Most akkor elő kell melegíteni a sütőt, vagy nem?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jó sok receptben benne van, hogy melegítsük elő a sütőt, miközben – főleg hosszú távon – egy csomó energiát pazarlunk a tízperces művelettel, hiszen az egész úgyis felmelegszik a hússal, süteménnyel együtt is. Nem mindegy? Nem fölösleges pocsékolás, okoskodás ez az egész? Utánajártunk.

Ha a receptek közepes hőfokot említenek, az maximum 180 Celsius-fokos hőmérséklet legyen, a forró sütő általában 200 fok körüli értéket takar, de néha szükségünk lehet az ennél is melegebb, 220-230 fokra is. 

Egyesek szerint teljesen felesleges a folytonos előmelegítés, csak néhány speciális esetben van szükség rá, például kenyérsütésnél. Ők azt mondják, nem érdemes vakon követni az előírásokat, toljuk csak bátran a pulykát a még hideg sütőbe, és máris megspóroltuk az üresen forrósodó sütő által felhasznált energiát.

De nem mindenki gondolkodik így: az eatyourmistakes.com szakértője szerint ez az egész nagyon fontos, mert lehet, hogy takarékos a másik út, ám az előmelegítés olyan, mint a futás előtt az átmozgatás, vagy a zuhanyzás előtt a víz felmelegedése. Az ételek egyenetlenül sülnek egy hideg sütőben – állítja a megszólaltatott séf. Hozzáteszi: nincs rosszabb, mint ha az étel egy része túlsült és gumiszerű, a másik része pedig még félig nyers – erre pedig a hideg sütőben nagyobb az esély. 

„A sütő előmelegítése különösen fontos abban az esetben is, amikor élesztőt, szódabikarbónát vagy sütőport használunk, mivel ezek a hozzávalók reagálnak a hőre” – teszi hozzá a szakember. 

Sok séf szerint megvan a jó ok az előmelegítésre
Fotó: triocean / Getty Images Hungary

A The Guardian cikkében Rosie Skyes séf igyekszik megértetni az okokat, ám még ő sem javasolja minden esetben az előmelegített sütő használatát. Kiemeli: ha kenyeret, süteményeket szeretnénk készíteni, akkor sok esetben épp ez a plusz 10 perc lesz az, amitől a végeredmény tökéletes lehet. A szakember azt mondja: mindez a húsokra is igaz lehet, ha azok azonnali, magas hőkezelést igényelnek. 

A Tudatos Vásárló oldala azt is leírja, mi ennek az oka:

„Meghatározott, az élelmiszergyártás – főleg a sütés – során fellépő kémiai folyamatokat Maillard-reakciónak nevezik, a felfedező francia kémikus Louis Maillard után. Magas hőmérsékleten a cukormolekulák és a fehérjék reagálnak egymással. Barna színanyagok és aromaanyagok keletkeznek. Amikor a burgonya, hús, kenyér vagy sütemény sütésekor finom és illatos barna kéreg keletkezik, akkor Maillard-reakció lezajlásáról beszélhetünk.” Ehhez jön jól az előmelegítés.

Ha tehát valakinek nagyon fontos az energiatakarékosság, lemondhat a sütő előmelegítéséről, de valószínűleg nem véletlenül kéri a recept, és ha kihagyjuk, az étel minősége bánhatja. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.