Ajándékozzon koncertjegyet a hetvenes évekből!

Viszonylag egyszerűen rövidre lehet zárni a kinek mit ajándékozzak kérdést, ha az illető ízlését alapul véve koncertjegyet veszünk neki. A karácsony utáni hetet végignézve akkor jöhetünk ki jól az ajándékozásból, ha olyan rokonainkat, ismerőseinket lepjük meg, akik a hetvenes években voltak fiatalok, és azóta is boldogan nosztalgiáznak.

A rádióban és a televízióban sugárzott reklámok után olyan érzésünk támadt, hogy nem győzünk majd válogatni a manapság zajos sikereket arató előadók koncertjeiből. Ehelyett kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy nagykoncerteket az újabb nemzedék közül kevesen mernek és merhetnek bevállalni. Azoknak, akiknek nem csak a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek slágerei jönnek be, maradnak a kisebb klubok kínálta lehetőségek.

Feltámad a múlt

lva

A Papp László Sportaréna egy hétre öt, kissé nosztalgikus, ám szokás szerint megtérülő koncertet kínál. December 27-én a Neoton Família ad Minek ez a cirkusz fantázianévre hallgató koncertet. Végvári Ádám – joggal – időutazásnak hívta a koncert tematikáját, majd nézőcsalogatásként azt emelte ki, hogy mindenki mással ellentétben ők a 2012-es évet nem tekintik világvégének, csupán pozitív változásnak.

December 28-án a KFT lép színpadra, és a céljuk az, hogy méltóképp megkoronázzák a 30 éves, abszurd humorra épülő pályafutásukat. A best of jellegű Ufóshow-n eredeti felállásban lép színpadra az együttes, és ígéretük szerint ismét számos színházi megoldással készülnek az eddigi legnagyobb fellépésükre. Az év utolsó csütörtökén Zorán lép színpadra a Sportarénában, öt év szünet után először. A 69 éves előadó ezúttal sem egyedül kívánja szórakoztatni a közönséget, szintén fellép Karácsony János, Presser Gábor, Solti János, Somló Tamás és Rúzsa Magdolna.

Valószínűleg nem lesz meglepetés az sem, hogy Demjén Ferenc idén is ünnepi koncertet ad, ahogy azt már teszi 1991 óta minden évben. A december 30-ai fellépés vendégei Presser Gábor, Révész Sándor és a Bergendy zenekar lesznek.

A Sportcsarnok mellett azért máshol is találunk sokat látott fellépőket. December 31-én a héten már harmadjára koncertező Presser Gábor lép színpadra a Művészetek Palotájában, ezúttal az Amadinda Együttessel. Szintén szilveszterkor ad koncertet Fenyő Miklós, aki – 1996 óta először – végre nem Fenyő Ünnep koncertnévvel jelentkezik, és karácsonyi buli helyett idén már a szilveszteri koncertjével lehetünk gazdagabbak.

... és a többiek

A Magna Cum Laude valószínűleg idén is rekordkísérletre készül koncertjén, legalábbis ami a nézőszámot illeti. A zenekar december 28-án a Syma Rendezvényközpontban mutatja be ötödik, Belső Égés című lemezét, és valószínűleg idén is kiemelkedő létszámban képviseltetik magukat rajongóik. Szerencsére azok számára is találunk megfelelő ajándékot, akik a hírességek tömegéből álló előadásokra buknak. December 28-án Cserháti Zsuzsa emlékkoncert lesz, a Szikrában fellép Charlie, Janza Kata, Koós Réka, Auth Csilla és Fehér Adrienn.

A fenti felsorolás után meredek váltással a szerencsére egészen más stílusú Erik Sumo Band koncertjét szeretnénk ajánlani. A nemrég új taggal bővült zenekar természetesen Kiss Erzsi részvételével lép fel december 29-én a Trafóban. Kevésbé merész nézőszámmal, de szintén koncertezik a Beatrice, a Kowalsky meg a Vega a Club 202-ben, Tóth Gabi a Rocktogonban, a Bëlga és a Vad Fruttik a Barba Negra Music Clubban.

Mivel nem csak Budapestből áll az ország, ezért belenéztünk a vidéki kínálatba, de nem voltunk oda tőle. A Tankcsapda decemberi turnéját – nem meglepő módon – Debrecenben, a Főnix Csarnokban zárja december 29-én. A Szegedi Nemzeti Színházban Palya Bea teszi tiszteletét, a Ribizliálom koncertet december 27-én lehet megtekinteni. Az énekesnő mellett közreműködik Lamm Dávid, Barcza Horváth József, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek