A nagy édesítőteszt: melyik a legjobb ízű cukorpótló tabletta?

Összesen tizennyolcféle asztali édesítőszert próbáltunk ki, hogy a végére járjunk, ízüket tekintve tényleg képesek-e betölteni a cukor szerepét, illetve milyen különbségek mutatkoznak meg az egyes termékek között.

Az édes ízhez általában kellemes érzéseket, benyomásokat társítunk, hiszen csupa finomság jut róla eszünkbe. De vajon ha az íz egy mesterségesen előállított édesítőszerből származik, az mennyire írja át a képletet? És mit mond a szakember, visszaüthet valamilyen módon a fogyasztásuk? Legújabb tesztünk keretében ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Mit érdemes tudni az édesítőszerekről?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, manapság gyakran találkozhatunk édesítőszerekkel készült ételekkel, számos édesítőszer pedig tabletta vagy folyadék formájában otthoni használatra is kapható.

A szakember emlékeztetett, hogy az édesítőszereket eredetileg speciális táplálkozási igényű embereknek, például cukorbetegeknek szánt élelmiszerekben kezdték alkalmazni – bizonyára te is emlékszel, hogy egy időben mennyi diabetikus termék árasztotta el a boltokat. Nem véletlenül, hiszen a cukorral ellentétben az édesítőszereknek egyáltalán nincs energiatartalmuk, vagy ha igen, akkor is csak minimális mértékben.

Ilyen szempontból azok számára, akiknek fontos odafigyelniük az energia- és szénhidrátbevitelükre, valóban jó alternatívát jelentenek.

Az élelmiszermérnök hozzátette: az, hogy az édesítőszerekkel készült termékeket már nem csak ők keresik, a cukor démonizálására vezethető vissza. A helyzetet az sem könnyíti meg, hogy a cukor, illetve az édesítőszerek egészségre gyakorolt hatásáról nagyon sok egymásnak ellentmondó kutatás látott napvilágot. Traszkovics Zsolt ezért az arany középutat tartja követendő példának.

Mint mondta, a cukornak nagy mennyiségben fogyasztva valóban lehetnek káros hatásai, de mértékletes bevitele esetén nem kell félni tőle, hiszen fontos részét képezi a szervezet energiagazdálkodásának. Hasonló a felállás az édesítőszereknél is. Mértékkel fogyasztva biztonságosak, de nagy mennyiségben már nem feltétlenül egészségesek.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy amennyiben egy termékben a cukrot édesítőszerrel helyettesítik, sokkal gazdaságosabban állítható elő, ami azonban az eladási árban nem szokott jelentkezni. Ez az oka annak, hogy a gyártók szívesen alkalmazzák őket.

Tesztünkön 18 termék került terítékre
Tesztünkön 18 termék került terítékreFotó: Ruzsovics Dorina

Milyen típusai vannak?

Az egyik legfontosabb különbség, hogy az édesítőszerek mesterséges és természetes eredetűek is lehetnek. Az élelmiszermérnök a maga részéről nem ért egyet azzal a közhiedelemben elterjedt nézettel, miszerint a mesterséges csak rossz lehet, a természetes meg jó.

„Jó példa erre a C-vitamin, amit ha tablettás formában viszünk be a szervezetünkbe, gyakorlatilag biztosak lehetünk benne, hogy azt mesterséges úton állították elő. És természetesen az sem igaz, hogy ami természetes, az mindenképpen jó. Elég csak a mérges gombákra gondolni.”

A hangsúly tehát a mértékletességen van, illetve az is fontos szempont lehet, hogy milyen konkrét ételbe szeretnénk édesítőszert tenni. Itt van néhány hasznos információ, ami segíthet a döntésben:

Szacharin:

Az egyik legrégebbi édesítőszer. Az állatkísérletek során egyes kutatások arra jutottak, hogy kedvezőtlen hatásai lehetnek, de azt, hogy az emberi szervezetre nézve káros lenne, azóta sem tudták bizonyítani. Javasolt napi beviteli maximuma 5 mg/testtömeg kg. Jellemzően csak minimális mennyiségben kerül a termékekbe, édesítőereje ugyanis 300-500-szoros a cukoréhoz képest. Főzés hatására – különösen savasabb közegben – fémes, kesernyés mellékíze keletkezik.

Ciklamát:

Leggyakrabban nátriummal alkotott só formájában lehet vele találkozni. Édesítőereje a cukoréhoz viszonyítva 30-szor nagyobb. Beviteli határértéke 11 mg/testtömeg kg. Hő hatására nem alakul ki mellékíze.

Stevia:

Természetes eredetű édesítőszer, ami nem hordoz energiát. A növény édesítőereje 30-szor erősebb, mint a cukoré, ám a kereskedelmi forgalomban kapható kivonat ennél jóval erőteljesebb, akár a 300-szoros értéket is elérheti. Hőstabil édesítőszer, de jellegzetes mellékíze van, ami sokak számára zavaró lehet.

Hogyan teszteltünk?

Tesztünkhöz a nagy láncok aktuális kínálatából szereztük be a tablettás formában kapható édesítőszereket, melyekből elég tekintélyes mennyiség, összesen 18 darab jött össze. A legtöbb ciklamát- és szacharinalapú volt, de akadt köztük négy steviás is, melyeket külön értékeltünk. Mivel az édesítőket nem szokás csak úgy elrágcsálni, mi sem kísértettük a sorsot, és inkább limonádét készítettünk belőlük, majd így kóstoltuk végig őket. Ebbe belevittünk egy kis csavart is: az egyik pohárhalmazba gondos titoktartás mellett kockacukrot csempésztünk, hogy legyen összehasonlítási alapunk.

Kóstolóink nem rejtették véka alá véleményüket
Kóstolóink nem rejtették véka alá véleményüketFotó: Ruzsovics Dorina

Módszerünk ezúttal is a vakteszt volt, tehát résztevőink nem tudták, hogy milyen termékeket kóstolnak. Az értékelés szigorúan szubjektív, érzékszervi szempontok alapján, egy 1-től 5 pontig terjedő skálán történt, majd végeredményt a pontszámok összesítése után átlagolással határoztuk meg. Annak érdekében, hogy megkönnyítsük a termékek összehasonlítását, az alábbi rangsorban mindegyiknél feltüntettük, hogy milyen édesítőszerek felhasználásával készültek, illetve a cukorhoz viszonyítva mekkora az édesítőerejük. Nem is szaporítjuk tovább a szót, lássuk a top 3-at.

3. helyezett: Huxol ciklamát- és szacharinátalapú asztali édesítőszer – 2,8 pont (383 forint/650 darab)

IMG 0071
Fotó: Ruzsovics Dorina

Összetevők: édesítőszer: nátrium-ciklamát, savanyúságot szabályozó anyag: nátrum-hidrogénkarbonát, étkezési sav: nátrium-citrát, édesítőszer: nátrium-szacharinát, laktóz. Édesítőereje: nem volt feltüntetve.

Tesztünk megosztott harmadik helyét a Huxol édesítője szerezte meg, ami nem tűnt túl édesnek, de legalább megkímélte kóstolóinkat a mezőny számos tagjánál visszaköszönő idegen, vegyszeres ízhatásoktól.

  • Íztelen. Juhú!
  • Nem édes.
  • Nem mondok ezekre több szinonimát.
  • Nem lett édes.

3. helyezett: Lidl Cologran ciklamát- és szacharinalapú asztali édesítőszer – 2,8 pont (349 forint/1200 darab)

IMG 0009
Fotó: Ruzsovics Dorina

Összetevők: édesítőszerek: ciklamátok, savanyúságot szabályozó anyagok: nátrium-karbonátok, étkezési savak: nátrium-citrátok, édesítőszerek: szacharinok, maltodextrin. Édesítőereje: 1 tabletta = 1 kockacukor (4 g).

A Lidl termékéről már jobban megoszlottak a vélemények. Volt, aki túlzottan intenzívnek találta, valaki más pedig éppen azt kifogásolta, hogy nem érzi az ízét, továbbá az is felmerült, hogy az utóíze ugyan érezhető, de nincs benne sok köszönet.  

  • Ennek nem érzem az ízét. Mondjuk nem feltétlenül baj.
  • Rossz az utóíze.
  • Ez rossz.
  • Nagyon intenzív.

2. helyezett: Müller Natreen Classic ciklamát-, szacharin- és taumatinalapú asztali édesítőszer – 3,2 pont (645 forint/500 darab)

IMG 9992
Fotó: Ruzsovics Dorina

Összetevők: édesítőszer: ciklamát, szacharin, taumatin, tömegnövelőszer: nátrium-karbonát, étkezési sav: nátrium-citrát, laktóz. Édesítőereje: 1 tabletta = 1 teáskanál cukor.

Hasonló helyzet állt elő a Müller édesítőjénél is. Kóstolóink nem tudtak egységes álláspontra jutni abban a kérdésben, hogy édes-e vagy sem. Ketten ugyanakkor arra jutottak, hogy az ízéből kiindulva akár gyógyszer is lehetne.

  • ACC-ízű. Az ACC-t szeretem, de édesítőként nem túl felemelő.
  • Nem túl édes.
  • Ez jó, puhán édes.
  • Köptetős.

1. helyezett: Polisett ciklamát-, szacharin- és aceszulfám-K-alapú asztali édesítőszer – 3,4 pont (111 forint/75 darab)

IMG 9995
Fotó: Ruzsovics Dorina

Összetevők: édesítőszerek: ciklaminsav nátrium sója, nátrium szacharin, aceszulfám-K, tömegnövelő szer (E500), savanyúságot szabályozó anyag (E330), fényezőanyag (E1521). Édesítőereje: 1 tabletta = 2 kockacukor.

Tesztelőink szerint az édesség tekintetében a Polisett terméke állt a legközelebb a tökéletességhez. A többség egészen kellemesnek és cukorszerűnek nevezte. A pontszáma ezzel együtt is szerényre sikeredett, de ha döntenünk kéne, hogy a jövőben melyik édesítőt tegyük a limonádénkba vagy a teánkba, a jelenlegi kínálatból erre esne a választásunk. Figyelem, adagolásánál érdemes észnél lenni, mert más termékekkel ellentétben 1 tabletta itt 2 kockacukorral ér fel.

  • Kategóriájában egész kellemes.
  • Egész édes, cukorszerű.
  • Jellegtelen.
  • Masszív.

A cukornál jobbak

Először is lássuk azokat a termékeket, amelyek jobb helyezést értek el a mezőnyben teljes inkognitóban szereplő sima kockacukornál.

5. helyezett: DM Mivolis nátrium-ciklamát- és nátrium-szacharinát-alapú édesítőszer – 2,6 pont (499 forint/1200 darab)

Édesítőereje: 1 tabletta = 1 kockacukor (4,4 g).

Egyik tesztelőnk szerint a DM terméke kanalas orvosságra hajazó édességet produkált, egy másik viszont azt mondta rá, hogy olyan, mintha nem is lenne. Az mindenesetre beszédes, hogy nem tudott hármasnál magasabb pontszámot szerezni.

6. helyezett: Müller Fit+Vital nátrium-ciklamát- és nátrium-szacharinát-alapú asztali édesítőszer – 2,5 pont (395 forint/1200 darab)

Édesítőereje: 1 tabletta = 1 kockacukor (4,4 g).

„Terheléses cukormérésen iszik ilyet az ember” – állt az egyik pontozólapon a Müller Fit+Vital névre keresztelt édesítőszerénél, amire szinte csak negatív értékelések érkeztek. Például az, hogy „nagyon gejl”, „elég halovány” és „íztelen”.

6. helyezett: SPAR ciklamát-, szacharin- és aceszulfám-K-alapú asztali édesítőszer – 2,5 pont (429 forint/650 darab)

Édesítőereje: 1 tabletta = 1 mokkacukor.

Kellemes ízére hivatkozva a SPAR terméke egy 4 pontos értékelést is be tudott gyűjteni. Kár, hogy a többség „íztelennek”, „semmilyennek” vagy egyenesen „büntető” jellegűnek titulálta.

8. helyezett: Auchan ciklamát- és szacharinalapú asztali édesítőszer – 2,4 pont (151 forint/650 darab)

Édesítőereje: 1 tabletta = 1 mokkacukor.

Az Auchan versenyzője kapott hideget és meleget is. Miközben volt, aki azt írta rá, hogy „eddig ez a legjobb”, addig mások úgy vélekedtek, hogy „rettenetesen gejl”, „vegyszeres beütésű”, illetve „semleges, de nem rossz”.

8. helyezett: Süssina ciklamát- és szacharinalapú asztali édesítőszer – 2,4 pont (359 forint/650 darab)

Édesítőereje: 1 tabletta = 6 g cukor.

„Gyanútlanul íztelen, aztán lecsap a mellékíz” – szerepelt a Süssina édesítőszer értékelései között, ami „semmilyen”, édes ízt csak nyomokban mutató ízvilága miatt senkinek nem ízlett igazán.

8. helyezett: Penny nátrium-ciklamát- és nátrium-szacharinát-alapú édesítőszer – 2,4 pont (349 forint/1200 darab)

Édesítőereje: 1 tabletta = 1 teáskanál cukor (4,4 g).

A Penny résztvevője ugyan szerzett egy 4 pontos értékelést is, azzal, hogy „enyhén édes”, ami talán még rendben lett volna, csakhogy a csapat nagyobbik része számára „íztelennek” és „rettenetesnek” hatott, vagy a „nem rossz” kategóriát erősítette.

A cukor

8. helyezett: kockacukor – 2,4 pont

A hagyományos kockacukor 2,4 pontos átlagot szedett össze. Mivel a viszonyítási alapot az édesítőszereket jelentették, azokhoz képest kevésbé érződött édesnek, sőt tesztelőink számára egyenesen íztelennek hatott (akik ugye nem tudták, hogy valójában cukrot kóstolnak).

Ezt tudják a steviás termékek

A természetes eredetű steviás édesítők nem különböztek gyökeresen mesterséges társaiktól, (ha csak az ízükből indulunk ki). A könnyebb összehasonlíthatóság végett ennél a kategóriánál is kiemeltük, hogy az alapul vett kockacukor hol foglalna helyet a rangsorban.

1. helyezett: Politer eritrit- és steviaalapú édesítőszer – 2,8 pont (529 forint/140 darab). Édesítőereje: 1 tabletta = 1 kockacukor.

(2. helyen végezne: kockacukor – 2,4 pont)

2. helyezett: DM Mivolis édesítőszer sztívianövényből kivont szteviol-glikozidokkal – 2,3 pont (849 forint/100 darab). Édesítőereje: 1 tabletta = 1 teáskanál cukor (5 g).

3. helyezett: Canderel édesítőszer stevianövényből származó szteviol-glikoziddal és szukralózzal – 2,2 pont (959 forint/100 darab). Édesítőereje: 1 tabletta = 1 teáskanál cukor (4 g).

4. helyezett: Müller Stevia édesítőszer – 2 pont (465 forint/300 darab). Édesítőereje: 1 tabletta = egy kockacukor (4,4 g).

                   

A cukornál rosszabbak

12. helyezett: Müller Kandisin ciklamát- és szacharinalapú édesítőszer – 2,2 pont (1390 forint/1200 darab)

Édesítőereje: 1 tabletta = 1 teáskanál cukor (6 g).

„Szörnyen édes”, és „keserű utóíze van” – értettek egyet tesztelőink a Kandisin elnevezésű mülleres termék vonatkozásában, aminél ismételten felszínre tört egy köhögésgátlós párhuzam is.

12. helyezett: Tesco Value ciklamát- és szacharinalapú édesítőszer – 2,2 pont (247 forint/850 darab)

Édesítőereje: 1 tabletta = 1 teáskanál cukor (4,4 g).

„Szétmar belül”, „semmilyen”, „inkább keserű”, valamint „édesített citromos víz” – nyilatkoztak kóstolóink a Tesco édesítőjéről, ami ebben a formában nem bizonyult túl nyerő kombinációnak.

14. helyezett: Ezerédes ciklamát- és szacharinalapú asztali édesítőszer – 2 pont (399 forint/1320 darab)

Édesítőereje: 1 tabletta = 1 kávéskanál cukor.

Az Ezerédes termékre valaki azt mondta, hogy nem rossz, de a többiek már nem voltak vele ennyire kíméletesek. „Dinnyés cukorka ízű”, „édes, de rossz értelemben” és „műanyagból van” – panaszolták el.

15. helyezett: Pötyi Classic ciklamát- és szacharinalapú asztali édesítőszer – 1,8 pont (319 forint/650 darab)

Édesítőereje: 1 tabletta = 1 teáskanál cukor.

A Pötyi édesítőszer legpozitívabb értékelése szintén „egy nem rosszban” merült ki, mellette azonban megkapta, hogy „fura”, „savanyú” és „maró hatású”.

Az édesítőszerek egészségre gyakorolt hatásairól alábbi cikkünkből tájékozhatsz részletesebben: 

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.