Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A 21. századi ember idegen a természetben. Persze élvezi a madárcsicsergést, gyönyörködik a növényekben, és talán a virágokat is megszagolja, de azt biztosan nem tudja, mennyi finomság rejtőzik a fák lombkoronája között vagy éppen a lába előtt, a fűben.
Gyerekkoromban sok időt töltöttem a négy falon kívül. Nyáron a nagyszüleim kertjében bóklásztam, az óvodában és az általános iskolás éveim alatt pedig alig vártam, hogy kiszabadulhassunk a teremből. Annyival több elfoglaltságot kínált az udvar, mint egy unalmas szoba! A barátaimmal hangyát gyűjtöttünk, koszorút fontunk, és néha persze az is előfordult, hogy megkóstoltunk valamit, amit ehetőnek ítéltünk. Azt hiszem, a gyerekek jobban szeretik a kalandokat, és talán éppen a kalandvágy vezérli őket, amikor a szájukba tömnek egy marék havat, vagy fűszálat rágcsálnak. Emlékszem, milyen boldogsággal töltött el, amikor felfedeztem, hogy a snidling ehető, vagy amikor először éreztem meg az ibolya manduláéra emlékeztető édes ízét. David Hamilton ezt az élményt segít feleleveníteni Ehető vadnövényeink című könyvének útmutatásával.
Első a biztonság
Gyerekkori kíváncsiságunkat és kalandvágyunkat felelevenítve nem is olyan nehéz ehető vadnövényekre bukkanni a természetben, de hogy felelősségteljes gyűjtögetőkké válhassunk, az első és legfontosabb szabály: csak azt gyűjtsük be, amiről százszázalékig biztosan meg tudjuk mondani, hogy micsoda. Ezt azért, hogy elkerüljük a rosszullétet vagy akár, nos, a halált.
Az almát, a szilvát és a szedret valószínűleg egyikünknek sem kell bemutatni, ha pedig szintet szeretnénk lépni, alaposan olvassunk az új növények után. Ne csak képeket nézegessünk róluk, hanem tájékozódjunk a jellegzetességeikről is, így nem fogjuk őket összekeverni a hozzájuk hasonló, de esetleg mérgező fajokkal.
Minden esetben ellenőrizzük, hogy nem vagyunk-e allergiások az újonnan felfedezett növényre. Vegyünk egy kis darabot a szánkba belőle, harapjunk rá, majd köpjük ki, és várjunk egy órát, majd próbálkozzunk valamivel nagyobb mennyiséggel, és nyeljünk le belőle egy teáskanálnyit. Másnap ismételjük meg a kóstolást, és ha még mindig nem érzünk semmi különöset, akkor bátran fogyaszthatjuk.
Ha megtehetjük, először vigyünk magunkkal olyan családtagokat, barátokat, ismerősöket, akik jártasak a témában. Az is fontos, hogy csak annyit szedjünk a növényekből és termésekből, amennyire tényleg szükségünk van, hagyjunk belőle a természet többi élőlényének is. Végezetük kerüljük el a szennyezett helyeket: az autóutakat, a gyárak környékét és a temetőket.
Figyeljünk oda arra is, hogy ne védett természeti területen lássunk hozzá a gyűjtögetéshez, ezeken a helyeken ugyanis engedély szükséges hozzá, ellenben súlyos büntetést fizethetünk .
Hol gyűjtögessünk?
Ehető növényekre szinte bárhol és bármikor bukkanhatunk, legyen szó a hétvégi kempingezésről, egy túráról az erdőben vagy egy rövid sétáról egy hozzánk közeli parkban, ezért ha gyűjtögetni szeretnénk, mindig vigyünk magunkkal szatyrot, dobozt vagy kosarat. s
• Fás területek és erdők
Az ehető növényeket először az erdőszélen keressük, amikor kirándulni indulunk. A csalán, a szeder, a málna és az erdei szamóca jobban szereti a világos helyeket. A szeder más cserjékre és fákra is felkapaszkodhat, a gombák pedig sokszor a fák gyökérzetéhez kapcsolódva nőnek.
A fák árnyékban viszont ne csak a lábunk elé nézzünk. Bár a lóhere és a vadsóska a talajon terem, a szelídgesztenyét a magasban találjuk, a vadmálna pedig azokat a helyeket szereti, ahol a lombkorona résein beszűrődő fényhez juthat. De a lombkoronában is akadhatunk finomságokra: a nyír, a hárs és a galagonya zsenge levelei ehetők.
Ősszel a földön lepotyogott bükkmakkra, szelídgesztenyére, mogyoróra lelhetünk. A magasabb, csapadékosabb hegyek medvehagymát, bodzát, erdei szamócát, szedret, málnát rejthetnek, a vízközeli helyeken pedig bükkre, húsos somra, mogyoróra, galagonyára és mentára bukkanhatunk.
• Parkok és közterületek
Nem feltétlenül kell messze mennünk az otthonunktól, ha gyűjtögetni szeretnénk: ha elég szemfülesek vagyunk, egy közeli park is okozhat meglepetéseket. A tavaszi és nyári időszakban főként az elvadult részek környékén érdemes nyitott szemmel járni.
Egy rövid séta során találkozhatunk szederrel, rózsával, torzsás ecetfával, csalánnal, gyermekláncfűvel, tyúkhúrral, mentával, útifűvel, cseresznyével, bodzával, mezei sóskával, csipkebogyóval, galagonyával, mogyoróval, almával vagy szilvával.
A magánkerteket viszont kerüljük. Valószínűleg mi sem örülnénk, ha valaki leszüretelné a gyümölcsfáink terméseit, ráadásul előfordulhat, hogy ezeket a gyümölcsöket permetezték.
• Lápos, mocsaras, sík vidék
A gyűjtögetéshez nincs is jobb alkalom, mint a vadkempingezés, amikor magunk szedhetjük az ebéd alapanyagait. A tágas, sík területek és a sivár pusztaság sokkal több finomságot rejt, mint azt az avatatlan szem első ránézésre észrevenné.
A gyomnövények szívesen bújnak meg a falak menti, a szántóföldek széli védett helyeken, ahol mezei sóskát, szedret, csalánt, gyermekláncfüvet, útifüvet, tyúkhúrt vagy akár galagonyát, bodzát, apró vadalmát találhatunk.
A lápos területeken különösen fontos szabály, hogy csak annyit gyűjtsünk, amennyire valóban szükségünk van, és hagyjunk elegendő élelmet az állatoknak.
