LÁJFHEKK

Nézzen körül a Buckingham-palotában!

aa 2016. február 6., szombat 12:41

A London belvárosában található Buckingham Palota az első olyan angliai helyszín, ami bekerült a Google Expeditions válogatásába, így most már akár otthonról is tehetünk egy közel tíz perces virtuális sétát II. Erzsébet otthonában - írja a vogue.com túráról, ami YouTube videós változatban és Google Cardboardon keresztül is elérhető.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Lazulhatunk kedvezményesen a budapesti termálfürdőkben?

Becca 2016. február 6., szombat 12:41

Az egyik legjobb regenerálódási módszer (persze az alváson kívül), ha az ember úgy tud lazulni egy-két órát, hogy tényleg semmire nem kell figyelnie – távol tartja magát mindenféle elektromos kütyütől, és semmi mást nem csinál, csak átadja magát a pihenésnek. Mindezt persze még lehet tetézni, ha a nyugalomhoz kellemes szűrt fény, vízcsobogás és párás meleg szolgáltatja a hátteret, és igen, ilyenkor télen Budapesten mindezt így együtt leginkább egy kellemes fürdőben fogja megtalálni.  A Budapest fürdőváros szókapcsolat nem újkeletű, fürdőkből tehát nem is egy akad, kár, hogy ha éves bérletet váltana bármelyikükbe, annak ára vetekszik egy dél-amerikai körutazás árával (a Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. (BGYH) honlapján tájékozódhat arról, hogy hol, mennyiért veheti igénybe ezeket a szolgáltatásokat. )

Sajnos az egyszeri belépés sem mondható olcsónak – pedig legalább hetente egyszer ajánlott lenne mindenkinek – és persze ingyen, tébé-támogatás igénybevételével volna az igazi, nem? Nos, azt sikerült kiderítenünk, hogy ez utóbbira van lehetőség (még ha sajnos nem is heti rendszerességgel), de pontosan mit is takar ez? És mit tud kezdeni az év többi hetén? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így lehet úrrá a szeméten, ha szelektálja!

ermiz 2016. február 5., péntek 14:03

A budapestiek és számos vidéki város számára már nem újdonság, hogy a szemetet szelektíven viszik el, de sokak számára januártól indult az új rendszer. Ez a lakástulajdonosoknak nem jelent nagy változást, de a házban élők számára érdemes kidolgozni egy rendszert, hogy a havi elszállítás ne legyen macera. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A drogériák áraiban sincs egyenlőség a nemek között

Edicsek 2016. február 5., péntek 11:40

Teljesen természetes, hogy a piacon női és férfi parfümök, izzadásgátlók sokasága sorakozik, azonban az is természetes, hogy ugyanazon márka ugyanazon termékének férfi és női változata más áron vásárolható meg? Az árkülönbség néha kimondottan jelentős, ráadásul nők és férfiak is szívnak vegyesen, sőt a kiskorúak sem járnak jobban. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Múzeumnak is elmenne Ellen DeGeneres villája

aa 2016. február 4., csütörtök 18:44

Miután kigyönyörködte magát Caitlyn Jenner meseszép malibui villájában, csodálja meg az 58 éves sztárműsorvezető és humorista, Ellen DeGeneres, valamint felesége, a színésznő Portia de Rossi ízlésesen berendezett Beverly Hills-i otthonát. A házért közel 40 millió dollárt fizetett az építészetre fogékony híresség, aki nemrég könyvet is írt lakberendezési és műgyűjtői tapasztalatairól a lényegretörően egyszerű Home (Otthon) címmel - írja a Curbed.com.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az iroda, amitől minden kutyás lesápad

ermiz 2016. február 4., csütörtök 13:11

Egy kutyás felszereléseket gyártó cég lehet talán a legmenőbb hely, amennyiben valaki szereti, ha a kutyája egész nap mellette van. A Kurgo nevű cég úgy döntött, hogy nem csak dumál arról, milyen jó az állatokkal együtt élni, és mindenféle felszereléseket vásárolni nekik, hanem olyan munkahelyet teremtettek, ahol a kutyával rendelkező munkavállalóknak nem frusztrálódniuk amiatt, hogy ebük egész nap szomorúan ül a lakásban egyedül. Ehelyett egy hodályban összedobták a világ legállatbarátabb irodáját.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Három magyar épületért szurkolhat a világ legjobbjai közt

bb 2016. február 3., szerda 16:19

Az előző évekhez hasonlóan idén is van magyar projekt az egyik legismertebb építészeti portál, az Archdaily.com által szervezett Building of the Year 2016 pályázat jelöltjei között. A szakrális épület kategóriában ugyanis szerepel a dabasi ravatalozó, az újpesti Főplébánia, illetve a szentkúti zarándokközpont is – hívja fel az építészfórum.hu a figyelmet a nemzetközi pályázatra, amin tarolt már a Sporaarchitects által tervezett budapesti 4-es metró Fővám téri és Gellért téri állomása, a badacsonytomaji Laposa, valamint a bodrogkeresztúri Füleky Pincészet is.

A szavazás a megszokott forgatókönyv szerint zajlik, azaz az oldal által kiválasztott több mint 3000 projekt közül az olvasók dönthetik majd el a győzteseket 14 kategóriában, többek között ipari, közösségi, kulturális, oktatási, hivatali, kereskedelmi, vallási valamint sportlétesítmény témakörökben. A több fordulós szavazás után február 9-én hirdetik majd ki a nyerteseket. A hajtás után megmutatjuk, hogy milyen munkákkal vesznek részt a hazai építészek, ide kattintva pedig be is szavazhatja őket a finisbe!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Azt ígérték gyógyít, 12 milliójuk bánta

ermiz 2016. február 3., szerda 14:54

A Gazdasági Versenyhivatal 12.453.000 forint bírságot szabott ki a Posta Szerviz Kft-re "tiltott gyógyító hatások ígérete" miatt -írja a GVH közleményében. Az eljárás 2 éve indult meg. 

A GVH döntése szerint a Posta Szerviz Kft. jogsértő módon reklámozta LPA Bio-Actif elnevezésű termékét, mert tiltott gyógyító és megalapozatlan egészségre vonatkozó hatásokkal népszerűsítette azt, valamint megtévesztette a fogyasztókat a termék teszteltségét és ellenőrzöttségét tekintve

Az LPA Bio-Actif általános közfogyasztásra készült élelmiszernek minősül egyéb, különleges táplálkozási célú élelmiszerként történő nyilvántartásba vétele hiányában. A GVH úgy ítélte meg, hogy a Posta Szerviz Kft. jogszerűtlenül népszerűsítette termékét a fogyasztóknak küldött reklámkatalógusában 2013 januárjától 2014 decemberéig, mert a LPA Bio-Actif-nak gyógyhatást tulajdonított a jogszabályi tilalom ellenére – kiemelve a termék 100%-os hatékonyságát.

Egészségi állapotra vonatkozó, bizonyítatlan jótékony hatásokat tulajdonított, megtévesztve a fogyasztókat, valamint  megalapozatlan állításokat közölt a termék orvosok és egészségügyi szervezetek által végzett tesztelésével, illetve ellenőrzésével kapcsolatban.

A GVH a bírság mértékének meghatározásakor a jogsértéssel érintett vállalkozáscsoport (Posta Szerviz Kft. és Asztrológiai Előrejelzések Kft.) előző évi nettó árbevételéből indult ki, figyelemmel arra, hogy a két vállalkozás azonos vállalkozáscsoportba tartozik, hiszen tulajdonosuk megegyezik.

Súlyosító körülményként értékelte a hivatal, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszú időn át tartott, valamint sérülékeny fogyasztókat is elért.

A gyümölcsteákban minden van, csak gyümölcs nincs

ermiz 2016. február 3., szerda 14:45

A Dívány 2015 júliusában végzett, fenti végeredményű felmérése után most ugyanerre a végkövetkeztetésre jutott a Tudatos Vásárlók Egyesülete is, miután 36 koffeinmentes erdeigyümölcs-teát, köztük 6 gyerekteát vizsgáltak meg. Hozzánk hasonlóan az egyesület is azt vizsgálta, milyen arányban tartalmazzák a névadó gyümölcsöt, aromát és adalékanyagokat a termékek, melyek közül a tesztbe a sajátmárkás, jól ismert nevektől a drágább, bio termékekig sokféle tea került. A gyümölcsteák közül azokat válogatták be a tesztbe, melyeket nevük vagy a csomagoláson lévő kép alapján eper, málna vagy erdeigyümölcs-teának vélhet a vásárló.

shutterstock 340424114

A dobozokon feltüntetett összetevőlistán alapuló vizsgálat arra jutott, hogy a Tesco sajátmárkás termékei tartalmazták a legtöbb gyümölcsöt és a legkevesebb vagy semennyi aromát. 

A teszt során pont járt a gyümölcstartalomért, a bio vagy fair trade minősítésért és az újrapapir csomagolásért, mínusz pontot eredményezett viszont a műanyag csomagolás, az aromák használata, és ha a névadó gyümölcs csak valamilyen részleges formában jelent meg (törköly, gyümölcsrost, granulátum).

Mindezek alapján 49 ponttal az első helyen végzett a Tesco Forest Fruit Infusion Erdeigyümölcs ízű filteres gyümölcsteája 40 százalékos gyümölcstartalommal, és egyben ez volt az egyetlen a 36 termékből, amely nem tartalmazott aromát. 

Már jóval kevesebb ponttal (23,5 -15 pont), de sorban ezeket követi a CBA, a Mark&Spancer és a Penny Market saját márkás terméke. A Marks&Spencer tea kivételével mindannyian a legolcsóbbak közé tartoznak 6 Ft/g alatti egységárral, de még ez utóbbi is ár alapján a középkategóriás.

Utolsó helyen a Pickwick "Fruit Fusion Gyümölcs és gyógynövénytea a meggy, a málna és a vörösáfonya ízével" nevű terméke végzett, melyben 0 (igen, nulla) százalék volt a névadó gyümölcsökből, de valamiért még mindig jobb volt, mint a Rossmann terméke,a  King's Crown Áfonyás-joghurtos ízű gyümölcstea sem, ami legalább 1 százaléknyi áfonyát tényleg tartalmazott. A részletes táblázatot a tesztben résztvevő termékekkel és pontszámokkal itt találja.

Ezeket a hibákat biztosan el lehet követni a festés során

etelka 2016. február 3., szerda 08:21

Egyre többet festünk és a festéssel együtt a hibák száma is megsokszorozódhat. Én például egy csodás átalakítást akartam megmutatni, ehelyett arról készül cikk, milyen hibákat lehet elkövetni, ha nekiáll (ki)festeni. Ezt persze nem így terveztem, de jól mutatja, hogy laikusként mennyi bosszantó hibába lehet beleesni fal- és bútorfestés során egyaránt, amiknek sok esetben csiszolás és anyázás lesz a vége.

Ami biztosan elmondható, hogy sem hidegben, sem kánikulában nem szabad festeni, legalábbis az eredmény nem lesz szívderítő. Ha a felület zsíros, koszos, poros, akkor sem lesz szép a végeredmény. Ugyanez a helyzet akkor, ha a fal vagy a bútor repedt, vagy kopott: ilyenkor először javítani kell a hibákat, majd ezután jöhet az alapozás és a festés. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pár kis trükkel sok új teret nyerhet a konyhában

ST 2016. február 2., kedd 16:08

Talán a leggyakoribb, folyamatosan visszatérő probléma, hogy nem létezik akkora konyha, amiben minden kényelmesen elférne. Ráadásul a hazai lakásokra nem kifejezetten a teremnyi konyhák jellemzőek, sokkal inkább a kicsi, sokszor zsúfolt helyiségek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ennyire menő lesz a MOME új campusa

Edicsek 2016. február 2., kedd 15:32

Január 29-én hirdették ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campusának fejlesztésére kiírt tervpályázat eredményeit, melyet a 3h építésziroda nyert. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Létezik szék, amiért 20 évet kaphat

ermiz 2016. február 1., hétfő 14:49

Bíróság elé áll a férfi, aki ellopta Frank Lloyd Wright híres székét Bartlesville-ből - írja az Elle Decor. A kétségkívül izgalmas ügy 2015-ig nyúlik vissza, akkor tűnt ugyanis el egy angliai szállodából egy szék, melyet a világhírű építész az '50-es években tervezett. A vádlott, Rodney Crane ellen végül a napokban, január 20-án emeltek vádat rablás, orgazdaság, hamis hitelkártyával való visszaélés vádpontokban.

A bíróság döntése április végén várható, de az ügyész 20 év börtönt szeretne kiharcolni. Crane-t azután kapták el, hogy a rendőrséget értesítette valaki, hogy érdemes körülnézni a férfi lakásán, ahol sértetlen állapotban bukkantak a 3 millió forintot érő székre. A házkutatás során egy korábban szintén a Price Towerből eltűnt ajtóra is rábukkantak a rendőrök. 

szek
Fotó: Bartlesville Police

Ezt érdemes tudni a mobilházakról

ermiz 2016. január 31., vasárnap 10:01

A mobilházaknak számos előnyük van. Gyorsan felállíthatóak, nem kell hozzájuk építési engedély, teljesen berendezettek, és a téglaépítésű házakhoz képest azok töredékébe kerülnek. Valahogy mégsem terjedtek el Magyarországon, pedig Angliában és az Egyesült Államokban egész mobilház telepek léteznek. Az biztosnak látszik, hogy mobilházat inkább csak nyaralónak érdemes venni, vagy olyanoknak, akiket nem izgat túlzottan, mennyire dizájnos a környezet, amiben élnek. Persze ez nem azt jelenti, hogy a mobilházak gagyik és csúnyák. Kérdés, hogy megéri-e a mobilház, és milyen kompromisszumokat kell meghozni, ha emellett döntünk? A válaszok megtalálásában a Gaigaza Kft. mérnöke segített minket.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Már igényelhetnek ingyen magot a hobbikertészek!

bb 2016. január 31., vasárnap 09:21

Mi sem bizonyítja jobban a jó idő közeledtét, mint az, hogy a tavaszi és a veteményezési szezon előtt a NÖDIK-nél (Növényi Diverzitás Központ) péntek óta lehet 2016-os tavaszi vetésű génbanki mintát igényelni. A készlet erejéig tartó akció a batátára és a csicsókára nem vonatkozik, azok csak később válnak elérhetővé. Az ajánlati listát és a mintakérő űrlapot ide kattintva találja.

DSC 02721
Fotó: nodik.hu
Távolról sincs vége, olvasson még »

Itt vásárolhat be január utolsó napján

mzd 2016. január 30., szombat 17:26

Eggyel több Sparban lehet vásárolni január utolsó napján, Auchanban, Penny-ben, Lidlben és Aldiban viszont egyáltalán nem - derül ki a Mindenár.hu szokásos heti nyitva tartásos szemléjéből. Az oldal január 27-én számolt be róla, hogy Belső-Ferencváros is kap egy új, vasárnap is látogatható Spar üzletet - ezzel együtt tehát már kilencben teheti tiszteletét  január 31-én, ha hirtelen pótolni kell valamit a kamrából.

lista.PNG
Fotó: mindenar.hu

Ha valami másra vágyik, akkor mehet 10 Fresh Cornerbe, amik a MOL-kutakon találhatóak, és két Shell-kút közül is választhat - ott egyébként Tescókat talál. A CBA, Reál, Coop üzletek közül rengeteg tart nyitva - a részletes térképes listát ide vagy a fenti képre kattintva találja.

Dobja fel színes pomponokkal elnyűtt székét!

bb 2016. január 30., szombat 12:48

Remek ötlettel rukkolt elő a Marie Claire bútor átalakítós csapata, akik egy régimódi, elnyűtt széket vontak be trendi, a tervezők által éppen divatban tartott színes gyapjú pomponokkal. Ilyen látványos és puha bútordarabot pedig bárki egyszerűen el tud készíteni, csak egy kis türelem, egy ragasztópisztoly, néhány gombolyag, árnyalataiban egymással passzoló fonal, két kör alakú kartonlap és egy olló szükséges hozzá.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Gombokért kelt el Robin Williams villája

ermiz 2016. január 30., szombat 09:30

Na jó, valójában csak az eredeti árhoz képest, mert a 35 millió dollárra (kb 10 milliárd Ft) meghirdetett ingatlan mindössze 18.1 millióért kelt el. A Napa-völgyi birtok eredetileg jóval többe került - írja az Elle Decor. A Villa Sorriso (Mosoly háza) egy 2,58 négyzetkilométeres birtokon fekszik, és több mint egy évtizeddel ezelőtt építtette Williams. A ház 1800 négyzetméteres, van 5 hálószobája, 6,5 fürdőszobája - bármit is takarjon a fél -, egy házi moziterme, könyvtára, hőszabályzott borospincéje és liftje is. Sajnos a vendégház mindössze 297 négyzetméteres, de tartozik hozzá egy feszített víztükrű medence, szőlő- és olajfa ültetvény, istálló, teniszpálya, harangláb, tavacska és számos túraútvonal. A birtok a  Sugarloaf Nemzeti park mellett terül el.

Robin Williams még halála előtt meghirdette a birtokot, feltehetően azért, mert túl sokba került fenntartani, de erre nincs más bizonyíték, mint a Yahoo Homes egyik cikke, mely szerint, amikor 35 millió dolláért elkezdte árulni, azzal viccelődött, hogy két válása is volt, és ez sokba került neki. 

Mindenesetre a birtok árát 35 millióról először 29.9 millióra engedték, majd Williams halála után 25.9 millióért árulták. A végső ár pedig 18,1 millió (5,2 millárd Ft) lett - írja a Wall Street Journal.

5 cég, aki az Ikeából gazdagodik

etelka 2016. január 30., szombat 09:17

Az Ikea bútorok tuningolása szinte kötelező elem, számos tipp található a neten arról, mi mindent lehet kihozni egy Lack asztalból vagy Billy könyvespolcból. Mi is mutattunk már példákat többek közt arra, mit tett kolléganőnk egy komóddal, egy másik kollégánk egy gyerekasztallal, vagy ahogy három DIY-blogger egy gyerekklinikának alakított át egy egyszerű bútort. De nem mindenki ennyire kreatív, tettrekész, vagy egyszerűen csak ügyes - és a jelek szerint vannak cégek, akik felismerték ezt a piaci rést, és elkezdtek átalakított bútorokat, vagy bútorok átalakítására alkalmas kiegészítőket gyártani azoknak, akik lusták önmaguk kivitelezni az ilyeneket.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

A magyar szecessziós építészetről nyílt kiállítás Budapesten

Edicsek 2016. január 29., péntek 17:32

A FUGA Budapesti Építészeti Központban már megtekinthető az a kiállítás, ami a magyar szecessziós építészetet mutatja be Európában. A február 8-ig megtekinthető tárlat a Kárpát-medence területén található magyar szecessziós építészeti örökséggel bíró városok meghatározó épületeit kívánja felvonultatni, hangsúlyozva azok európai és egyetemes értékét.

12645017 656573417817642 3903687386338085225 n
Fotó: Hungarian Art Nouveau Architecture in Europe / Facebook

A kiállítást Sógor Csaba európai parlamenti képviselő szervezte, a tablókhoz a fotókat Bagyinszki Zoltán készítette, a kiállítás kurátorai pedig Papp Linda és Zámbó Lilla. A tablók mellett térinstallációk, slideshow és egy épületmakett vezeti be a látogatókat a szecesszió világába. A kiállítás továbbá a szecessziós építészet örökségvédelmének jelenére és anomáliára is igyekszik felhívni a figyelmet, hiszen a stílus reneszánsza ellenére számos magyarországi és határon túli épület mára teljesen elpusztult vagy olyannyira méltatlan állapotban van, hogy mielőbbi felújítást és figyelmet igényelne.

Angol képviselők is kikeltek a konyhai fogókesztyűk drágulása miatt

Edicsek 2016. január 29., péntek 14:46

A Mirroron futottunk bele egy cikkbe, amely szerint egy európai uniós szabályozásnak köszönhetően minden konyhai fogókesztyűnek biztonsági teszteken kell átesnie forgalomba hozatal előtt. Az oldal szerint ennek két fő következménye lesz: az egyik, hogy megnövekednek a termékek árai, a másik pedig az, hogy jó pár már polcon lévő terméket vissza kell majd hívni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Véletlenül visszaszivárogtak az ikeás párnahuzatok a JYSK-be

mzd 2016. január 28., csütörtök 16:05

Hogyan kerül egy ikeás ágynemű a JYSK-be? - tettem fel a kérdést közel fél évvel ezelőtt. Történt ugyanis, hogy egy olyan párnahuzatba futottam bele az egyik JYSK üzletben, amit korábban a svéd bútoráruháznál láttam. Megkeresésemre - egyedi ikeás dizájn lévén - az áruház polcokról visszavonást és bezúzást ígért - ezért is lepődtem meg, amikor pár héttel ezelőtt újra megláttam őket az üzletben. Utánajártam, mi is történt: kiderült, zúztak is be és nem is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Fizetne a Szigeten a karszalagjával?

Edicsek 2016. január 28., csütörtök 10:41

A kártyás fizetés mára már teljesen megszokott a fesztiválokon, hiszen egyszerű, gyors és tényleg sokkal kényelmesebb mint a készpénz. Hogy ezt mások is így gondolják, arra a legjobb bizonyíték, hogy a Sziget Kft.  és a Cardnet Zrt. közös céget hozott létre, hogy ezt a fajta készpénzmentes fizetést az európai után a nemzetközi piacon is elterjessze, miközben a Sziget szervezőiroda fesztiváljain új fejlesztésekkel is készülnek.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Látott már 30 milliós tollat?

mzd 2016. január 27., szerda 16:26

Aki szereti a svájci órakészítő, Richard Mille termékeit, az tudja, hogy az áraik ritkán alacsonyabbak, mint 100 ezer dollár, azaz közel 30 millió forint. De vajon mi van akkor, ha ezt nem egy óráért, hanem egy sokkal egyszerűbb tárgyért, nevezetesen egy tollért kell kifizetni? Mert most bizony ez történt: Mille megalkotta az RMS05 névre hallgató töltőtollat - a többi mesterműhöz hasonlóan egy üvegrétegnek köszönhetően itt is benézhetünk a "kulisszák" mögé.

Richard Mille - Unveiling the Richard Mille RMS05 Pen from AUGUSTMAN on Vimeo.

Hogy mit is jelent ez? Láthatjuk, hogy a szerkezet miként húzza vissza az aranyból készült tollhegyet, ha a kupakot a tollra tesszük és miként engedi ki, ha a végén található gombbal erre utasítjuk. Bár luxus töltőtollból rengeteget találni a piacon, ehhez hasonló mechanikus szerkezetűt nem nagyon. Az arany mellett helyet kapott benne még titán és ródium is, magát a vázat pedig a Richard Mille által kifejlesztett NTPT karbonszál adja. Ezt az anyagot egyébként nehéz kétszer ugyanúgy megformázni, éppen ennek köszönhető az, hogy minden toll egyedi lesz. A termék mögött négyéves fejlesztés van, megvenni pedig egészen pontosan 105 ezer dollárért, azaz 30 millió forintért lehet a Richard Mille üzletekben.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Olvassa el a használati utasítást, ha nem akar rózsaszín lenni!

Divany.hu 2016. január 27., szerda 08:03

lush-e1453479291653
Fotó: Twitter

A kialakult helyzethez képes rezignáltan jelezte a Twitteren egy brit lány a Lush kozmetikai cég felé, hogy az egész teste fluoreszkáló rózsaszín lett a cég Razzle Dazzle nevű fürdőolajától, írja a HelloGiggles. 

A dolog szerencsére csak pár napig tartott, addigra ugyanis lekopott a máz, és (a Lush szerencséjére) az is gyorsan kiderült, hogy a vásárló követte el a hibát, ugyanis ahelyett, hogy szépen beledobta volna a rózsaszín gömböt a fürdővizébe, inkább a bőrébe masszírozta. Bár a Lush is azonnal nagyon segítőkészen reagált a posztra, a vásárló is igyekezett egy kommentjében tisztázni a helyzetet:  "Azt hittem, hogy szappan, és bekentem vele az egész testem és arcom. Három nap és rengeteg fürdés után aztán lekopott. Rosszul használtam a terméket! Imádom a Lush-t és akarok még náluk vásárolni! De azért kár, hogy nem írják rá a termékre, hogyan kell használni. Az egyik nagyon segítőkész barátom a Lushnál dolgozik, ő segített citromlével, olívaolajjal és szemcsés bőrradírral eltüntetni a rózsaszín foltokat."

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 ... 125

Blogok, amiket olvasunk

STÍLER 13 dolog, amire jó még a hullámcsat

Nem is gondolnád, mennyi mindenre jó még ez a kis hullámos fémdarab. Tuti tippet hullámcsatra, a frizuránkon túl.

HATÁTÁTKELŐ Milyennek látom Amerikát egy év után?

Panni egy év után reflektál saját első benyomásaira, így kiderül, tényleg mindenki barátságos, de a barátot itt nagyon nehezen adják, a környezettudatosság nem erősségük, viszont a stressz sokkal kevesebb.

FILMVILÁG 2017 legpocsékabb filmjei - eddig

Melyek voltak 2017 első felének legjobb filmjei? Összeültünk hárman, és megbeszéltük. Voltak átfedések a listáinkban, de nem annyi, amennyire számítottunk, sőt néhány filmmel kapcsolatban véresen komoly vita alakult ki. Podcast.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés