Mindannyian ismerjük irodalomóráról az egyik legnagyobb magyar költő halálának tragikus történetét. Köztudott, hogy Radnóti Miklós maga ásta ki sírhelyét, az azonban nem biztos, hogy eddig pontosan tudtuk, ki is küldte a halálba őt.
Bár csak közvetett módon, irodalmi szövegeken átszűrve, de Radnóti Miklós legutolsó verseiből képet kaphatunk az utolsó hónapok rettenetéről. A Bori noteszből, amelyet exhumálásakor találtak meg a kabátzsebében, fény derült arra, milyen borzalmakkal kellett szembenéznie az utolsó munkaszolgálat során, illetve, hogy milyen volt az Abda felé haladó erőltetett menet, ahol végül belelőtték az általa kiásott sírba.
Azonban, azt, hogy valójában kik is volt a költő gyilkosai, nagyon sokáig rosszul tudtuk.
Radnóti Miklós gyilkosait egy irodalmár buktatta le
Dienes András irodalmár volt az, aki először utánajárt Radnóti halálának. Ő maga személyesen is küzdött Radnótiért, egyes források szerint leutazott az egyik munkatáborba is, és könyörgött a tiszteknek, hogy engedjék szabadon a költőt. Minden próbálkozása sikertelen volt.
Ezekben a munkatáborokban sok magyar katona is jelen volt, akik kegyetlenül bántak az ott fogvatartottakkal. Feljegyzések szerint olyanra is volt példa, hogy a katonák rágyújtottak egy pajtát a magyar munkaszolgálatosokra, és akik menekülni próbáltak, azokat lelőtték.
Az irodalomtanár ellenálló volt, nem pártolta a német politikához való közeledést, emiatt még nevét is megváltoztatta (eredetileg Engelmann-nak hívták). Szálasira nem volt hajlandó felesküdni, az eskütétel napján közúti balesetet provokált, hogy kórházba kerülhessen. Az ötvenes években a Rajk-perkor őt is börtönbe zárták négy évre koholt vádak alapján, családját kitelepítették. 1955-ben szabadult amnesztiával, textilmunkásként tudott elhelyezkedni, csak 57-ben rehabilitálták.
Radnóti halálának körülményeit a hatvanas években kezdte el felgöngyölíteni, de amikor elindult Balatonalmádiba, hogy megírja a teljes történetet egy kötetben, akkor a vonaton ellopták tőle a táskáját, amiben a kéziratok voltak, ő pedig két nappal később szívrohamban meghalt.
Teóriáját egyetlen fiatal rajongójának árulta el, aki ezt tovább is adta irodalomtanárának, Wallinger Endrének. A tanár 1974-ben publikált a Dunántúli Napló hasábjain egy írást, amelyben közölte, nagy kavarodás van a gyerekek fejében azzal kapcsolatban, hogy ki is lőtte le Radnótit. Kiemelte, a németek biztosan nem. Egy olvasója levelet írt neki, mert nem értette, mire alapozza ezt az állítását, Wallinger pedig így válaszolt:
Aki ismeri ezt a kort, a negyed évszázados magyar fasizmus legutolsó felvonását, az előtt nem kétséges, miért véletlen az előbbi alternatíva, és miért volt szükségszerű mégis az utóbbi. Az, hogy a magyar költészet, és mondjuk ki: a XX. századi világirodalom egyik legnagyobb alakját magyar kezek lőjék tarkón egy tömegsír előtt. Nem »magyar SS-ek« és nem nyilasok: magyar katonák.
Dienes halála után nyolc évvel, Kőszegi Ábel igyekezett befejezni a munkát, amit ő még 1960-ban elkezdett. Kőszegi igyekezett megtalálni az elveszett kéziratokat, de ez nem sikerült, azonban sikeresen fel tudta venni a kapcsolatot mindenkivel, akiktől korábban Dienes is szerezte információit.
Kőszegi beszélt Gyarmati Fannival, Radnóti barátaival és ismerőseivel, valamint felkereste egykori parancsnokát, továbbá a Radnóti halálát végignéző keretlegényeket is.
Kőszegi bevallotta, nemcsak a költő halálával kapcsolatos tények, de annak légköre is nagyon izgatta. Egyrészt leginkább azért, mert ebben a nem szokványos lelki állapotban írta meg Radnóti az utolsó tíz versét, másrészt pedig úgy tapasztalta, hogy a különböző tanúvallomások igencsak ellentmondásosak voltak.
Kőszeginek sikerült összegyűjtenie Radnóti Miklós utolsó napjainak legfontosabb részleteit, kiderítette például, hogy Borban a hatos barakkban kapott helyet, mert ide helyezték „a fehér szalagos, keresztény vallású, de a törvény értelmében zsidónak minősülő személyeket.”
Minden könyvet elvettek tőle, csak a bibliát hagyták meg. Nehezen alszik el ő is, talán most formálódnak benne az első sorok, amelyek majd csak néhány hét múlva állnak össze eclogává: a hetedikké
– írja Kőszegi Ábel. Megtudta, mindennap 7-től 18 óráig tartott a munkaidő, ez idő alatt büntetőfeladatot is lehetett kapni, amit a munkaidő után este 20 óráig el kellett végezni, ugyanis 21 órakor már takarodó volt. Rendkívül kevés főtt ételt, és kicsit több, mint fél kiló kenyeret kaptak ennivaló gyanánt naponta. Mint írja, leginkább a fiatalabbakat viseli meg ez az életmód, ők kevésbé önzetlenek és türelmesek, több köztük a verekedés és a verbális konfliktus is.
Radnóti Miklós halálát a magyar állam idézte elő
Kőszegi Ábel gyűjtéséből megtudjuk, Radnóti Miklós többször is teljesített munkaszolgálatot a magyar vidéken, melyek során gyakorta kínozták és megalázták, főként magyar katonák. Mindez 1943 nyarán kezdődött, amikor is Csatai Lajos került a miniszteri székbe. Ugyanis a miniszternek 3000 magyar munkaszolgálatosért cserébe nagy mennyiségű nyersanyagot ígértek a németek a bori bányákból. Csatai kérdés nélkül belement az ügyletbe, mit sem törődve az emberek sorsával. Végül több mint 6000 magyar férfi került a bori bányákba, köztük Radnóti is. Az elszállítottak nagy része 18 év körüli budapesti fiú volt, és a munkaképtelenségig dolgoztatták őket.
A munkaszolgálatosokért ígért nyersanyagok sikeres leszállításáról a mai napig nem találtak feljegyzést a szakemberek.
A történet nagy fordulata, hogy a munkatáborokban a magyar katonáktól kellett leginkább tartaniuk a fiúknak. A németek gyakran elnézőbbek voltak velük, és inkább bevezényelték őket vasárnapi munkára is azért, hogy megóvják őket a magyar katonák kegyetlenkedéseitől. Ugyanis a németek felelőssége volt a kitermelés – tehát a magyar munkások dolgoztatása –, a magyar katonáké pedig a tábor irányítása és működtetése.
1944-ben a bori bányákban dolgozókat átvezényelték Magyarországra egy újabb alku keretében, tehát a magyar kormány ismét eladta állampolgárait a németeknek. A munkások ekkor már munkaképtelen állapotban voltak a rengeteg kínzás és menetelés miatt, amit a rengeteg bányászás után még el kellett viselniük.
Hegyeshalomra kellett volna megérkeznie annak a munkáscsoportnak, amelyben Radnóti is menetelt, azonban már járni sem tudtak a kimerültségtől, ezért aztán kivégezték őket. Több korabeli beszámolóból kiderül, hogy három szemtanú is végignézte Radnóti halálát. Egy gátőr, egy fiatal lány és egy 15 éves kőművesinas, akik szerint három magyar katona és egy tiszt követte el a gyilkosságot.
Egy dosszié volt a kulcs Radnóti Miklós halála ügyében
Még a hetvenes években indított hivatalos nyomozást a Radnóti-gyilkosság ügyében Tolnai Gábor irodalomtörténész, aki az ELTE Radnóti-kutatócsoport vezetője – és egyébként Radnóti barátja – volt. Tolnai mindvégig kitartott amellett, hogy a költőt német SS-tisztek ölték meg, Dienes kutatásait pedig egyenesen megvetette.
2006-ban került elő egy dosszié Abdai gyilkosságok címmel Csapody Tamás révén. A több mint 350 oldalas kéziratban olyan kulcsfontosságú bizonyítékok lapultak egy évtizedre visszamenően, ami egyértelművé tette, hogy Radnóti Miklóst magyar katonák lőtték tarkón.
Tízévnyi állambiztonsági kutatás (a Belügyminisztérium 1967 és 1977 között lefolytatott titkos nyomozása) eredményeit, Radnóti gyilkosainak nevét és egy beismerő vallomást is tartalmazott a dosszié. A legapróbb részletekig tárta fel az 1943-44-es időszak eseményeit, így helyet kapott a gyilkosság helyszíne, időpontja és az elkövető személyek neve is.
A cikk ötletét Ács Dániel Radnóti halálának körülményeiről írt könyve, a Nem tudhatod - Egy tarkólövés meghamisítása adta, melyet itt meg is vásárolhatsz.
Kíváncsi vagy, hogyan élt Gyarmati Fanni a költő halála után? Ebből a cikkünkből megtudhatod.
