a hasonmásai a segédjei, hanem manók, de még akkor sem akaródzott leesni a tantusznak.)
Sejtésem tehát volt a dologról, úgyhogy valószínűleg ezért sem kaptam sokkot, amikor kiderült a valóság, viszont egyéb tényezők eléggé megviseltek: felvilágosult osztálytársaim konkrétan szétszedtek tudatlanságom és tájékozatlanságom miatt, hónapokig cikiztek, miután kiderült, hogy én még hiszek a Télapóban és a Jézuskában is. Igazából ez a momentum volt az, amitől szerettem volna megóvni az enyémeket.
Természetesen minden gyerek más, így meglehet, az enyémek idejében rájöttek volna az igazságra, mindemellett nem érzem azt, hogy bármitől is megfosztottam volna őket. Ateisták vagyunk, a karácsony nálunk nem Jézus Krisztus születésének ünnepe, hanem a szereteté, a meghittségé, amit mi nem mesékkel próbálunk különlegessé tenni.
Ettől függetlenül az álca, a hagyomány, a játékosság megvan, hiszen minden évben a csizmákban vagy az ablakban találják meg mikulás reggelén a csokoládékat, karácsonykor pedig izgatottan vonulnak el a szobájukba, míg a "Jézuska" a fa alá csempészi az ajándékokat. De mindez megfér amellett, hogy a nagyszülőknek együtt készítjük el vagy vesszük meg a karácsonyi meglepetéseket.
